Szinte hihetetlen, mégis igaz, tizenöt év telt el azóta, hogy a mottó: „Szeressük egymást gyerekek!" a teniszpályára csalt egymástól erősen különböző gondolkodású embereket. A XV. Valentin-napi Páros Teniszverseny február 16-án lesz a Tabáni Tenisz Centerben.

Szinte hihetetlen, mégis igaz, tizenöt év telt el azóta, hogy a mottó: „Szeressük egymást gyerekek!" a teniszpályára csalt egymástól erősen különböző gondolkodású embereket. A XV. Valentin-napi Páros Teniszverseny február 16-án lesz a Tabáni Tenisz Centerben.

Ennyi idő után nyugodtan elmondhatjuk: mi már egy nagy család vagyunk – állapította meg Regőci Attila, a verseny producere, majd így folytatta: A „Szeressük egymást gyerekek!" mottó továbbra is híven tükrözi a rendezvény baráti jellegét, hiszen ezen a napon messze elkerülik a teniszpályát az egymással szemben álló politikai nézetek. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy ismét egy csapatban ragad ütőt a kormánypárt és az ellenzék is. Azt is kijelenthetjük, hogy ez az alapelv nemcsak a politikusoknál, hanem valamennyi csapat pályára lépő tagjánál érvényes.

A verseny idén is az eddigiekben megszokott hagyományos módon zajlik majd, erősítette meg Kiss András, a mérkőzés főbírója. A lebonyolításban az idén sem lesznek meglepetések. Négy válogatott mérkőzik meg egymással a sorsolás menete szerint és amelyik a legtöbb győzelmet szerzi, az lesz a nyertes. A „Politikus", a „Sztármenedzser", az „Újságíró" és a „Művész – Sportoló" válogatott egyaránt nyolc-nyolc párból áll és a párok játszanak egymás ellen három fordulóban. Egy mérkőzés egy szett lesz, ami öt game-ig tart, 4 : 4-nél rövidített játszma, tie-break következik, 40 : 40 állásnál a fogadó oldal választhat, hogy melyik oldalra kéri az adogatást.

Vabják Dóra második alkalommal háziasszonya a rendezvénynek és csakúgy, mint tavaly, az idén is komoly részt vállalt a szervezésből. Néhányan ugyanis már jelezték: mintha az elmúlt évek során mintha egy kicsit „elfáradt" volna ez a verseny. A rendezvény mottója hozzá is közel áll, talán nem szégyen bevallani, hogy jó érzés olyan közéleti eseményt látni, ahol nem a politikai csatározásoké a főszerep, hanem az együttlét és a sport öröme számít. Nem beszélve az összefogás karitatív jellegéről, mert – mint korábban mindig – a rendezvény bevételéből jut támogatásra is. Ezúttal fogyatékkal élő sportolóknak juttatják az összegyűjtött összeget.

A fogyatékos labdarúgás hazai nagykövete, Várkonyi Attila, ismertebb nevén DJ-Dominique elmondta: a Magyar Speciális Olimpia Szövetség 1989 óta tervezi, szervezi az enyhe, középsúlyos és súlyos értelmileg sérült, továbbá a halmozottan fogyatékos emberek rendszeres edzés- és versenyprogramját. Ők pont úgy élvezik a játékot, mint bárki más. A sportolás által fizikai, értelmi, szociális és lelki téren egyaránt fejlődnek, a versenyek lebonyolításában a gyógypedagógia, a sport és a sportszervezés szakemberei egyaránt részt vesznek. Olimpiai esküjük mindössze egy mondat: Engedd, hogy győzzek; de ha nem győzhetek, hadd küzdjek bátran! Magyarországon már száz csapat működik, ahol egészséges és sérült fiatalok együtt fociznak, a válogatottuk pedig olimpiai bajnok!

Visszatérve a teniszhez, a politikus csapat kapitánya Stumpf István alkotmánybíró biztos benne, hogy az idén jobb eredményt érhetnek majd el a tavalyi negyedik helynél. A sztármenedzser válogatott élén Hajas László mesterfodrász áll. Néhány héttel ezelőtt motorbaleset érte, eltörte a bal kezét. Ennek ellenére bizakodó, hiszen az ütő a jobb kezében lesz. Csapatától ő is azt várja, hogy elhozza az egyik gyönyörű kupát. A művészek – sportolók kapitánya Bikár Péter sokszoros válogatott jégkorong játékos és edző. A Valentin-napi Páros Teniszversenyen korábban még soha nem vett részt. Ennek ellenére – mint vérbeli edző – arra serkenti csapatát, hogy nyerjék meg a tornát. Az újságírók az elmúlt 14 versenyből kilencet nyertek meg csapatkapitányuk Regőci Attila vezetésével. A pályára lépők között volt 90 (!) és 73 éves versenyző is. Meglepetés most is lehetséges. Annyi bizonyos, hogy a délelőtti irgalmat nem ismerő küzdelem után este a díjkiosztó gálavacsorán mindenki nevetve emlékezik majd vissza a játszmák legemlékezetesebb pillanataira.

A verseny napján este más szórakozás is várja a teniszpályán megfáradtakat. A Buddha-Bár PR és marketing igazgatója, Angelus Barbara szerint rendhagyó Valentin-nap lesz náluk. Budapest egyik legelegánsabb szórakozóhelyén elsősorban azokat várják – főleg a hölgyeket – akik még keresik a szerelmet. A 17 évvel ezelőtt alakult, és azóta a világ 15 országában jelenlévő, világszerte ismertté vált cég 2012 nyarán érkezett meg Budapestre. A gyönyörűen felújított Klotild Palotában, a Ferenciek terén kapott helyet az ötcsillagos Buddha-Bar Hotel Budapest Klotild Palace. Külön bejárattal a Váci utcáról nyílik a Buddha-Bar étterem, és a felette található lounge & bár. A rendkívüli kiszolgálás, az ázsiai, csendes-óceáni partvidék konyhájának kínai, thai, indiai, japán, kaliforniai fúziója, valamint jellegzetes Buddha-Bar sushi kínálat garantálja, hogy minden vendég felejthetetlen gasztronómiai élményben részesüljön.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük