A Financial Times szerint az amerikai kormány tőzsdére készül vinni a General Motorst. A legnagyobb amerikai autógyár 2009 júniusában kért csődvédelmet, és került 60 százalékban Washington tulajdonába, miután az 50 milliárd dollárt költött az amerikai gyártóipar egyik zászlóshajójának megmentésére.

 

 

A Financial Times szerint az amerikai kormány tőzsdére készül vinni a General Motorst. A legnagyobb amerikai autógyár 2009 júniusában kért csődvédelmet, és került 60 százalékban Washington tulajdonába, miután az 50 milliárd dollárt költött az amerikai gyártóipar egyik zászlóshajójának megmentésére.

 

A GM-be a kanadai kormány is beszállt, és megközelítőleg 18 százalékos tulajdonrészt szerzett. A cégvezetés jelenleg a tőkepiaci felügyelettel az igazgatósági és közgyűlési szabályokról, bankjaival pedig egy, a kibocsátást támogató forgóeszköz-finanszírozásról tárgyal.

Ed Whitacre elnök-vezérigazgató a múlt héten jelezte, hogy a második negyedév eredménye meghaladja majd az első 3 hónapban jelentett 865 millió dollárt, és meggyőzi majd a befektetőket arról, hogy az autógyár fényes jövő előtt áll. Amerikában a GM piacrészének csökkenése 19 százalékon megállt, miközben Kínában már több autót adnak el, mint az anyaországban. A képet csak a botladozó európai eladások árnyalják.

Az amerikai autógyártásnak jót tett a dollár leértékelődése – magyarázta Préda István, a felvásárlásokat és tőkebevonásokat szervező MB Partners vezérigazgatója. A jen tegnap 15 éves magasságba kúszott a dollárral szemben, erodálva a japánból importált autók, mint például az Amerikában népszerű Lexus versenyképességét. A GM-et az is segítette, hogy legfőbb versenytársát, a Toyotát a mára már megalapozatlannak tűnő, gázpedál-beragadási vádak sújtották.

Az amerikai kormány még idén megvalósítaná a kibocsátást, amitől 40 milliárd dolláros bevételt remél. Ed Whitacre szerint – a korábbi tervekkel ellentétben – egy menetben tőzsdére dobnák az állami pakettet. Washington szeretne megszabadulni az államkapitalizmus vádjaitól és csökkenteni a recessziómentés költségeit. Félő azonban, hogy a terveket megakaszthatják az újabb recesszió okozta félelmek, amelyek nyomán a Dow Jones tegnap harmadik napi esését produkálta – tette hozzá Préda.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük