SZETEY GÁBOR BESZÉDE: MELEG BÜSZKESÉG NAPJA - MEGNYITÓ

Szetey Gábor mai -2007-07-05 -beszéde a Meleg Büszkeség napján. A beszédben nem csak üdvözölte a részvevõket, hanem bevallotta másságát is. Beszédét a MeH által kiadott szöveg alapján -szerkesztett elõzetes szöveg – idézzük:

Szetey Gábor beszéde: Meleg büszkeség napja – megnyitó

Kedves Barátaim,

Köszönöm, hogy meghívtatok. Magamról és rólatok – rólunk szeretnék beszélni. Hitrõl, szeretetrõl, változásról: közös életünkrõl.

Hiszek abban, hogy minden ember egyenlõ. Nem papíron, nem szavakban. Itt, a való életben. A parlamentben és a Mûvész moziban, a Nagykörúton és Cegléden, sötétben és fényes nappal. Egyenlõ a közéletben, és egyenlõ a magánlétben. Egyenlõ a jogban és kötelességben, a felelõsségben és lehetõségben. És ez az egyenlõség nem csak és nem elsõsorban jogi, hanem érzelmi kérdés

Hiszek abban, hogy szégyenkezve, félve, rettegve nem lehet egyenlõnek lenni. Egyenlõnek büszkén, bátran, hittel és meggyõzõdéssel lehet lenni. Ha nem kell szégyenkezni, hogy elneveznek valahogyan. Ha büszkék vagyunk, büszkék lehetünk arra, hogy magyarok, románok, zsidók, katolikusok, melegek vagy heterók vagyunk. Ha büszkék lehetünk különbözõségeinkre, akkor büszkék leszünk azonosságainkra is.

Hiszek Istenben, és abban, hogy minden ember szerethet, és szeretve lehet. Mindenhol. A szerelemnek és a szeretetnek, a párválasztásnak és a boldogságnak nincs pártállása. Nincs hite, nincs neme. Mindenkit megillet a szerelem joga. Minden felnõtt ember szabadon választhat társat. Társat, akit szerethet, akivel együtt lehet, akit ölelhet és csókolhat, akivel megoszthatja örömét és bánatát. Vagy odabújhat, ha fél, ha fáradt, ha gyenge. Mindenki lehet gyenge, és ettõl lesz erõs. És senkit nem lehet megfosztani attól, hogy segítséget, támogatást, szeretet kérjen és kapjon, ha gyenge. Ehhez nyilvánosan is vállalt társ, erõt adó szeretet kell.

Hiszek abban, hogy Magyarországnak történelmi lehetõsége adódott. Ezért jöttem haza Argentínából. Ezért léptem át az üzlet világából a politika világába. A lehetõséget a történelem adta. Ám a lehetõség csak annyit ér, amennyit kezdeni tudunk vele. Az, hogy Magyarország, és benne mi, mai magyarok milyen életet teremtünk magunknak, elsõsorban rajtunk múlik. A költségvetés, a közigazgatás, a gazdaság nagy dolgai elõbb vagy utóbb rendben lesznek. Ám a hétköznapjaink, az érzelmeink, büszkeségünk, elégedettségünk, boldogságunk vajon rendben lesz-e? Nem kesereghetünk, ha elrontjuk. Mi rontjuk el vagy javítjuk meg. Minden döntésünkkel, minden tettünkkel felelõsek vagyunk. Magánemberként, közéleti személyiségként, üzletemberként, alkalmazottként és közhivatalnokként egyaránt.

Hiszek abban, hogy le kell rombolni a falakat. Azokat a falakat, amelyeket kívülrõl és belülrõl is építettek közénk. Mindenki, akit támadnak, bántanak, megvetnek, elmenekül oda, ahol mindez nem történik meg. És mindazok, akik támadnak, bántanak, megvetnek, kizárják azokat, akiktõl félnek. Persze valójában saját bizonytalanságuktól, hitük erõtlenségétõl félnek. A falak felépültek, hétköznapi világunk gettók sokaságává, egyenlõtlenségek és hiúságok vásárává vált. Le kell rombolni a falakat, belülrõl és kívülrõl egyaránt.

Hiszek abban, hogy megtehetjük. Hogy bátorsággal, hittel, meggyõzõdéssel elkezdhetjük lebontani a melegeket és a heterókat elválasztó falakat. A mai nap a meleg büszkeség napja, szerte Európában és a világban. Kétféle világ van. Van egy olyan, ahol a meleg büszkeség napja hatalmas, színpompás, boldog felvonulás, ahova a hétvégén családok gyerekeikkel mennek el, hogy jól érezzék magukat, fiatalok, hogy jó zenét hallgassanak, meleg és heterók együtt pedig, hogy megmutassák, lehet másképp is élni. Ahol a meleg büszkeség napja nem a melegek harca, hanem a melegek elismerésének ünnepe. És van egy másik világ, ahol a meleg büszkeség napja véres acsarkodással, erõszakos indulatokkal, rendõri közbelépéssel, politikai tiltással zajlik. Az egyik világban a melegek valóban egyenlõek, szerethetnek, dolgozhatnak, házasodhatnak, míg a másik világban rettegniük, rejtõzködniük és tagadniuk kell.

Hiszek abban, mert hinni akarok abban, hogy mi az elsõ, a nyugati világba tartozunk. Ám ehhez tenni kell. A falakat magunknak kell lebontani. El kell kezdeni, mert ha nem kezdjük el, nem kezdem el, akkor nem lesz elkezdve.

Tehát:

Szetey Gábor vagyok. A Magyar Köztársaság kormányának személyügyi államtitkára. Hiszek Istenben, a szeretetben, a szabadságban és az egyenlõségben. Magyar vagyok és európai. Közgazdász, személyügyi vezetõ. Társ, barát, néha ellenfél.

És meleg.

Mint Ti. Mint még sok százezren ebben az országban, akik – remélem – meghallják ezeket a mondatokat.

Huh.

Kimondtam.

És ki fogom mondani mindannyiszor, ahányszor ki kell mondani, hogy mások is kimondhassák. És akkor a meleg büszkeség az lesz, amivé tehetjük. És Magyarország, a hazám is az lesz, amivé lehet. Szabad ország, ahol ma eggyel többen egyenlõek.

Mégegyszer. Szetey Gábor vagyok. Hívõ, magyar európai. Állampolgár, közhivatalnok, kormánytag. És meleg. Együtt élek valakivel, akit szeretek, és aki ma is itt van velem és aki nélkül most nem lehetnék itt. Mint legtöbbünkkel itt és máshol, ha valami fontos dolog történik.

Hiszek abban, hogy el kell kezdeni. Ki kell mondani – nekem, nektek, mindannyiunknak. Büszkén, erõvel, hittel, meggyõzõdéssel. Vagy halkan, mint az élet egy tényét, örömmel, békésen. Nekem errõl szól a meleg büszkeség napja. És az év 365 napja, minden év minden napja, mostantól.

Hiszek abban, hogy melegnek lenni nem választás kérdése. Sokszor és sokaknak nehéz elfogadni, nekem is az volt – 28 évbe telt. Szülõk, fiatalok, felnõttek menekülnek elõle. A választás nem az, hogy valaki meleg vagy sem. Hanem az, hogy képes-e elfogadni? Én már tudom, hogy saját magunk nem elfogadása rejtõzködéshez, életünk végéig tartó hazugsághoz, beláthatatlan következményekhez vezet.

Hiszek az igazságban, és elegem van a hazugságokból. Isten teremtett minket annak, akik vagyunk. Így, mindenfajta szempontból különbözõknek. Nincs mit szégyellnünk. Ezt elõször nekem kellett felismerni, hogy a környezetem is így érezzen.

Hiszek a szeretetben. A barátok, a kollégák, de legfõképp a család és a szülõk szeretetében. Mindig, mindenkor. Az elfogadás a szeretet szava, a tagadás az eltaszításé. A szülõk akkor tehetnek legtöbbet meleg gyermekeikért, ha szeretik õket annak, akik. Egyszerûen csak szeretik. Mint minden más gyermeket.

Hiszek abban, hogy hamarabb is kimondhattam volna. Akkor, amikor még élt édesanyám. Kevés dolog van életemben, amit megbántam, de egyet biztosan: hogy imádott édesanyámnak sosem mondtam el. Pedig biztosan tudta… Máig pontosan emlékszem utolsó beszélgetésünkre, amikor ezt mondta: ?Nem érdekel, hogyan és kivel, csak az, hogy boldog légy!" Ez egy hónap híján 10 éve történt.

Hiszek abban, hogy tudja, hogy mit teszek most és rám mosolyog. Tudom, ma itt állna mellettem, és nagyon büszke lenne a fiára. Ahogy szeretettel telien volt büszke rám az élete minden napján. Sorsunkat nem magunk választjuk, döntéseinket igen.

Hiszek abban, hogy véget kell, és véget lehet vetni a hallgatás kultúrájának. Ki kell mondanom, ki vagyok, hogy végre saját döntéseim irányítsák sorsomat. Ki kell mondanunk, hogy kézbe vegyük sorsunkat. Hogy azok lehessünk, amivé lehetünk. Amivé tehetségünk, szorgalmunk, az elénk kerülõ véletlenek és az elkerült veszélyek révén lehetünk. Hogy ne legyen két életünk. Az egyik, amelyet a nyilvánosság elõtt élünk, és egy másik, amelyet titokban. Hogy ne kelljen többet kódolt nyelven beszélnünk életünk legfontosabb dolgairól. Barátunkról, családunkról. Hogy büszkék lehessünk arra, akik vagyunk. Egyszerûen, halkan, könnyedén.

Meleg vagyok. És boldog. És büszke, hogy itt lehetek ma veletek.

Ezennel a 2007-évi meleg büszkeség rendezvénysorozatát megnyitom.

Köszönöm, hogy meghallgattatok.