Massimo Introvigne vallásszociológusMassimo Introvigne vallásszociológus

Massimo Introvigne olasz vallásszociológus, az európai keresztényellenes megnyilvánulásokat figyelő Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) képviselője szerint a keresztényekkel szembeni intolerancia ténylegesen létezik a nyugati világban. Az interjú első részében a szakértő a feszületek, keresztek eltávolításáról, a kisebbségek és a többség jogairól, valamint a keresztények érzéseit sértő műalkotásokról fejti ki véleményét.

 

Massimo Introvigne vallásszociológusMassimo Introvigne vallásszociológus

Massimo Introvigne olasz vallásszociológus, az európai keresztényellenes megnyilvánulásokat figyelő Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) képviselője szerint a keresztényekkel szembeni intolerancia ténylegesen létezik a nyugati világban. Az interjú első részében a szakértő a feszületek, keresztek eltávolításáról, a kisebbségek és a többség jogairól, valamint a keresztények érzéseit sértő műalkotásokról fejti ki véleményét.

Szervezetük a keresztények elleni hátrányos megkülönböztetéssel foglalkozik az úgynevezett nyugati világban, vagyis hagyományosan keresztény országokban. A világ más tájain tapasztalható jogtiprásokat látva nem gondolja, hogy a keresztények kissé túlérzékenyek? 

Az EBESZ közép-ázsiai és kaukázusi országokban is jelen van, ahol a vallással kapcsolatos törvények és rendelkezések viszonylag újak és talán javításra is szorulnak. Egyes országokban nem könnyű törvényesen bejegyeztetni vallási szervezeteket, és a misszionáriusok nehezen kapnak vízumot. Ám az EBESZ székhelyétől, Bécstől nyugatra is megfigyelhető a keresztények hátrányos megkülönböztetése. E diszkrimináció – XVI. Benedek pápa kifejezésével élve – „finomabb", mint máshol. A keresztényeket kizárják a közéleti vitákból, nevetségessé teszik vagy marginalizálják. Jogi döntésekben is megjelenik a diszkrimináció  a keresztények munkahelyi, közéleti szólásszabadsági jogával szemben.

Az egyik legfontosabb helyzetelemzés különös módon egy olyan beszédben szerepel, amely sohasem hangzott el, jóllehet utóbb közzétették a szövegét. XVI. Benedek pápának a római La Sapienza Egyetemre tervezett látogatása alkalmából írt beszédéről van szó, amelyben a keresztényeknek a nyugati közéleti vitákból történő kiszorításáról értekezett volna. A 2008. január 17-re  kitűzött látogatásra az oktatók és a diákok elenyésző kisebbségének intoleráns viselkedése miatt nem került sor. Az eset természetesen mindennél jobban igazolja mindazt, amiről a pápa beszélt volna: hogy a keresztényekkel szembeni intolerancia igenis létezik a nyugati világban.

Nem lehet, hogy amikor a keresztények jogokat követelnek maguknak, valójában sokszor idejétmúlt történelmi kiváltságokhoz ragaszkodnak? Vajon abban, hogy eltávolítják a feszületeket az állami iskolákból vagy a kereszteket a hegycsúcsokról, nem inkább a társadalmi fejlődés fejeződik ki, mintsem a keresztényellenesség?

A kisebbségi jogok ügye fontos közéleti téma. De ne feledjük, hogy a többségnek is vannak jogai! A kettő közt kell egyensúlyt találni, noha ez olykor igencsak nehéz. Felmérések igazolják például, hogy az olaszok 82 százaléka – köztük a magukat nemhívőnek vallók masszív többsége is – támogatja, hogy az állami iskolákban maradjon ott a feszület – szemben az Emberi Jogok Európai Bíróságának döntésével. E döntés egy olyan olasz iskola esetére vonatkozott, ahol a megkérdezett családok egyetlen kivétellel valamennyien arra szavaztak, hogy maradjon a feszület a gyermekeik osztálytermében.

Hasonló reakciókat látunk, amikor valaki azt javasolja, hogy egyes országok nemzeti lobogójáról vegyék le az évszázadok óta ott szereplő keresztet. Ha valaki egy törpe kisebbség – az említett olasz iskola esetében egyetlen család – érdekében szembefordul a nép nagy többségének érzéseivel, az nem tűnik ésszerűnek, és nem is vezet a kisebbségi jogok igazi tiszteletben tartásához. Ez utóbbi valójában nem is pusztán jogi kérdés. A többség általában tiszteletben tartja a kisebbséget – s ez így helyes -, amíg úgy érzi, hogy saját többségi jogait is tiszteletben tartják és nem éri hátrányos  megkülönböztetés. Az a légkör, amelyben a többség jogait következetesen figyelmen kívül hagyják, nem kedvez az általános toleranciának és diszkriminációmentességnek. 

A keresztények azt állítják, hogy a diszkriminációellenes rendelkezések bizonyos vonatkozásai sértik a jogaikat. Az egyesült Királyságban nemrégiben kártérítésre köteleztek egy szállodatulajdonos házaspárt, amiért kizárólag házaspároknak adtak kétágyas szobát. Diszkriminációnak nevezné ezt, vagy jelzésnek, hogy eljött az idő, amikor minden kisebbség védelmet élvez – beleértve a homoszexuális tulajdonostól szobát bérlő keresztényeket is?

Az Egyesült Királyságot egykor mindenki a józan ész országaként ismerte. Van azonban egy olyan mondásuk is, hogy a józan ész nagy ritkaság. Az efféle problémákat némi bölcsességgel kell megoldani. Ha mondjuk a Góbi-sivatag közepén homokvihar tör ki, és egy házasságon kívül együtt élő pár az egyetlen fogadó utolsó kétágyas szobáját szeretné kivenni, bizonyára a keresztény tulajdonos is befogadná a „bűnösöket". Ezzel szemben az átlag brit településen valószínűleg többféle szálláslehetőség áll rendelkezésre, így békésen megférhetnek egymás mellett a „családbarát", a „melegbarát" stb. létesítmények.

Mit tenne a keresztények érzéseit sértő műalkotásokkal? Mit tart fontosabbnak: a művészi kifejezés szabadságát vagy a keresztények érzéseit?

A művészi kifejezés szabadsága nyugati örökségünk része. A középkor századait sötét kornak szokás nevezni, amelyben az egyház elnyomása érvényesült. Pedig számos műalkotás  – a pantomimelőadásokról és a karneváli színdarabokról nem is beszélve – meglehetősen szabadon ábrázolta az egyházat. Dante jó néhány püspököt, sőt pápát helyezett a poklába.

Két dolgot meg kell azonban jegyeznünk. Az egyik, hogy minden országnak megvannak a maga hagyományai. Ami Milánóban vagy Bécsben humorosnak számít, Közép-Ázsiában mélységesen sértő lehet. A másik, hogy nagyon keskeny határvonal választja el a kritikus allegóriát, humort vagy szatírát a gyalázkodástól, a hírnévrontástól. Utóbbiakkal szemben minden civilizált országban törvények vannak. Olaszország különösen nyitott a vallási szatíra felé. Amikor egy szélsőséges fundamentalista muzulmán szónok (hozzátenném, az olaszországi iszlámra általánosságban nem jellemző módon) azt mondta, hogy „a zsidók disznók", mégis eljárás indult ellene, úgy gondolom, nagyon helyesen. Aki a zsidókat – vagy a keresztényeket – disznóknak nevezi, megsérti a gyalázkodásról és hírnévrontásról szóló törvényt.

A világ növekvő aggodalommal szemléli a közel- és távol-keleti keresztények helyzetét. Nem tart attól, hogy az EBESZ nyugati kereszténységre irányuló tevékenysége eltereli a figyelmet az üldözött keresztényekről? 

Nem igazán. A lényeg kulturális kérdés. Azt kell megértenünk, mi a vallásszabadság. Közel- és Távol-Keleten a probléma része, hogy e téren félreértések vannak. A vallásszabadságot a vallásgyakorlás szabadságára szűkítik. Ez azonban csupán a történet egyik fele. A vallásszabadság nemcsak a templomi ima szabadságát jelenti, hanem a templomon kívüli tanítás, a könyvkiadás és a tevékeny, hitvalló politizálás szabadságát is. És ha a tanítás hatására valaki megtér, az új megtérőt békén kell hagyni, nem pedig üldözni hitehagyásért vagy káromlásért.

Azt is fontos látnunk – és itt hadd idézzem ismét XVI. Benedek pápát -, hogy a vallásszabadság nem lehet előmozdítója sem a relativizmusnak, sem annak a felfogásnak, hogy minden vallási igazság tudomány előtti, irracionális vagy hamis. Amint a pápa 2011-es béke világnapi üzenetében fogalmaz: „Illúzió csupán, hogy az erkölcsi relativizmusban meglelhetjük a békés együttélés kulcsát – valójában megosztottság ered belőle, és a többi emberi lény méltóságának tagadása." Keleten sokan azért utasítják el a vallásszabadság nyugati felfogását – vagy próbálják a vallásszabadságot a vallásgyakorlás szabadságára korlátozni -, mert úgy vélik, az csupán álcázás, ürügy, hogy rájuk erőltessék a nyugati relativizmust.  Ugyanez a relativizmus felelős a Bécstől nyugatra élő keresztények perifériára szorításáért és hátrányos megkülönböztetéséért. Mint láthatja, a keleti és a nyugati keresztények diszkriminációja elleni küzdelem ugyanazon a filozófiai érvelésen nyugszik.

Mit tehet az EBESZ az emberi jogok megsértésének visszaszorítása érdekében? Mit tehet szervezete és Ön személyesen a keresztények elleni intoleranciával és diszkriminációval szemben az EBESZ-régióban?

A litván elnökség fontosnak tartja a kultúrát és a nevelést. Elsődleges feladatomnak tekintem, hogy kulturálisan mélyebben, jobban, teljesebben tudatosítsuk a vallásszabadság és a diszkriminációmentesség alapjait. Remélem, hogy ennek érdekében az elnökség irányításával – talán Rómában – nemzetközi kerekasztalt és legalább egy nemzetközi diákrendezvényt szervezhetünk. Az EBESZ bevett gyakorlata az országok látogatása; ez is hasznos lehet a kettős cél, a tudatosság növelése és a konkrét helyzetek javítása érdekében.  

Az Ön hivatalának megnevezése: „az EBESZ képviselője a rasszizmus, az idegengyűlölet és a hátrányos megkülönböztetés, elsősorban a keresztényekkel és más vallásúakkal szembeni diszkrimináció elleni küzdelem terén". Összetartoznak valamiképpen ezek a témák? Mi az oka, hogy az antiszemitizmussal és az iszlámellenességgel foglalkozó munkatársai kizárólag e területeken működnek?  

Úgy tudom, a képviselők feladatkörének meghatározása bonyolult folyamat volt. Fontos megjegyezni, hogy az én megbízatásom nemcsak a vallási intoleranciára, hanem a rasszizmusra és az idegengyűlöletre is kiterjed. Kutatóként roma ügyeket is tanulmányoztam, és értékesnek tartom az EBESZ romaügyi akciótervét. Remélem, sikerül széles körben megismertetnem. A téma vallási kérdésekhez is kapcsolódhat, hiszen a romák sokszor vallási kisebbséghez is tartoznak. A rasszizmus is felüti még a fejét, megbízatásomnak tehát ki kell terjednie például az afrikai származásúak elleni rasszizmus figyelésére is.

Mi a különbség a Bécstől nyugatra, illetve keletre élő keresztények által tapasztalt intolerancia között? Mit jelent ez a földrajzi különbségtétel ma, amikor már nincs vasfüggöny? 

Egyes országokat, amelyekbe kutatóként magam is ellátogattam, nehéz keletinek vagy nyugatinak nevezni. Az EBESZ elnökségét idén betöltő Litvániát, ahol többször jártam, történelmét, oktatási rendszerét és általános életvitelét tekintve jellegzetesen nyugati országnak mondanám. A 2010-es EBESZ-elnök Kazahsztán viszont – ahol nagyon szívesen fogadtak tavaly az Asztanában rendezett emberi jogi  csúcskonferencián – sok tekintetben keleti. Mint említettem, ezen országok némelyikében még folyamatban van a vallásokról szóló törvények megalkotása, és egyes területeken még fejlődésre is nyílhat lehetőség – habár azt is el kell mondani, hogy az EBESZ és a Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Irodája jóvoltából már eddig is jelentős előrelépések történtek a vallásszabadság és általánosságban az emberi jogok terén. 

Forrás: http://www.intoleranceagainstchristians.eu/

Magyar Kurír

(mk)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük