Nyilvánosságra hozta a Nemzeti Turisztikai Bizottság azon szállodák nevét, melyek egy szigorúan lefolytatott vizsgálat eredményei alapján, 2008-ban érdemesek lettek a Magyar Turizmus Minőségi Díjra. Bár a lehetőség az éttermek számára is fennáll, a szervezők tavaly erről az oldalról érdeklődést nem tapasztaltak.

 

 Nyilvánosságra hozta a Nemzeti Turisztikai Bizottság azon szállodák nevét, melyek egy szigorúan lefolytatott vizsgálat eredményei alapján, 2008-ban érdemesek lettek a Magyar Turizmus Minőségi Díjra. Bár a lehetőség az éttermek számára is fennáll, a szervezők tavaly erről az oldalról érdeklődést nem tapasztaltak.

 A Nemzeti Turisztikai Bizottság (korábban Országos Idegenforgalmi Bizottság), a turizmusért felelős miniszter szakmai tanácsadó testülete. Feladatai közé tartozik a Magyar Turizmus Minőségi Díj gondozása is. Dr. Kovács Miklós turisztikai szakállamtitkár az előzményekről szólva elmondta: A Magyar Turizmus Minőségi Díj 2005-ben egy próbával indult, melynek célja az volt, hogy a szervezők időben felmérjék és kijavítsák a minősítési rendszer alkalmazása során felmerülő hiányosságokat. A próbaprogram eredményes lebonyolítását követően 2006-ban országosan is meghirdették, szállodák és éttermek részére. Jelentős nemzetközi elismerés, hogy 2007-ben a HOTREC – az EU tagországok szállodai és vendéglátó szövetségeinek szakmai szervezete – akkreditálta a programot. Ennek köszönhetően a Magyar Turizmus Minőségi Díj az európai kritériumoknak való megfelelést igazoló 2Q jel használatára is jogosultságot ad a díjnyertes éttermeknek és szállodáknak.

A minőség előtérbe helyezése a jelenlegi nehéz gazdasági viszonyok között különösen fontos – hangsúlyozta az államtitkár. Leginkább ez tartja fenn a versenyképességünket. Éppen azért a pályázatot a továbbiakban is meghirdetik. A jelentkezés határideje február 28. A pályázati díj befizetése után a szállodák és éttermek minőségi megbízottjai egynapos képzésen vesznek részt, amelyen elméleti és gyakorlati ismereteket kapnak az önértékelés elvégzéséhez. Ezt az „önértékelés" szakasz követi, amelynek során valamennyi jelentkező önállóan tölti ki a Szakmai Önértékelő és Ellenőrző Listát, amely az éttermek számára 300, a szállodák számára 650 kérdést tartalmaz. Ehhez a szervezők igény szerint folyamatos segítséget, az önértékelés során felmerülő elméleti és gyakorlati kérdések tisztázására konzultációs lehetőséget nyújtanak. A pályázat beadásának határideje minden évben május 31. Ezt követően az Értékelő Bizottság tartalmi és formai szempontból áttekinti a pályázatokat, majd két bizottsági tag – június 1. és november 30. között – titkos helyszíni vizsgálatot tart. A díjra érdemes szolgáltatókra az értékelő bizottságok tesznek javaslatot, de odaítéléséről a Nemzeti Turisztikai Bizottság elnöke által felkért szélesebb szakmai grémium dönt, az adott év december 15-ig. A döntésről a pályázókat a következő év január 31-ig értesítik.

A díj ünnepélyes átadására minden évben az UTAZÁS Nemzetközi Idegenforgalmi Kiállításon kerül sor. A díj érvényessége a kiadásától számított három naptári év, amely során legalább egy alkalommal utóellenőrzésre is sor kerül. Közben visszavonható és sajnos erre is volt már három példa. Az érvényesség meghosszabbítása újabb pályázat beadásával történik, egyszerűsített eljárás keretében. A http://www.oib.gov.hu/ oldalon megtalálhatók a kérdések, melyek alapján a bírálat zajlik és ezek ismeretében minden érdeklődő előre el tudja dönteni, egyáltalán érdemes-e pályáznia, képes-e megfelelni a feltételeknek. A több száz kérdést tartalmazó listát a szervezők folyamatosan aktualizálják.

 A vizsgálat részleteiről dr. Wolff Péter, a Nemzeti Turisztikai Bizottság társelnöke annyit árult el, hogy a kérdések összeállítása a „szakma" széleskörű összefogását igényelte. Az egész rendszert a vendég szemével nézve alakították ki még 2004-ben. Az elmúlt négy év során összesen 68 pályázó nyerte el a díjat, tehát koránt sem mindenki juthat hozzá! Mivel az igények és a lehetőségek azóta változtak, a sort újabb 124 kérdéssel egészítették ki, hogy a wellness, sport és egyéb különleges szállodák működését is pontosabban vizsgálhassák.

Lapunk kérdésére válaszolva az elnök úr elmondta: Kezdetben jelentkeztek éttermek is és volt, hogy díjat is nyertek. Ám az egyik évben a jelentkezők fele elfogadhatatlan volt, azóta az éttermek aktivitása megtorpant. A Bizottság ezúton is bíztatni, ösztönözni kívánja az éttermek tulajdonosait, vállalkozzanak a megméretésre! A díj elnyerése nemcsak szakmai presztízst jelent, hanem a Magyar Turizmus Zrt. segítségének köszönhetően, komoly előnyt is kínál a díjnyertes szolgáltatók piacra kerülésében. Az elmúlt években a Zrt. minden kiadványában feltüntette a megkülönböztető „Q"/quality/ jelzést, újságokban népszerűsítette és a honlapján kiemelt ajánlatként jelenítette meg a minőségi szolgáltatást nyújtó szállodákat, éttermeket. 2008-tól az „Itthon otthon van" című, naponta jelentkező televíziós ajánlóműsorban is adtak lehetőséget az eddigi díjazottaknak.

A Díjat 2008-ban elnyert szállodák:

Mercure Budapest City

Budapest

MenDan Hotel

Zalakaros

Ibis Győr

Győr

Hotel Astoria

Budapest

NH Hotel

Budapest

Ibis Aero

Budapest

Hunguest Répce Gold

Bükfürdő

Puchner Kastélyszálló

Bikal

Park Inn Sárvár

Sárvár

                                             

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük