2024.április.19. péntek.

EUROASTRA – az Internet Magazin

Független válaszkeresők és oknyomozók írásai

Többgenerációs családi ház: egy fiatal tervező szemével 1. rész.

3 perc olvasás

latvanyterv_1.jpgÚjpest kertvárosának egyik legszebb utcájának számító Vécsey Károly utca 98 szám alatt állt egy üres telek. Hargitai Márk Máté pályakezdő tervező, egyetemista ide álmodott egy minden igényt kielégítő kortárs épületet, amiből a környéken kevés van.

 

A ház tömegformálásában tökéletes összhangban vannak a hagyományos, és a modern építészeti megoldások. Az izgalmas terv a Stílus és Otthon, „Jövő Otthonai” elnevezésű, nagysikerű ötletpályázatán is az élvonalban volt.

 

Az épület méretének meghatározásánál fontos szempont volt, hogy a jelenlegi budapesti albérlet, illetve lakásárak mellett előnyösebb egy nagyobb, többgeneráció együttélésére alkalmas házat építeni. Ennek okán a fiatal tervező egy nagyobb, közös konyhával, illetve étkezővel számolt, és az átlagosnál nagyobb a hálószobák száma is. A hagyományosnak mondható, félnyeregtetős részben lett kialakítva a „szülői blokk” – szimbolizálva az idősebb generációt. A modern épületszárny pedig az újgeneráció lakóterülete. Az épületgépészeti berendezések – napelemhez tartozó akkumulátor, hő-visszanyerős szellőző, közüzemi csatlakozók, kondenzációs kazán, bojler, mosógépek – egységesen, egy nagyobb méretű gépészeti szobában kaptak helyet.

 

A pályázat épület-szerkezettani része is aprólékosan kidolgozott. A tervek szerint a falazat téglás, a födém vasbetonból készült, a kétszintes épületszárnyban lévő épületkonzolok miatt. A beépítetlen tetőtér fölé viszont lehetőség van előre-gyártott födémrendszer alkalmazására. Az ablakok a hőszigetelés síkjában helyezkednek el, a lehető legkedvezőbb energetikai kialakításért. Az épület kialakításánál fontos szempont volt, hogy lehetőleg ne legyen túl sok üvegfelület, a kedvező hő-átbocsátás érdekében. Az egyetlen nagyobb méretű üvegfelület a ház déli oldalán helyezkedik el, biztosítja a megfelelő fényt a konyhába és az étkezőbe. A déli fekvés télen is kedvező, a nap fűtő hatása miatt. A közös használatú helyiségek hő-visszanyerő szellőztetésűek.

 

Garázsajtó tekintetében a ház homlokzatával harmonikus megjelenésű Hörmann hőszigetelt, szekcionált garázskapu kínálta az ideális megoldást, így a garázs közvetlenül a házból közelíthető meg. Bejárati ajtót is a Hörmann palettáról választott a tervező, mégpedig a magasfokú biztonsági igényeket kielégítő acélajtót. Természetesen itt is fontos szempont volt a kiváló hőszigetelés.

http://www.hormann.hu

 

Mellékelten Hargitai Márk Máté pályázati anyaga.

 

http://www.stilusesotthon.hu/epiteszeti_inspiraciotar_109/hargitai-mark-mate

 

Lantai József

hargitai_m_rk_m_t_000.jpg

hargitai_m_rk_m_t_001.jpg

hargitai_m_rk_m_t_002.jpghargitai_m_rk_m_t_003.jpg

hargitai_m_rk_m_t_004.jpghargitai_m_rk_m_t_005.jpg

hargitai_m_rk_m_t_006.jpg

hargitai_m_rk_m_t_007.jpghargitai_m_rk_m_t_002.jpg

 hargitai_m_rk_m_t_008.jpg

EZ IS ÉRDEKELHETI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1973-2023 WebshopCompany Ltd. Uk Copyright © All rights reserved. Powered by WebshopCompany Ltd.