Révay András: Kötelességünk megemlékezni
5 perc olvasás
Ma már talán kevesen tudják, hogy valamikor a magyar haderő állományába jelentős haditengerészet is tartozott. Hogy ez ne merülhessen végképp feledésbe, abban segít az Osztrák-Magyar Monarchia hadihajóit ábrázoló festményekből megnyílt kiállítás a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeumban.
Ma már talán kevesen tudják, hogy valamikor a magyar haderő állományába jelentős haditengerészet is tartozott. Hogy ez ne merülhessen végképp feledésbe, abban segít az Osztrák-Magyar Monarchia hadihajóit ábrázoló festményekből megnyílt kiállítás a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeumban.
A képek alkotója, dr. Csonkaréti Károly festőművész 1944-45-ben a Magyar Királyi Honvéd Folyamerőknél, egy aknászhajón teljesített szolgálatot. Matróz volt. Az ekkor hallott történetek indították arra, hogy kutasson, írjon, fessen, a lehető legtöbbet tudja meg a magyar hadihajókról. A háború után a képzőművészeti főiskolára származása miatt nem vették fel. Előbb fizikai munkás volt, majd kétségtelen rajztehetsége okán a Rajzfilmstúdióban dolgozhatott. Közben elvégezte a Jogtudományi Egyetemet, a Magyar Közlöny szerkesztője, később – nyugdíjazásáig – főszerkesztője volt. Ezekben az években kezdte el kutatni, feldolgozni, megírni a magyar hadi- és folyamhajózás történetét. A témáról mostanáig huszonkét könyvet írt. Festményeinek, rajzainak száma meghaladja a háromszázat.
Több szempontból is fontos ez a kiállítás – mondta el a megnyitón dr. Kovács Vilmos ezredes, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnoka. Ebben az évben ezzel a kiállítással nyílik meg a múzeum, a december óta tartó „téli álom" után. Az alkotó személye is különleges. Elég, ha csak annyit mondunk el róla, hogy ő az, aki a hetvenes évek végén megtalálta és azonosította a Lajta monitort, a hadtörténeti ritkaságot, a Monarchia haditengerészetének első monitor típusú hadihajóját. Fontos számunkra azért is, mert az általa készített festmények igen jelentős részét tavaly a Hadtörténeti Múzeumnak ajándékozta. A most megnyíló kiállítás ezekből tartalmaz válogatást.
Érdekes az osztrák – magyar hadihajózás története is, sajnos a Monarchia tengeri és folyami hadihajózásáról még a hadtörténészek is keveset tudnak. Jellemző például, hogy az UNESCO egyik programjának tárgyalásakor, amikor a víz alatti örökség védelméről esett szó, az ott jelen lévő katonák, történészek közül többen megkérdezték, miért érdekli ez Magyarországot, különösen pedig a tenger alatti dolgok miért fontosak számunkra? Meglepődtek, amikor kiderült, hogy nemcsak a hajózás iránti nosztalgia mozgat bennünket, hanem ennek nagyon komoly történelmi kapcsolata is van. Az Osztrák – Magyar Monarchiában a hadsereg létszámának több mint negyede a Magyar Királyság területéről került ki. Fiumében Hadihajózási Akadémia működött, a magyar haditengerészetről tehát nekünk is kötelességünk megemlékezni!
A hadihajózás nagyon fontos szelete a magyar hadtörténelemnek. A tengeri és a folyami is. Ez utóbbinak az egyik legszebb emléke az 1871-ben épített Lajta monitor, mely végre felújítva a Parlament előtt áll és látogatható. A flotta létrehozásában a magyar hadiipar is komolyan érdekelve volt. Leginkább a Danubius Hajó- és Gépgyár, amely 1906-tól kapcsolódott be a tengeri hadihajók gyártásába, de magyar gyárban készültek a monitorok, a Lajta, a Maros vagy a mostanság újból előkerült Bodrog monitor is. A Danubiusban épült a húszezer tonnás Szent István csatahajó, csakúgy, mint a négyezer tonnás Novara és a Helgoland gyorscirkálók. Rajtuk kívül még számos kiesebb hadihajót készítettek magyar gyárban és – ezt talán még kevesebben tudják – az Osztrák Magyar hadiflotta tengeralattjáróinak egy része is magyar gyárban épült. Még az Óbudai Hajógyárban is készültek elemek, amiket aztán később építettek be az összeszerelt tengeralattjárókba.
A kiállításon a vitorlás gőzkorvettek, gőzfregattok mellett az első világháborúban szolgált csatahajók, rombolók, monitorok, gyorscirkálók és őrnaszádok képei sorakoznak, de a szemlélő legnagyobb meglepetésére láthatók képek a haditengerészeti repülésről is! Több mint száz kétfedelű, „repülő csónak" állt a haditengerészet rendelkezésére. Mivel a háború elején a repülés még meglehetősen kezdetleges volt, előfordult, hogy ezeknek a gépeknek a vízre kellett kényszerleszállást végrehajtani. Az emlékezet megőrzött olyan esetet, amikor a két pilóta lebontotta a szárnyról a vászonborítást, abból vitorlát készített, és az úszó csónaktesttel bevitorlázott a hazai kikötőbe. A kiállításon a képek mellett számos hajómodellel és még egy eredeti torpedóval is találkozhat a látogató.
