Révay András:A léleknek nincsenek határai
5 perc olvasás
Alig egy év elteltével, ismét budapesti kiállítással örvendeztette meg művészetének kedvelőit a Tatabányán élő és dolgozó Jakobi Anna Mária. Képeinek ezúttal a IX. kerületi Lónyai utcában található eReSz Kultúrpont adott otthont.
Alig egy év elteltével, ismét budapesti kiállítással örvendeztette meg művészetének kedvelőit a Tatabányán élő és dolgozó Jakobi Anna Mária. Képeinek ezúttal a IX. kerületi Lónyai utcában található eReSz Kultúrpont adott otthont.
Ebben a kulturális szempontból egyre igénytelenebbé, ízléstelenebbé váló világban, amikor egyre jobban hűlnek a szívek, egyre inkább megkopik az arcunk, elszürkül a világ a szemünkben, amikor elsekélyesednek körülöttünk az emberi kapcsolatok, jólesik néha megfürdetni a lelkünket egy-egy ünnepi harangzúgásban. Megnyugtató elringani a szépségben. Szép átálmodni magunkat a másba. Így gondolta dr. Szilvási Csaba, író, költő, műfordító Jakobi Anna Mária képeit látva. Amikor a művész maga kikísérletezte, ultraviola festékkel festett szimbolikus-szürrealista, erőteljesen dekoratív, magyarosan sárkányos, tulipános, ugyanakkor keleti varázsszőnyeg motívumokkal is gazdagon díszített képeiben gyönyörködünk.
Ezek a képek már nemcsak tatabányai, budapesti, hanem ausztriai és libanoni kiállításokon is sikert arattak. Láttukra egy nagy gyermek, egy szabad, pacsirtás lélek szemével nézünk fel a csillagokig, a szemünkben sok-sok boldog, új látnivaló reszket. Anna viaskodva álmodja, és álmodva viaskodja az életet. Víziók és valók ülnek benne, és ő a szent káprázatokban előtte kavargó titkokat sajátos mitológiává szintetizálja. Ebben az egységes, harmonikus, ritmikus, örökmozgó világban jól megfér egymással Kháron, az alvilági révész, a magány aranykalitkájába rejtőző, az ébredés pillanataiban darabokra törő vagy a számkivetettség Robinson-szigetét önként vállaló modern ember. Képei között nem érezzük, hogy porladunk az idő fogai között. Kiállításain a természet nagy templomában vagyunk, ahol sugárzik a fény, a szerkezet-képző értelem.
A kiállítás egyik legsikeresebb képe a „Küldetés". A város felett lebegő világtojásban a kacskaringózó vonalak között egy nő bújik meg áldott állapotban. A képen az újabb tojásokból gyermekeket hoz elő az idő. A születés misztériuma…. Az anyaság feladat, küldetés. A művész az ellipszis formájúvá, őstojás alakúvá vált világban a szeretet fényét ragyogtatja, a tehetség kibontakozását elősegítő család, a biztos sziget melegét érezteti. Emberfejeiben fény van és a szépség iránti vágy. Akinek egy szép Ady-vers, egy Beethoven-zenemű vagy egy Csontváry-festmény felborzolja, meglibabőrösíti át a lelkét is, az különös borzongást érez, de valami derűs nyugalomban és harmóniában feloldódva a Jakobi Anna képek láttán is. Megtapasztalja, hogy a léleknek nincsenek határai.
Amikor alkotásait nézzük, és édesanyjára, az ugyancsak kiváló festőművész Jakobiné, Neuberger Annára is gondolunk, szemünkben megszépül a világ, mert jólesik a színek friss lüktetése. Elámulunk a tarkaságban is valami fenséges nyugalmat adó fehér, piros, kiáltozó sárga, izgató kék, harcos barna és a művész által eredeti szóalkotással elnevezett, maga teremtette „szegényszürke" színek láttán. A Jakobi-képek szemlélésekor zenében úszik minden. Forró és nedves ragyogásban, ahol levedlik rólunk az ember magánya, szépséggé sűrűsödik bennünk a lét. A művészt képei által – amelyeken tündököl a sokalakú élet – nagyon lehet szeretni. A szeretet, az öröm, a derű és a remény irgalmát sugározza vásznain. Azt a hitet, hogy az élet örök és elpusztíthatatlan. Hogy a halál sem győzhet a reményen.
Ez a kiállítás meglepetésekben sem szűkölködik. Találunk egészen modernnek ható, és ami valóban szokatlan, többdimenziós, UV képeket is. Ez utóbbiak technikájáról a művész a megnyitó ünnepségen annyit elárult, hogy ilyenkor többféle festékkel dolgozik, ugyanazon a képen.
Ennek köszönhető, hogy nappali vagy szokásos lámpafénynél egészen más képet látunk, mint amikor a vásznat ultraibolya fénnyel világítjuk meg. Ilyenkor egy új festmény, egy egészen másféle alkotás tárul a szemünk elé. Teljesen más atmoszférát teremt, próbára téve a nézőt, hogy melyik szemléleti állapotban mit képes átvenni, befogadni belőle. Árulkodik arról is, hogy a festő mennyire képes előre megtervezni a látványt, szinte mintegy kényszerítve bennünket arra, hogy azt lássuk, amit ő láttatni akar. Eléri, hogy valami, amit látunk, nem azonos önmagával, annak áttételesen többletjelentése van. Hordozhat álomszerűséget, képzettársításokat, egyéni filozófiát tárva elénk.
Ezeknek a képeknek egy részét valószínűleg utoljára mutatom be kiállításon – mondta el róluk az alkotó – mert már a tatabányai múzeum tulajdonát képezik. A változást jelképezik, másként megvilágítva ugyanis lesz, ami eltűnik, és feltűnik a helyén valami más. Egyes képek címe sem mentes aktuális utalásoktól, mert a „Kiszavazók – kiszavazottak" elnevezés bizony sokféleképpen értelmezhető. Ám érdemes megfigyelni, hogy ezen a képen, akinek kihullnia kellene, inkább felfelé emelkedik. Sokan gondolkodnak ma azon, hogy elhagyják ezt az országot, mert máshol talán jobb lesz. Nekik szól a „Bőröndbe zárt reményeim" című kép, ahol felfedezhetjük: nem biztos, hogy olyan fényesen süt az a másik Nap. Itt, ahol most nézzük, látjuk a sárkányokat, de a világítás változásával kiderül: a másik oldalon is sárkány várhat ránk!
