2024.április.19. péntek.

EUROASTRA – az Internet Magazin

Független válaszkeresők és oknyomozók írásai

Újra terítéken az 5%-os áfa

2 perc olvasás

1ado.jpgA Magyar Pékszövetség évek óta szorgalmazza a sütőipari termékek, mint az egyik legalapvetőbb élelmiszerek áfájának csökkentését. Az elmúlt napokban megjelent sajtóhírek szerint Fazekas Sándor leköszönő földművelésügyi miniszter és Éder Tamás, az Élelmiszer-feldolgozók Országos Szövetségének (ÉFOSZ) elnöke is egyetértett abban, hogy az áfacsökkentés emelte az érintett termékek forgalmát (például sertés és csirkehús). Emiatt a lépés a gazdaságfehérítő hatással együtt a vártnál jóval kisebb bevételkiesést jelent az államnak. Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke nevesítve is beszélt a lisztről és a pékáruról, mint amelyeknek helye lenne az 5 százalékos áfakörben.

Üdvözöljük, hogy a törekvést befolyásos és meghatározó ágazati képviselők, vezetők támogatják – reagált a Magyar Pékszövetség elnöke. Septe József hozzátette: a lépés nemcsak élénkítené a sütőipari termékek forgalmát, de helyzetbe hozná a tisztességes magyar vállalkozásokat is. Az áfacsökkentéssel szerzett tapasztalatok nemcsak itthon, de a szomszédos országokban is kedvezők – mutatott rá a vezető. Romániában például évekkel ezelőtt szintén radikálisan csökkentették a sütőipari termékek forgalmi adókulcsát, és ez minden érintett szerint hatékony volt. Bízunk benne, hogy a sajtóhírek és nyilatkozatok azt is jelentik, hogy a kormányzat komolyan fontolóra veszi a pékáru áfájának 5 százalékra mérséklését. Az ágazat szereplői folyamatosan készen állnak az egyeztetésre, a szegmensben működő vállalkozásokban pedig megvan a potenciál, hogy az így nyerhető mozgásteret felzárkózásra, a versenyképesség fejlesztésére fordítsák – zárta Septe József.

EZ IS ÉRDEKELHETI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1973-2023 WebshopCompany Ltd. Uk Copyright © All rights reserved. Powered by WebshopCompany Ltd.