Több mint szomszéd – mozaikok a horvát népi kultúrából című 2013. szeptember közepén nyílt kiállítását a Néprajzi Múzeum, Horvátország 2013. évi európai uniós belépése alkalmából rendezi. Horvátország Magyarország számára nem csak az egyik szomszédos államot jelenti, hisz hosszú időre összekötötte őket a történelem – függetlenül attól, hogy néhány eseményre közös nemzeti büszkeséggel tekintünk, mások értelmezése viszont jelentősen különbözik a két országban.

 

Több mint szomszéd – mozaikok a horvát népi kultúrából című 2013. szeptember közepén nyílt kiállítását a Néprajzi Múzeum, Horvátország 2013. évi európai uniós belépése alkalmából rendezi. Horvátország Magyarország számára nem csak az egyik szomszédos államot jelenti, hisz hosszú időre összekötötte őket a történelem – függetlenül attól, hogy néhány eseményre közös nemzeti büszkeséggel tekintünk, mások értelmezése viszont jelentősen különbözik a két országban.

 

A kiállítás nem a mai Horvátország bemutatására vállalkozik, hanem 19. századi tárgyak segítségével arra mutat rá, hogy a népi kultúrát milyen európai folyamatok alakították, tagolták. A kiállításban bemutatott jelenségek sok esetben nagyon ismerősnek tűnhetnek Magyarországon, hiszen mind a magyar, mind a horvát néprajztudomány eredményei azt mutatják, hogy a Dráva folyó – bár országhatár – soha nem volt éles kulturális választóvonal. A két országot összekötötte a munkamigráció, a közös búcsújáró helyek látogatása, a sok azonos földbirtokos család – és máig szoros kapcsot jelentenek a Magyarországon élő horvát nemzetiségi csoportok és a turizmus is.

 

A kiállítás a Néprajzi Múzeum 1872-1920 között létrejött gyűjteményének bemutatásával és értelmezésével azt is hangsúlyozni szeretné, hogy az a néprajzi kép, amely a horvát nemzeti önképben, identitásban ma is jelen van, sok esetben közös tudományos fórumokon formálódott.

 

Többek között mi minden látható a kiállításon?

 

kobak

Mint italtároló edényféleség a kobaktök Horvátországban nagy múltra tekint vissza. Főleg vizet és bort tartottak benne. A kobaktököt leszedése után néhány hétre a füstre akasztották, hogy a héja megkeményedjék és szép barna-piros színt kapjon. Amikor levették a füstről, a kocsánál kifúrták és a magot kirázták belőle. Az így elkészített kobakot finom vésett díszítéssel, vagy karcolással díszítették. A díszítményeket vagy azok közeit sósavval az alapszínnél sötétebbre színezték. Végül fadugót faragtak bele. A kobakok mintázata készítőjétől függően egyedi sajátosságokkal bírt. A mesterek keleties indamotívumokat, stilizált virágokat, néha naturalisztikus életképeket karcoltak a tökedényekbe. A kobaktökök a férfi háziipar kiváló példái is egyben.

 

jatagan

Horvátország dinári részén, ha egy férfi elhagyta a házat, akár az állatok terelése, vagy más feladat miatt, mindig hordott magával fegyvert. Ez lehetett ezüst és filigrán díszítésű puska, kés, jatagán, vagy damaszkuszi szablya. Mivel a terület az európai és a török világ határán állt, ezért a fegyverek elengedhetetlen tárgyai voltak a mindennapi életnek. A 19-20. század fordulóján a fegyverek már nem töltöttek be védelmi funkciót, inkább értékes férfidíszek lettek.

 

kendő

A horvát fejkendők mintázata széles színskálán mozgott. A piros különböző árnyalatai mellett ezek díszítésében a sötétlila, aranysárga, zöld, barna, fekete, sötétkék színek is megjelentek. Ezek a fejkendők finom szövött mintákkal, később pamut, gyapjú-, vagy selyemhímzéssel voltak díszítve. A gyapjúval vagy selyemmel szőtt minták főleg stilizált virágmotívumokból és geometrikus mintákból álltak. A hímzett minták között gyakran egyetlen motívum, egy barokk virágos ág kombinálódott nagyon sokféle módon. A kendők gazdag kidolgozottsága törvényszerű, mert a fejviselet és a fejkendő volt az, ami a nők a társadalmi pozícióját jelezte, ezért erre különösen nagy gondot fordítottak. Minden nő az alkalmaknak legmegfelelőbb módon próbálta ezeket díszíteni. Volt egy fátyolkendő jellegű, ami átlátszó vásárolt anyagból készül, ez selyemmel volt kihímezve. A selyemfonalat hozzá otthon állították elő. Az anyag mellett a szerint is különböztek a kendők, hogy melyik részüket díszítették. Ez attól függött, hogy csak a fejre borították, vagy meg is kötötték őket. A legünnepibb kendőnek mind a négy széle díszített volt és nagyon komplikált módon hajtogatják a fejre, úgy, hogy egy kicsit körbeölelje az arcot, és hátul lelógjon a hátukra.

 

öv

A dinári típusú férfiviselet len- és kendervászon ingből, szűkszárú, főként kék posztónadrágból, több, általában 3 réteg nyitott, vagy zárt ujjatlan mellényszerű posztókabátkából állt, amelynek rövidebb, hosszabb változatait egyaránt ismerték.

Elengedhetetlen darabjai ennek az öltözetnek a gyapjúövek. Ezek, mint a kiállításban szereplő férfi övön is látható, zsinórok sokaságából álltak, amik selyem és gyapjú gyűrűcskékkel voltak összefogva. Ezek viselése török hatásra alakult ki.

 

kosár

A kosárfonás a horvátoknál is ősidőkbe nyúló mesterség volt. Számtalan kosárfonási eljárást ismertek és főként fűzféléből fontak. Isztrián a 19. század 2. felében a vesszőből készült kosarak régiesebb változata, az úgynevezett kávás kosár volt elterjedve. A félgömb alakú kosaraknak egy vasta­gabb, vesszőkből készült váza van, amit vékonyabb vesszővel fontak be. Ezzel a technikával többféle, kisebb-nagyobb, fedeles, vagy fedél nélküli kosarat készítettek, többek között hal és gyümölcs szállítására. Fogójuk általában kétágú gyümölcsfa vesszőből készült. A kosárfonó mesterség a 19. század végére már háziiparrá fejlődött Horvátországban, bár abban az időben valószínűleg sokan értettek még a parasztok közül is a kosárfonáshoz.

 

szigony

A kiállításon a halászat eszközeit Xántus János, a Néprajzi Múzeum első igazgatójának utolsó néprajzi gyűjtésével illusztráljuk. A tárgyak az Adria vidéki halászat mára nagyrészt eltűnt eszközeibe nyújtanak betekintést.

Tavasszal, különösen a halak ívása idején a horvátok a szigonnyal történő halászatot alkalmazták. A dárdaszigonyokat a vizek sekély részeibe kijövő anyahalak feldöfésére és kiemelésére használták. A vashegyük alatt lévő visszahajló horgos szakáll meggátolta, hogy a szigony a halból kicsússzék. Ismerték a szigonynak egy másik fajtáját is, a villaszerű, rendszerint többágú, halszúrásra való vasszerszámot, amelynek az ágai végén horgok vannak, ezek nyársalják fel a ledöfött halat. Szigonnyal éjjel fáklyafénynél is halásztak, főleg kora tavasszal, ívás idején vagy késő ősszel, amikor már nem olyan fürge a hal.

 

A kiállítás kurátorai:

Lackner Mónika muzeológus, Néprajzi Múzeum

Kerezsi Ágnes muzeológus, Néprajzi Múzeum

Horváth Sándor muzeológus, Savaria Múzeum

 

A kiállítás megvalósítását támogatta: Országgyűlés elnöke, Nemzeti Kulturális Alap,
Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal – Pro Renovanda Cultura Hungariae Alapítvány,
Népi Hagyományok Alapítvány.

 

2013. szeptember 11. – 2014. március 23.

Több mint szomszéd – mozaikok a horvát népi kultúrából

Néprajzi Múzeum

1055 Budapest, Kossuth Lajos tér 12

 

http://www.neprajz.hu/

 

Lantai József

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük