2024.április.20. szombat.

EUROASTRA – az Internet Magazin

Független válaszkeresők és oknyomozók írásai

Révay András: Példává lett

7 perc olvasás

raoul-1.jpgHetvenhárom évvel ezelőtt, 1945. január 17-én látták utoljára életben Budapesten Raul Wallenberg svéd diplomatát. Eltűnt a Szovjetunióban – és bár jelenleg is folynak kutatások, életének további részéről nincs pontos ismeretünk. Napjainkra hagyomány lett, hogy ezen a napon adják át a Wallenberg-díjakat, este pedig megkoszorúzzák emléktábláját a róla elnevezett utcában.

raoul-2.jpg Az ünnepségnek kettős célja van. Megakadályozni, hogy emléke elsüllyedjen az „utcanevek” tengerében és elismerni azok munkáját, akik ma is az ő szellemében végzik nap, mint nap tevékenységüket, pusztán csak azért, mert úgy érzik, ez a dolguk. A 2010-ben alapított Raoul Wallenberg-díjra idén huszonhat ajánlás érkezett. Huszonhárom egyes személyekre, míg három egy-egy szervezetre vonatkozott. A bíráló bizottság végül hat egyéni és egy szervezeti díjra tett javaslatot. A díjazottak: Dani Attila, Pusztadobos polgármestere, aki a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei településnek ítélt elismerést vette át, Landauer Attila kisebbségkutató, nyelvész, Rózsahegyiné Juhász Éva, a Szent Miklós Görögkatolikus Roma Szakkollégium vezetője, Kamarás István író, szociológus, Incze Zsuzsa, a Csellengők című tévéműsor szerkesztője, Fritz Zsuzsa, a Bálint Ház Igazgatója és Déri Ildikó, a Gandhi Gimnázium korábbi igazgatója – az elismerést A Goldmark teremben tartott ünnepségen vették át.

raoul-3.jpgAz ilyen nevezetes napokon nem csupán emlékezünk, tiszteletünket fejezzük ki Raoul Wallenberg hősiességének, hanem szerencsés esetben önvizsgálatot is tartunk. Elgondolkodunk azon, mi mit tettünk volna, mire lettünk volna képesek abban a történelmi, sőt hitvalló helyzetben, amelyben Wallenberg és a hozzá hasonló emberek voltak a legigazabbak?- tette fel a kérdést a díjazottakat köszöntve az Emberi Erőforrások Minisztériumának helyettes államtitkára, Langerné Victor Katalin. Mit tettünk volna, ha a mi életünk része lett volna a menekülés, a kirekesztettség, a pusztulás? Természetünk öröklött vonása, hogy minél kevesebb erőkifejtésre szeretünk berendezkedni. Ha van választási lehetőségünk, akkor azt a helyzetet választjuk, amelyben nem sérülünk, nem töretünk össze. Az erkölcs világában ez ijesztő következményekhez vezethet: a közönyhöz, az érzéketlenséghez, az empátia hiányához, sőt a felejtéshez is. Ezért nem elégedhetünk meg azzal, ha úgy rendezzük be a világunkat, ahogy nekünk a legkényelmesebb. Látjuk, hogyan kell menni a keskeny úton, milyen az, ha valaki a szoros kapun átkelést választja. A választásnak ez a pillanata túlmutat önmagán, mert példává lesz. Fogódzóvá, hogy így is lehet, sőt, hogy így érdemes élni!

raoul-4.jpg Mindaz, amit Wallenberg Budapesten tett, túl volt a hivatalos megbízásán, de ő tudta, mit tehet még és azt meg is tette – hangsúlyozta a díjazottakhoz szólva őexcellenciája Yossi Amrani, Izrael állam budapesti nagykövete. Több mint tízezer embert sikerült megmentenie. Milyen lenne ma a világ, ha lett volna Lengyelországban, Németországban egy-egy Wallenberg? Hol tartanánk Európában, egymás megértésében? Megkérdezhetjük a mai napon: biztonságosabb-e ez a világ a kisebbségeknek, mindazoknak, akik bajban vannak – és a zsidóknak is? Látjuk a szíriai eseményeket és a világ hallgat! Pedig a szolidaritás színvak kell legyen, vak és süket kell legyen a vallási és egyéb hovatartozásokra. Wallenberg tanítása ma úgy szól: Ha láttad a gonoszt, szólj, nevezd a nevén!

raoul-5.jpg Nemcsak a díjátadáskor, de az esti koszorúzási ünnepségen is jelen volt őexcellenciája Niclas Trouvé, Svédország nagykövete. Beszédében mindkét alkalommal kiemelte: Amikor körültekintünk a mai Európában, sajnos a saját országomban is, vagy az óceánon túlra pillantunk, néhány, az 1930-as és 40-es években használtakhoz hasonló érvet hallhatunk. Felismerjük a „másokról” szóló propagandát, üzeneteket, amelyek szerint „mi vagyunk ellenük”. Felismerjük: annak hangsúlyozására törekszenek, ami megoszt, és nem arról, ami összeköt embertársainkkal. Raoul Wallenberg ennek pontosan az ellenkezőjét tette. Észrevette a rászorulókat, amikor mások elfordították a pillantásukat. Észrevette, akiket mások leköptek és mocskos zsidónak neveztek. Észrevette őket, mert ők is emberek voltak, akárcsak Önök vagy én. Nemrég olvastam egy svéd, de 1924-ben az erdélyi Máramarosszigeten született, Holokauszt túlélő, Hédi Fried „Az Auschwitzba vezető út” című könyvét. A 93 éves Hédi még mindig az antiszemitizmus, a rasszizmus és az intolerancia elleni küzdelem aktív élharcosa, arra figyelmeztet bennünket, hogy a folyamat lépésről-lépésre történt. Azt írja: „Mikor is kezdődött valójában? Meg tudjuk mondani, mikor kezdődik valami? Egyik homokszemet a másik után teszik, és mielőtt észrevennénk, már egy egész bucka magasodik előttünk.” Hédi Fried aggódik a gyermekkora és napjaink közötti hasonlóságok miatt, ahogy a stílus napról-napra egyre durvább lesz, új szavakat találnak ki a félelemkeltésre, az igazság eltorzítására, ahogy a hazugságok elkendőzik a tényeket. Figyelmeztet minket: ne felejtsük el a múlt leckéit! Fel kell vennünk a küzdelmet a gonosz ellen. Ha ezt elmulasztjuk, nem panaszkodhatunk, amikor a világunk gonosz hellyé válik, és egy napon mi magunk is áldozattá válunk. A híres svéd gyermekkönyv szerző Astrid Lindgren így írja le ezt a két Oroszlánszívű testvérről szóló könyvében. Amikor a fiatalabb testvér, Skorpan megijed, és megkérdezi a bátyját, Jonathant, hogy miért kell szembeszegülniük a gonosz uralkodóval, Tängillel és a tűzokádó sárkányával, Kattlával, Jonathan így szól: „Vannak dolgok, amiket meg kell tenned, még ha veszélyesek is. Mert ha nem teszed, nem vagy többé ember, csak egy porszemecske.” Skorpan pedig így válaszol: „Nem félek, pontosabban félek, de azért megteszem, utána pedig már soha többé nem félek majd.” Raoul Wallenbergnek is gyakran hasonló érzései lehettek, végül pedig olyan rettenthetetlen volt, hogy a teljes bizonytalanságban szembenézett a végső gonosszal és győzelmet aratott. Ezért emlékezünk rá a mai napon.

raoul-6.jpg Nem is mi vagyunk a fontosak, nem az számít, hogy mit ismerünk, hanem, hogy mit tudunk átadni, milyen tanulságokat tudunk elfogadtatni másokkal, ennek az emléktáblának a koszorúzása kapcsán – hívta fel a figyelmet Hiszékeny Dezső, annak a lakóterületnek országgyűlési képviselője, ahol a Wallenberg emléktábla áll. Wallenberg tudta, a történelemnek vannak olyan időszakai, amikor az áldozatvállalásnak közvetlen, életekben mérhető hatása van. Tudta és vállalta. A svéd nép képviselői Magyarországon, ebben az időszakban már ideiglenes útleveleket bocsátottak ki, sokak életét megmentve, de a német megszállás új és egyre veszélyesebb módszereket igényelt a segítségnyújtásban. Wallenberg jól látta, hogy a diplomáciai protokoll és a bürokrácia már kevés lesz. Szabad kezet kért és kapott, így addig szokatlan módszerekkel is megkísérelhette az életmentést. A svéd király feladata ellátása érdekében követségi titkárrá nevezte ki. Szálasi hatalomátvételét követően már ez is kevés volt, és még nagyobb erőfeszítésekre kényszerült. Védett házakat létesített, Több, mint 30 épületen lengett svéd zászló és ezek hamarosan 15.000 embernek biztosították az életet. A határ felé irányított zsidó menetek megsegítését is megkísérelte. Ez az önhatalmúlag eljáró nyilas csoportok közt – már öngyilkos küldetés volt. Nem gondolhatunk Wallenberg példájára úgy, mint egy múltbeli, lezárult históriára, mint egy egyszeri, megismételhetetlen hőstettre. Raoul Wallenberg örök emberi értékek védelmében tette kockára, és áldozta fel életét, és ezek az értékek ma is veszélyben vannak: itt, Magyarországon is! Mindazok a szervezetek és magánszemélyek, akik vállalják a szükséget szenvedők önzetlen felkarolását, Raoul Wallenberg követői, példájának örökösei. Szomorúan láthatjuk, hogy a szükséget szenvedők oltalmazása ma sem tekinthető kockázatok nélküli feladatnak. A hatalmi gépezetek működtetői nem a nélkülözést, hanem a nélkülözőket, és nem a veszélyhelyzeteket, hanem a kiszolgáltatottakat tekintik legyőzendő, üldözendő ellenfélnek. Raoul Wallenberg egykori élethelyzete ismétlődik napjainkban, és a döntés elől egyetlen tisztességes ember sem térhet ki. Akkor is a helyes utat kell választanunk, ha az a hatalom rosszallásával jár, ha megbélyegzéssel, kriminalizálásunkkal fenyeget. Mert a cselekvés elutasításával, fejünk elfordításával magunk felett mondanánk ítéletet. Aki ma elfordítja a fejét más nyomorúsága láttán, holnapra maga is és üldözötté válhat. Raoul Wallenberg és hazája példája, cselekvő magatartása, mindannyiunk mai felelőssége!

EZ IS ÉRDEKELHETI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1973-2023 WebshopCompany Ltd. Uk Copyright © All rights reserved. Powered by WebshopCompany Ltd.