Szalay – Sokol – Picasso című kiállítás nyílt a Várkert Bazár Testőrpalotájában, a Kovács Gábor Művészeti Alapítvány és a Pozsonyi Városi Galéria szakmai összefogásának eredményeként.

 

Szalay – Sokol – Picasso című kiállítás nyílt a Várkert Bazár Testőrpalotájában, a Kovács Gábor Művészeti Alapítvány és a Pozsonyi Városi Galéria szakmai összefogásának eredményeként.

 

A Kovács Gábor Művészeti Alapítvány – amely közel ötszáz Szalay Lajos grafikát őriz -, és a kiállításhoz jelentős szakmai hátteret biztosító Pozsonyi Városi Galéria célja egy olyan kiállítás létrehozása volt, amely a bemutatott művészek életművének monografikus feldolgozása helyett a 20. századi klasszicizáló rajzi kultúra gyökereit és kultúrtörténeti hátterét mutatja be két olyan közép-európai művész életművén keresztül, akik bár személyesen soha nem találkoztak, az életrajzuk mégis több ponton összeforrt.

 

Az Alapítvány és a Galéria együttműködése januárban, Pozsonyban kezdődött a mostani kiállítással azonos címen bemutatott tárlattal. (lásd: http://www.gmb.sk/en/exhibition/detail/lajos-szalay-koloman-sokol-pablo-picasso)

A szlovákiai kiállítás olyan sikeres volt, hogy a szervezők úgy döntöttek, Budapesten is bemutatják a Szalay Lajos és Koloman Sokol életművét feldolgozó, Pablo Picasso művekkel kiegészített válogatást.

 

A magyar rajzművészet kiemelkedő alkotója, Szalay Lajos (1909-1995) és a szlovák grafika enigmatikus alakja, Koloman Sokol (1902-2003) munkássága ugyanabból a földrajzi és szellemi közegből indult, sorsuk pedig megdöbbentő párhuzamokat rejt: életük jelentős részét az amerikai kontinensen töltötték, életművük gerincét az Egyesült Államokban alkották meg, miközben közép-európai identitásukat messzemenően megőrizték, sőt, féltve ápolták.

 

A kiállítás arra is rávilágít, hogy a hasonló életút mellett Szalay Lajos és Koloman Sokol alkotói szemléletét egyaránt meghatározta Pablo Picasso (1881-1973) hatása: bár a két művészre más és más szempontból hatott a Picasso-jelenség, egyikük sem tudta kivonni magát a mester karizmája alól.

 

A kiállítás e két közép-európai művész sorsát, világlátását, művészetről vallott nézeteiknek rokonságát és munkásságuk stiláris és tematikus hasonlóságait, ugyanakkor jellegzetes különbségeit tárja fel – mindezt nemzetközi kontextusba helyezve. A kiállítás anyagába két szinten négy terembe több mint 130 Szalay, mintegy 70 Sokol-mű, ezeken túl pedig 13 Pablo Picasso által készített alkotás került.

 

Kurátorok:

PhDr. Iván Jancár, a Pozsonyi Városi Galéria igazgatója

Szabó Lilla, Phd, művészettörténész

Kosinsky Richárd, művészettörténész (KOGART)

 

Az augusztus 19-től látogatható tárlat az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával, a Kovács Gábor Művészeti Alapítvány, a Pozsonyi Városi Galéria és a Várkert Bazár közös szervezésében jött létre. A kiállítás védnökei: Áder János, Magyarország köztársasági elnöke és Andrej Kiska, a Szlovák Köztársaság elnöke

 

2016. augusztus 19 – november 13.

Szalay – Sokol – Picasso

Várkert Bazár, Testőrpalota

Budapest, Ybl Miklós tér 2.

Nyitva tartás: kedd-vasárnap: 10.00-18.00

 

www.kogart.hu

www.varkertbazar.hu

https://www.facebook.com/kogart

 

Lantai József

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük