Tolvajfogó babonák

Félünk a tolvajoktól. Értékeinktől, emlékeinktől foszthatnak meg bennünket néhány perc alatt. Védekezik is ki-ki a maga módján: biztonsági ajtóval, riasztó berendezéssel, széffel, kutyával, a jószomszédi viszony kölcsönös ápolásával.

Félünk a tolvajoktól. Értékeinktől, emlékeinktől foszthatnak meg bennünket néhány perc alatt. Védekezik is ki-ki a maga módján: biztonsági ajtóval, riasztó berendezéssel, széffel, kutyával, a jószomszédi viszony kölcsönös ápolásával.

Az okostelefon, notebook, laptop, iPad, GPS korát éljük. Szinte hihetetlen, hogy jó nyolcvan évvel ezelőtt egyes vidékeken még tolvajfogó babonákban hittek az emberek. Néhány ilyet összegyűjtöttem, mielőtt végleg feledésbe merülnének.

A szitavetéshez kér férfiember kellett, továbbá olló és egy szita. És nézőközönség. Ha a lopás megtörtént, a szita fakarimájába döfték a posztóvágó, vagy gyapjúnyíró olló nyitott szárait. Az egyik ollókarikába a károsult dugta be a mutatóujját, a másikban egy megbízható koma tette ugyanezt. Ekkor így szólt a meglopott: „Isten gazdagsága, bölcsessége és tudománya mélységes. Kikutathatlanok az ő útjai. Szent Péter és Szent Pál mondjátok, ez volt a tolvaj?" És következett egy név. A szöveg ismétlődött másik névvel. Az igazi tolvaj nevénél a szita remélhetőleg elkezdett ide-oda mozogni, forogni.

A borsópróbánál létrát támasztottak a ház falához, ahol a lopás történt. A létra alá vízzel telt cserépbögrét tettek, majd beledobtak egy marék szárazborsót. Amilyen mértékben dagadt a borsó, olyan mértékben kellett volna feldagadnia a tolvaj kezének is. Ezután végig látogatták a község portáit, a dagadt kezű embert felismerni már könnyű lehetett.

A kulcsos biblia volt talán a legérdekesebb tolvajfogó. Az emeletes bérházakban egy-egy szoba ablaka a függőfolyosóra, a gangra nyílott. Ha az egyik ablakból elloptak egy szellőzésre kiakasztott télikabátot, akkor hozzá lehetett látni a tolvaj felkutatásához. Kellett hozzá Károli Gáspár Bibliája és egy jókora kulcs. Mindkét tárgyat a szomszédból kérték kölcsön, saját tulajdonú eszközös hatástalanok lettek volna. Ez után összehívták a ház lakóit. A bibliát kinyitották a Példabeszédek 19. szakaszánál, a 9. versnél. A kulcsot betették a laphoz úgy, hogy a feje kiálljon, a könyvet összekötötték szorosan. Kiválasztottak egy hat év körüli kislányt, jobb kezének középső ujjába akasztva a kulcsot. A biblia szorosan függött alá, mint egy inga.

A gyerek édesanyja megnevezte az egyik lakót, majd elmondta a bekezdést: „A hamis bizonyosság nem marad büntetlen, és aki hazugságokat beszél, elvész." Ha a biblia nem mozdult meg, a lakót ártatlannak tekintették. Amelyik névnél megmozdult, az volt a tolvaj.

Akkoriban az emberek nem szerettek rendőrségre, csendőrségre, bíróságra, hivatalba járni, „tanúnak menni", mert egy ügyben többször is „felparancsolták" őket a hatósághoz. Ebből a szempontból az emberi természet nem is változott olyan sokat.

Láng Róbert