Júniusban jóváhagyta a dán parlament annak a 70 kilométer hosszú és 1,5 méter magas kerítésnek a megépítését a német határon, amellyel az afrikai sertéspestis fertőzéstől kívánják megvédeni az ország állományát.
Európai_Unió
Az Északi Áramlat 2 gázvezetékkel kapcsolatos viták is azt jelzik, hogy tovább nő Oroszország jelentősége az európai gázellátásban, áll az Atradius hitelbiztosító energetikai elemzésében. A tanulmány szerint 2014 és 2016 között 12 százalékkal nőtt az európai gázfogyasztás, miközben a kitermelés visszaesett. Az elemzők azt valószínűsítik, hogy a kontinens gázigénye 2022-ig 45 százalékkal nő majd, és ezt gyakorlatilag csak Oroszország tudja kielégíteni. Az Atradius elemzése szerint az orosz gáz túlsúlya...
A technológiai szempontjából a világ legsikeresebb országai közé tartozó Észtország toborzási kampányt indított magyar szakemberek számára Career Hunt címmel, élvonalbeli IT-vállalatokkal közösen, nemzetközi szinten ismert cégek (pl. Taxify, Twilio, Microsoft, Veriff és Swedbank) vezetői pozícióinak betöltésére.
Rost Andrea –Foto:Thaler Tamás A magyar szellemi hungarikummá nyilvánított, Magyar Örökség díjas Pető módszer a világ szinte minden pontján ismert és elismert. A Pető András orvos professzor módszerének kidolgozásával reményt és utat adott az idegrendszer sérülése következtében eltérő fejlődést mutató gyermekek és felnőttek számára. A holisztikus megközelítés az egyén teljes életének segítésével végzi a fejlesztést, így Rost Andrea világhírű szoprán, a Pető András Kar jószolgálati nagyköveteként missziónak tekinti, hogy a zenei...
Remek célpont Cesky Krumlov és környéke. Augusztus elejétől közvetlen távolsági busz köti össze Budapestet DélCsehország bűbájos vidékével.
Pár héttel ezelőtt meghozott ítéltében az Európai Bíróság rugalmasan értelmezte az úgynevezett „háromszögügyletekre” vonatkozó áfaszabályokat. Míg az adózó javára döntő ítélet adótervezési lehetőséget biztosít nemzetközi áruértékesítés és fuvarozás szereplői számára, az ötletekkel csínján kell bánni.
A Csíksomlyói passió augusztus 18-án „hazatér”, azaz a csíksomlyói Nyeregben láthatja majd a közönség a Nemzeti Színház és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes közös produkcióját.
„Határon átnyúló, egységes digitális szolgáltatások bevezetésének feltételeit tartalmazó dokumentumot hozott létre a 100%-ban állami tulajdonú Nemzeti Mobilfizetési Zrt. A V4 tagországok szakmai szervezeteivel folytatott egyéves konzultációs folyamat végén a tegnapi napon a Visegrádi Csoport Magyar Elnökségének honlapján publikálta a Társaság a „V4 Smart Platform White Paper” dokumentumot.
2018-ban a huszonötödik Summerfest Nemzetközi Folklórfesztiválon, Százhalombattán új program indul útjára: A legveszélyeztetettebb helyzetben élő magyarokra irányítani a figyelmet, és élő kapcsolat alakítása a kárpátaljai és anyaországi magyarok között.
Egyre súlyosabb az afrikai sertéspestis (ASP) fertőzés Romániában, ahol már több mint 450 fertőző gócot azonosítottak – írja az MTI. A román kormánynál egymást érik a válságtanácskozások, amelyek a kór terjedésének megfékezését célozzák.
A német és európai gyűjtőszállítmányozási piac piacvezetőjeként a DACHSER kiterjedt szárazföldi szállítási hálózattal rendelkezik. A logisztikai szolgáltató emellett a tengeri szállítmányozás terén is szorosan integrált gyűjtőszállítmányozási hálózatot fejleszt: 2018-ban 26 új LCL (less than container load) összeköttetést létesítenek. Meglévő szolgáltatásai közül hat esetében a DACHSER növeli az indulások gyakoriságát: két hét helyett hetente indulnak majd a szállítmányok.