A Jövő Nemzedékek Szószólója és a Magyar Természetvédők Szövetsége 2018. február 19-én a különböző véleményt képviselő szakemberek részvételével műhelybeszélgetést rendezett az új génszerkesztési módszerek kérdéséről. Bándi Gyula szószóló álláspontja szerint amíg nem jön létre szakmai konszenzus a génszerkesztéssel előállított növényekkel kapcsolatban, addig – az elővigyázatosság elvét alkalmazva – a GMO szabályozás hatálya a jogi szabályozás szempontjából kiterjed ezekre az eljárásokra is.
tanulmányok-elemzések
Az utóbbi hetekben az ENSZ migrációs egyezményének tervezetével kapcsolatban kialakult vita nyomán a migráció kérdése újra meghatározta a politikai közbeszédet. A Migrációkutató Intézet friss közvélemény-kutatásának tanúsága szerint az illegális bevándorlás a magyar emberek szemében továbbra is jelentős probléma Magyarországon. A megkérdezettek 69 százaléka válaszolt úgy, hogy az illegális migráció jelentős probléma jelenleg, ebből 43 százalék vélekedik úgy, hogy nagyon aggasztó. 30 százalék volt azok aránya, akik nem tulajdonítanak ennek...
Az ELTE és a bécsi Állatorvosi Egyetem Messerli Kutatóintézet etológusai azt vizsgálták, hogyan segíthetnek az idős kutyákon a számítógépes játékok?
Bécsben született zeneszerző. Nagyapja a monarchia távoli zugából, Zsolnáról érkezett, és önkényesen arisztokrata nevet választott, így lett a családnév von Zemlinsky. Alexander anyai nagyapja boszniai muzulmán volt.
Mekkora lehetőségek rejlenek a különböző szén-dioxid-tárolási, illetve az üvegházhatású gázok kibocsátását megelőző (összefoglaló néven: negatív emissziós, NET) technológiákban? E technológiák mennyivel járulhatnak hozzá a 2015 decemberében Párizsban elfogadott nemzetközi éghajlatvédelmi egyezmény teljesítéséhez? Ezekre a kérdésekre ad választ az Európai Akadémiák Tudományos Tanácsadó Testülete (EASAC) legújabb, február 1-jén nyilvánosságra hozott jelentése.
Egyszerű kereskedőcsaládban született Bécs II. kerületében (akkor zsidónegyedben). Már kilencévesen írta első művét hegedűre és brácsára. Apja 1890-es halála után kénytelen volt banktisztviselőként állást vállalnia. 1897-ben még Brahms hatására utal D-dúr vonósnégyese. 1899-ben a Megdicsőült ég című, szokatlan harmóniavilágú programzenéjét (a szextett egyik darabját) a közönség elutasította.
A négy gyermekes családból származó Kurt Weill apja Dessauban zsidó kántor volt, ezért a gyerekei korán zenét tanultak. Kurt ötévesen kezdett zongorázni. Tizennyolc évesen zongorakísérőként dolgozott. A berlini zeneakadémián Engelbert Humperdinck tanítványa lett. 1920-tól Ferruccio Bussoni mellett karmesterkedett a lüdensteini városi színházban.
Az informatikai biztonsági tudatosság hiánya okozza az egyik legnagyobb fejtörést a vállalkozásoknak világszerte – derül ki a Kaspersky Lab és a B2B International kutatóintézet közös kutatásán. A kutatás kimutatta, hogy majd’ minden tizedik (12%) alkalmazott van tisztában a vállalati számítógépes biztonsági protokollal. Továbbá az alkalmazottak mindössze fele (49%) gondolja közös felelősségnek a kibercsapdák elleni védelmet, ezért egy cég, különösen egy globális nagyvállalat manapság komoly kihívásokkal néz szembe, ha a...
A Migrációkutató Intézet 2018. január 25-én megjelent angol nyelvű elemzésében helyi szerzők tanulmányait górcső alá véve mutatja be a nyugat-balkáni muszlim kisebbségek szélsőségesekhez való viszonyát.
Négy ország kutatói – köztük Takács Zsófia Katalin, az ELTE PPK adjunktusa, a Kognitív Fejlődés és Oktatás Kutatócsoport vezetője – több szempont szerint vizsgálták a legnépszerűbb gyerekeknek készült tabletes applikációkat. Eredményeiket a Journal of Early Childhood Literacy folyóiratban tették közzé.
Molnár Zsolt kutatócsoportja Mongóliában pásztorokkal (pl. egy helyi pásztorkodó lámával, illetve egy fiatal pásztorral együttműködve keresik a jobb legelőgazdálkodás és a hatékonyabb természetvédelem lehetőségeit (Mörön közelében, a Hövszgöl-tótól délre, 2017. június) (fénykép: Molnár Ábel)