500 ÉVE SZÜLETETT KÁLVIN JÁNOS500 ÉVE SZÜLETETT KÁLVIN JÁNOS 

A Magyar Posta alkalmi bélyeg kibocsátásával köszönti Kálvin János születésének 500. évfordulóját.

500 ÉVE SZÜLETETT KÁLVIN JÁNOS500 ÉVE SZÜLETETT KÁLVIN JÁNOS 

A Magyar Posta alkalmi bélyeg kibocsátásával köszönti Kálvin János születésének 500. évfordulóját.

Kálvin János (eredeti nevén: Jean Caulvin vagy Cauvin), (Noyon, 1509. július 10. – Genf, 1564. május 27.), francia származású svájci reformátor, humanista tudós, a kálvinizmus névadója, Bamber Gascoigne szerint „a legnagyobb elme és a legjobb szervező" a reformáció vezéralakjai között, aki megteremtette Genfben az „istenfélő város tökéletesen működő prototípusát". Elsősorban teológiai és egyházszervezői munkássága miatt nevezetes, de fontos szerepet játszott a francia irodalmi nyelv kialakulásában is. Huszonhatéves korában írt fő műve, amelyet aztán egész életében bővített és átdolgozott, az Institutio Religionis Christianae („A keresztény vallás rendszere"), illetve az általa felállított genfi egyházszervezet Európa-szerte mintaként szolgált a református egyházak megalakulásához. A vallástörténeti szemponton túlmenően, Kálvin azzal is hatott a nyugati kultúrára, hogy megváltoztatta a munkaszemléletet, ideológiai alapot biztosítva a kapitalizmus fejlődéséhez. Forrás: www.wikipedia.org

A Magyarországi Református Egyház Zsinata 2006-ban hozott határozatával a 2009-2014 (születésének 500. és halálának 450. évfordulója) közötti időszakot Kálvin Emlékéveknek nyilvánította. A Kálvin János Emlékbizottság a „Kálvin János 500 éve" kiállítás létrehozásával a XXI. század magyar emberéhez szeretné közel hozni azt az értékvilágot, amelyet Kálvin János és az ő tanítása szerinti Krisztuskövetők 500 éven keresztül adtak a világnak. A kiállítás bemutatja a francia származású genfi reformátor életművének az európai és a magyar kultúrára gyakorolt hatását és az évszázadokon át fennmaradt tárgyi emlékek sokaságát. A kiállítás Debrecenben kerül megrendezésre, ahol 1567-ben a reformáció magyarországi, kálvini ága elfogadta a Heidelbergi Kátét és a II. Helvét Hitvallást, mint alapiratokat. Innen számítjuk a magyarországi reformátusság kezdeteit. Forrás: Magyarországi Református Egyház

A bélyegképen Kálvin János portréja látható. A hozzátartozó alkalmi borítékon a megvilágosodó Kálvin János szimbolikus alakja tűnik elő. Az alkalmi bélyegzőn a Kálvin Emlékévek hivatalos emblémája szerepel.

TM

www.posta.huwww.posta.hu

Megjelenési időpont: 2009. május 22.

Gyártó nyomda: Állami Nyomda

Tervezőművész: Oláh György

Perforációs méret: 30 x 40 mm, 50 bélyeg/ív

A bélyeg 350.000 példányban jelent meg.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük