Tízévestől tizenhét éves koromig jártam a Steinitz Zeneiskolába a pesti Teréz körút 2-be. Nem érte meg és minden szülőt lebeszélek róla, hogy zongorázni taníttassa a csemetéjét. Szóval nem, nem és nem. Hét éven keresztül naponta órákat gyakorolni keservesen, míg a többi gyerek játszik, futballozik, olvas, rádiózik (akkor még nem volt televízió). Plusz heti kétszer két óra a zeneiskolában, ahol tovább gyötrik az embert. Mire jó ez az egész?

Amikor szüleim beírattak, két hónapig a kottával ismerkedtem. Majd három hónapig zeneelméletet tanultunk csoportosan. Így vezettek be a hangsorok, hangnemek, zenei fokszámok, tonikák, dominánsok és szubdominánsok csodálatos világába. Alig vártam, hogy zongorához üljek. Aztán ez is bekövetezett, nagy csalódásomra csak a jobb kezemmel tudtam pötyögtetni.

Bő két év elteltével sor került a bal kezemre is. Na végre! De újabb csalódás következett, nagyobb, mint az első. Akkordokat kellett volna játszanom bal kézzel, de képtelen voltam kétfele figyelni. Bizonyára középkorban a csembaló, spinét, klavikord tanulás közben keletkezett az a bölcs mondás: nem tudja a jobbkéz, mit csinál a bal.

Nem részletezem a dogot, hét év után Jáhn tanár úr beszélni akart velem. Figyelj ide, annyira tudsz már játszani, hogy a társaságodat és magadat elszórakoztasd. Ha a Zeneakadémiára akarsz járni, nagyon keményen kell dolgoznod, de azt hiszem nem vagy ahhoz elég tehetséges. Én tovább nem tanítalak, nincs értelme.

*

Elolvasva a fenti sorokat bevallom, csalódtam. Hogy lehet ennyi zagyvaságot összeírni? A napi gyakorlás azért nem olyan borzasztó dolog, belefért még az időmbe a játék, foci, olvasás, rádiózás is. Az első három év tényleg nem egy sikertörténet, de azért kisebb örömök érik az embert, ha például megdicsérnek egy szép futamért, vagy helyes kéztartásért. Különben is a végén már két kézzel lejátszottam Csajkovszkij Románcát. Persze lassan, óvatosan, nehogy már mellé üssek.

Bizony nagy örömet okozott egy-egy új dallam, zeneszám, sláger lejátszása. Sok társaságban szívesen láttak, ahova el sem kerültem volna zongoratudás nélkül. Örökre belém vésődött a zene, opera, operett, könnyűzene, koncertek szeretete. Egy biztos, aki egyszer megtanult zongorázni, soha nem fog unatkozni az életben. Igaz, már nem zongorázom, Yamaha-szintetizátoron játszom.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük