bortermel-1.JPG Mint az elmúlt 26 évben mindig, az idén is kihirdették „Az év bortermelője – 2017” díj nyertesét. A kiválasztás folyamata egy évig tart és megszervezését, lebonyolítását a Magyar Bor Akadémia – mint a szőlő- és bortermelés legnagyobb szakmai szervezete – tartja kézben.

bortermel-2.JPG Bár még igencsak van tennivaló a pincékben emlékeztetett rá Zilai Zoltán a Magyar Bor Akadémia elnöke, éppen hogy túl vagyunk a következő esztendőre szóló termésjósló Borbála napon, az Akadémia is eljutott a legnagyobb hírű, legfontosabb eseményéhez, 27. alkalommal immár, meg kell nevezni ki, kell hirdetni, ki lesz idén „az év bortermelője. A folyamat lényegében állandó, két fő részből áll. Az elsőben, a jelölésben 631 személynek, a bor körül dolgozó, oktató, kutató intézmények vezetőinek, a vendéglátás, gasztronómia szakembereinek, a témát jól ismerő újságíróknak küldtek jelölőlapot, amin három borászt lehetett megnevezni. A megkérdezettek közel fele, 290-en válaszoltak. A szabályok szerint a legtöbb szavazatot kapott öt bortermelő közül viszont már csak a Bor Akadémia tagjai választhatnak. A 290-szer három név közül nem öt, hanem hat került a döntőbe, mert – bármilyen furcsa ilyen nagy számnál – szavazategyenlőség alakult ki. Róluk az Akadémia 155 tagjából 125-en szavaztak – titkosan. Mind a hat jelölt lehetőséget kapott arra, hogy az eredményhirdetésre meghívott közönség előtt bemutassa egy borát.

bortermel-3.JPG Elsőként Jásdi István (Balatonfüred – Csopaki borvidék) mutatta be Pinot Gris borát. Elmondta róla: nem híve ennek a kereskedők által erőltetett elnevezésnek. Jobban szeretné, ha megtartanánk a hagyományos Szürkebarát nevet. Igaz, az elmúlt években sikerült kicsit lejáratni, ezért a magyar névvel palackozott bor nehezebben eladható. Pedig ez a szép, világos bor kellemes hatású, száraz, könnyed, illatos. Korán, már augusztusban szüretelték, így üde, friss bort adott. A fajta jó cukorgyűjtő, hordóban erjesztve és ügyelve a harmóniára „nagy borok” készítésére is alkalmas. A savak és az alkohol aránya, egyensúlya fontos.

bortermel-4.JPGKoch Csaba 2017-es Cserszegi fűszerese volt a második a sorban. A Hajós-Bajai borvidéken dolgozó termelő úgy látja, nem becsüljük eléggé a saját fajtáinkat, saját értékeinket. Mind az Irsai Olivér, mind pedig a Cserszegi fűszeres olyan érték a magyar borászok kezében, amit szép lassan – ha nem figyelünk – a külföldi versenytársak elvisznek és többre mennek vele, mint mi magunk. Rendben van, hogy ragaszkodunk a hagyományokhoz, a fahordós érleléshez, a régi magyar szőlőfajtákhoz. De az újdonságoké a jövő! A Cserszegit sok helyen termesztik Magyarországon, de sajnos csak középszerű borokat készítenek belőle, mert a talaj minőségére és a túltermelésre érzékeny. Ők feketeföldön, különleges művelési móddal termesztik. A bemutatott, szép tartalmas, testes bor teljesen száraz, jellegzetes illatát jól mutatja. A minőségét jelzi, hogy Franciaországban, Japánban, Amerikában is vannak vásárlói. Ez a fajta az országnak is jó hírvivője lehetne, ha mi magunk végre komolyan vennénk!

bortermel-5.JPG A 2015-ös Gella Olaszrizling, Figula Mihály (Balatonfüred – Csopaki borvidék) bora komoly hagyományokkal bíró tájról érkezett. Ott új fajtákban gondolkodni felesleges. Az Olaszrizlinget nagy területen termelik, a Furmint most kerül vissza a vidékre, és a Kékfrankos – mint Magyarország talán legfontosabb kékszőlő fajtája – is egyre elterjedtebbé válik arrafelé. Az Olaszrizling nehezen vívta ki a helyét a fogyasztók körében, hiszen régen minden száraz fehérbort rizlingnek hívtak. Ma már a belső- és a külpiacon is egyaránt keresett ez a bor. A karakterét a termőhely egyértelműen meghatározza. A Figula pincészetben 2015-ben hatféle Olaszrizlinget készítettek és – meglepetésükre – igen jó visszajelzéseket kaptak erről a válogatásról. A Gella a borvidék legmagasabb pontján, 420 méteren fekvő dűlő neve, igen kitűnő talaj és éghajlati adottságokkal. Itt kilencvenéves tőkék élnek, róluk származik a bemutatott elegáns, kristálytiszta szerkezetű, nemes egyszerűséget tükröző bor.

bortermel-6.JPG Ugyancsak Olaszrizlinget, de 2014-es évjáratút hozott az eredményhirdetésre a Badacsonyi borvidékről, Bácshegyről, Borbély Tamás. Már nem először került be a legjobb ötbe, a díj várományosai közé és önmagában már ez is jelzi, igen komoly munkát végeznek a Borbély Családi Pincészetben. Bár náluk is az Olaszrizling az egyik legkedvesebb fajta, mellette a Kéknyelű és a Rózsakő is szép borokat ad. Egymás után minden évjáratuk bizonyítja, hogy ezek a fajták nem véletlenül kerültek a Badacsonyi borvidékre. A Bácshegyről származó válogatás jól meg tudja mutatni, milyen lehetőségek rejlenek az Olaszrizlingben, milyen értékei vannak. Valóban megérdemli, hogy a fogyasztók is felfigyeljenek rá, jól tükrözi a termőhelyek különbözőségeit. Van 45 éves, de 60 éves ültetvényük is, ami már önmagában meghatározza az onnan lekerülő bor jellegét, és azt a szüretelés időpontjával, akár az aszúsodás meghagyásával tovább differenciálhatják.

bortermel-7.JPG A szintén 2014-es évjáratú Kővágó Furmint a Tokaji borvidéken, Szepsi István terméke. Egyetért azzal, hogy azok a szőlőfajták, amik egy-egy borvidék jellegét meghatározzák, sokkal nagyobb figyelmet kapjanak. Tokajban ez a Furmint. A terület hetven százalékán ezt találjuk. A feladat ott is, hogy előbb a fajtára hívják fel a figyelmet, majd a fajtán keresztül a termőhelyek változatosságára. Bár a borvidék történelme egyértelműen az aszú köré épült, most újra „pozícionálni” kell. A Furmint viszont száraz és édes borként egyaránt megállja a helyét. Tokaj erőssége a termőhelyek sokszínűségében rejlik, 218 dűlője van! A Kővágó nagyon magas, teraszos, csak kézzel művelhető dűlő, első évjárata a 2014-es. A bor a legegyszerűbb, leghagyományosabb módon készült, a szőlőművelés az évjárat és a borkészítés mikéntje egyaránt fontos a megfelelő minőség kialakításához.

bortermel-8.JPG Végül az egyetlen vörösbor bemutatója, a Mátrai borvidékről érkezett Szőke Mátyás 2012-es Merlot-ja zárta a sort. A legillatosabb fehérborok a Mátra-alján teremnek a vidék mindig erről volt híres. Ám ha fehérborral ilyenre képes, akkor az vörössel is elképzelhető, így hát 2000-ben elkezdtek kékszőlővel foglalkozni. A száz legjobb magyar bort 2003-ban bírálták először és akkor egy innen származó Veresi cuvée – meglepetésre – a második lett a sorban. Azóta sokat szállítanak belőle Kaliforniába! Követte a Cabernet Franc és a 2012-es Merlot. Valószínű viszont, hogy a „jövő zenéje” a Kékfrankos lesz. Ezt a bort sehol máshol a világban nem készítik, csak Magyarországon és egy keveset Burgenlandban. Ha ezt a fajtát hagyjuk rendesen beérni, csodákat tud hozni! Egy 2004-es Kékfrankost nemrég kóstolva kiderült: egyáltalán nincs barna árnyalat benne. Az bor még mindig él, még mindig fejlődik. Ma a fogyasztó inkább a bársonyos, szép, krémes borokat kedveli. Kezdünk rájönni, hogy az igazi, nagy vörösbor nem az, amelyik összehúzza az ember száját! Inkább, amelyik simogatja az ember torkát, amikor lenyeli. A 2012-es Merlot pont ilyen.

bortermel-9.JPG A hat jelölt bemutatkozása után végre sor került az eredmény kihirdetésére. Zilai Zoltán a Magyar Bor Akadémia elnöke, elöljáróban rávilágított: figyelemre érdemes, hogy a szélesebb körű és a titkos szavazás eredménye szerint is a hat jelölt közül három a Balaton-régióból került ki. Az is szép reményekre jogosít, hogy két korábbi díjazott: Szepsi István és Figula Mihály fia a várományosok közé került az idén. Ráadásul hat jelölt közül három a fiatal borász generáció tagja, bizonyítékául annak, hogy a szülők megkezdett munkáját a fiatalok hasonlóan magas színvonalon képesek folytatni. Ám a díjat az idén olyan ember kapta, aki szinte pionírja a kilencvenes években újjáéledő magyar borászatnak. Szőke Mátyás személyében egy életmű megkoronázása, hogy 2017-ben ő lehetett „Az év bortermelője Magyarországon.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük