Ismét képzőművészeti ösztöndíj pályázatot hirdet az UniCredit Bank: folytatva 2011-ben megkezdett tehetséggondozó programját, idén is három pályakezdő alkotó számára kínál féléves ösztöndíjat, további tíz fiatal tehetséget pedig képvásárlással támogat. A kapcsolódó kiállítás március 6-13. között tekinthető meg a budapesti Liszt Ferenc téren, a Cafe Vian galériájában.

 

Ismét képzőművészeti ösztöndíj pályázatot hirdet az UniCredit Bank: folytatva 2011-ben megkezdett tehetséggondozó programját, idén is három pályakezdő alkotó számára kínál féléves ösztöndíjat, további tíz fiatal tehetséget pedig képvásárlással támogat. A kapcsolódó kiállítás március 6-13. között tekinthető meg a budapesti Liszt Ferenc téren, a Cafe Vian galériájában.

 

A válság, a gazdasági gondok súlyosan hatottak az utóbbi évek képzőművészeti életére, megakadt az értékesítés, elmaradtak a kortárs aukciók, és különösen nehézzé vált az új tehetségek pályakezdése. Az UniCredit Bank mára hagyománnyá vált kezdeményezése ebben az időszakban lett az egyik legjelentősebb, fiatal képzőművészeket támogató program. Különösen fontos, hogy nem egyszeri akcióról van szó, hanem immár harmadik éve várják ösztönző feltételek a pályázókat. Az UniCredit Tehetségprogram a karrierjük elején álló fiatal festőknek műveik bemutatásával, ösztöndíjjal és képvásárlással is segít. Ezen felül az 50 országban jelenlévő bankcsoport révén a nemzetközi ismertség lehetőségét is elérhetővé teszi.

 

„Bankunk elődeinél a képzőművészetekkel való kapcsolat a műgyűjtéssel indult, ma azonban már ugyanarról van szó, mint a gazdaságban: újra beindítjuk a vérkeringést, a fejlődést. A művészetben is a tehetségeseknek, szakmailag hiteleseknek és vállalkozó szelleműeknek tudunk bizalmat szavazni, és támogatásunk révén az előrelépés, a kiteljesedés lehetőségét biztosítani – mondja Sipos József, az UniCredit Bank ügyvezető igazgatója. – Amikor 2011-ben elindítottuk az UniCredit Tehetségprogram – a kortárs művészetért elnevezésű ösztöndíj- és képvásárlási kezdeményezésünket a hazai és határon túli kezdő magyar képzőművészek számára, még kísérletnek tekintettük. Mára bebizonyosodott, hogy az időközben nemzetközivé bővült zsűri által tehetségesnek, díjazandónak talált művészek sora sikeresen beindult a pályáján, személyes megbecsültségük ugyanúgy, mint műveik értéke, jelentősen nőtt, kinyílt előttük a jövő. Az UniCredit tehetségprogramra pedig ma már úgy tekintünk, mint nemes, tovább élő és éltetendő hagyományra."

 

Az első UniCredit Tehetségprogram egyik ösztöndíjasa, Orr Máté ehhez hozzátette: „A díj számomra elsősorban biztonságot és kiszámíthatóságot nyújtott, illetve azt is jelentette, hogy könnyebben tudtam új anyagokkal kísérletezni, és lehetőségem nyílt rá, hogy élőben lássak külföldön lévő példaértékű alkotásokat, ami nemcsak a fiatal festők számára fontos, hanem az marad egy festő egész pályája során."

 

A Tehetségprogram díjazottjainak számos alkotása most a nagyközönség számára is látható. Az elmúlt két évad nyertes pályaműveiből és az ösztöndíj alatt készült képekből felépített kiállítás március 6-13. között tekinthető meg a budapesti Liszt Ferenc téren, a Cafe Vian galériájában.

 

„Úgy tűnik, joggal lehetünk rá büszkék, hogy sikeresen érezzük és értékeljük a korosztály feltörekvő művészeit – emelte ki Giró-Szász Krisztina, az UniCredit Tehetségprogram vezetője. A programra az elmúlt években több százan pályáztak, és a díjazott alkotók – többek között Pinczés József, Orr Máté, Csernátony Lukács László és Jakatits-Szabó Veronika – azóta számos önálló és csoportos kiállításon vettek részt itthon és külföldön egyaránt. A legutóbbi fődíjas, Galambos Áron az egyik legnívósabb nemzetközi vásáron, a Viennafair-en is komoly sikert aratott."

 

A programra a művészeti felsőoktatás (a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kara, a Magyar Képzőművészeti Egyetem, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem, az Eszterházy Károly Főiskola – Vizuális Művészeti Tanszéke és a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola Művészeti Kara) jelenlegi hallgatói, illetve az ott végzett 23-33 év közötti fiatalok jelentkezhetnek. Emellett – csakúgy, mint az előző két pályázat során – a határon túl élő magyar művészek számára is lehetőséget kínálva a Kolozsvári Művészeti és Design Egyetem hallgatói is beadhatják pályázatukat.

 

A beérkezett pályázatokat ismét szakértői zsűri bírálja el, melynek tagjai: dr. Balogh Péter, az Amadeus Művészeti Alapítvány vezetője; Bodoni Zsolt festőművész; Deák Erika, galériatulajdonos; Gulyás Gábor, a Velencei Biennale magyar kiállításának kormánybiztosa, Jean Neal londoni kurátor, aki a közép- és kelet-európai művészet jeles ismerője és népszerűsítője; Giró-Szász Krisztina, a FineArt Invest ügyvezetője és az ArtFolio kiadója; valamint az UniCredit képviseletében Sipos József ügyvezető igazgató.

 

A pályázat az idén is három ifjú alkotó számára kínál féléves ösztöndíjat – és persze mint a korábbiakban, holtverseny most is lehetséges – további tíz fiatal tehetség pedig egyszeri képvásárlás formájában kap támogatást. Egy alkotó több művel is pályázhat, a jelentkezés határideje 2014. április 30.

 

Az UniCredit Tehetségprogram jelentkezési lapja – a részletes pályázati információkkal együtt – letölthető a www.unicreditbank.hu, a www.fineartinvest.hu és a www.amadeusalapitvany.hu weboldalakról.

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük