Színvonalasan kidolgozott javaslatok, újszerű kommunikációs módszerek és egyedi megközelítés jellemezte az MNB „Pénzügyek felsőfokon – Légy kreatív!” című egyetemi ötletpályázatának idei pályaműveit. A jegybank az immár másodszor meghirdetett pályázat legjobb javaslatait beépíti a pénzügyi kultúra és tudatosság erősítését célzó fejlesztései közé is.
oktatás-nevelés-pedagógia
Családbarát Egyetemként az Óbudai Egyetem számos intézkedésével törekszik arra, hogy hallgatói és munkavállalói számára segítse a munka és magánélet összeegyeztethetőségét.
A Kaspersky Lab a gyerekek internetes viselkedéseiről szóló riportja szerint a gyerekek által keresett videók 17 százaléka felnőtt tartalom volt.
Budapesten tartotta éves közgyűlését 2018. június 8-án, pénteken az Európai Bankárképzők Szövetsége (European Banking & Financial Services Training Association – EBTN), valamint az Európai Befektetéselemzők Egyesületeinek Szövetsége (European Federation of Financial Analyst Societies – EFFAS). A helyszínválasztás természetesen nem véletlen: mindkét szervezetnek aktív és kezdeményező tagja a Nemzetközi Bankárképző Központ Zrt., amely idén ünnepli fennállásának 30. évfordulóját.
Végzett az első olyan évfolyam, amelyik az Apollo Tyres és a hevesi Eötvös József Református Oktatási Központ duális képzésében vett részt. Az évfolyam minden tagja sikerrel vette a záróvizsgát, így megszerezve a gumiipari technikus végzettséget. A legtöbben már a következő hetekben munkába állhatnak az Apollo Tyres gyárában, Gyöngyöshalászon.
Három napon át, péntektől vasárnapig tart a Rózsaünnep a Fővárosi Állat- és Növénykertben, a rózsákhoz, illetve egyes állatokhoz (rózsás gödény, rózsás flamingó, rózsakakadu) kapcsolódó bemutatókkal és más érdekes programokkal. A Rózsa család- vagy keresztnevűek ezen a három napon díjmentesen kereshetik fel az Állatkertet.
Az Óbudai Egyetem a Kárpát-medencei felsőoktatás magyar reprezentánsai részvételével június 4-én tartja az Európai Uniós Pedagógusnap (EU-PED) ünnepségét, amelyen ezúttal is doktori, és más egyetemi elismeréseket, kitüntető címeket adnak át.
Az egész gyártási folyamatra kiterjedő, holisztikus megoldás nyerte a HEINEKEN Hungária Dobd a C-t! elnevezésű innovációs versenyének döntőjét. Ez nem esettanulmány, nem teszt és nem is szimuláció: Szabó Blanka és Szabó Dániel (BCE, CEU) javaslatából kézzelfogható valóság lesz.
Május 29-én ünnepélyes keretek között vehették át a díjakat a nyertesek azon a kisfilm pályázaton, melyet a Pénziránytű Alapítvány és az Államadósság Kezelő Központ „Befektetések 2018” címmel közösen hirdetett meg középiskolás diákok számára. A beérkező pályaművek közül rangos szakmai zsűri választotta ki a legjobb kisfilmeket. A nyertes a Csik Ferenc Általános Iskola és Gimnázium csapata lett.
Alig két hónap múlva kiderülnek a felvételi ponthatárok. Annak, akit nem vesznek fel felsőoktatási intézménybe, vagy akár a diploma kiegészítéseként is érdemes elvégezni egy OKJ-s képzést. Mire érdemes figyelni a képzés kiválasztásakor? A Perfekt Zrt. oktatási szakértője most tippekkel segít, hogy a számos lehetőség közül megtaláld a számodra legmegfelelőbbet.
Június 6-10. között, tizenegyedik alkalommal rendezik meg a Margó Irodalmi Fesztivált a Petőfi Irodalmi Múzeumban: a Bookline, az Aegon, a PIM és a Fővárosi Önkormányzattámogatásának köszönhetően ingyenes fesztivál célja, hogy rendhagyó szerzői estekkel, felolvasásokkal, színházi produkciókkal és koncertekkel valódi közösségi élménnyé tegye az irodalmat.