Mecénás, a világ első szponzora

Bizonyára észrevette az Olvasó, hogy sok televíziós műsort valaki támogat. Már mint anyagilag. Azt még megértem, hogy az úgynevezett művészfilmet támogatni kell, mert egy forgatási nap legalább kétmillió forint és a nézőszám előadásonként húsz fő. Beleértve a rendezőt, operatőrt, kameramant, sminkest, forgatókönyv írót. És a családtagokat.

De fogalmam sincs róla, miért kell az időjárás jelentést támogatni? Hiszen a netről minden adat percre készen ingyen letölthető. Plusz napi, heti, kétheti előrejelzés. Mindenesetre elkezdtem a vizsgálódást. Kutató munkám során rájöttem arra, hogy a szóban forgó időjárás jelentést egy kártyagyár támogatja.

Felhívtam az ügyvezetőt, megkérdeztem. Sejtése sem volt róla, annyi elárult, hogy az elnök fia meteorológus, de vigyázzak, mert személyi jogaikra kényesek és mindenkit beperelnek. Egyébként nem éri kár a céget, mert őket is szponzorálja egy papírgyár.

Kíváncsi természetű lévén náluk is jelentkeztem. A kreatív menedzser fogadott. Nézze, a világ legtermészetesebb dolga, hogy a legnagyobb megrendelőknek a cégek kedveskedünk. Ez nem korrupció. Egyébként is a kártyagyár Zöld Ász Alapítványába utaljuk a pénzt, a zöldeket pedig kötelessége minden tisztességes embernek támogatnia. Bennünket is szponzorál egy csokoládégyár.

A portásig jutottam el, Hívott egy biztonsági őrt, aki elmondta, hogy a gyár forgalmazza az édességipar hazai termékeinek harmadát. A gyárat 200 évvel ezelőtt alapító dinasztia egyik leszármazottja a kereskedelmi igazgatójuk. Tőle tudja, hogy különleges csomagoló eszközökre van szükségük, ezért kedveskednek a szállítóknak. Különben minket sokkal nagyobb összeggel szponzorál egy fogpaszta nagykereskedelmi cég.

A fogpasztások szóvivője azt mondta, nekik fontos, hogy minden korosztály használja termékeiket. Sokan veszik meg a legdrágább fogpasztáikat a fogorvosok ajánlásával. És őket is szponzorálja egy gépkocsikat lízingelő káefté.

Itt hagytam abba a kutakodást. De az is lehet, hogy itt ébredtem fel, mert csak álmodtam az egészet.

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük