Révay András: Az élet, Játék

Tudós, kalandor, örök gyerek? Egyik sem vagy mind együtt? A pontos válasz megadására az életmű kutatói sem vállalkoznak. Ám eldöntheti mindenki saját magának, ha megnézi a Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum legújabb kiállítását.

A rejtvények tovább is fokozhatók, mondjuk azzal, hogy megkérdezzük, ki volt Gottesmann Raul és Martonfalvi Antónia Alojzia fia? Ezen a néven persze hiába keresnénk a lexikonokban, ám ha valaki esetleg a festők között kezdene kutakodni, akkor Münchenben, Hollósy Simon iskolájánál talán rábukkanna Erdőbaktai Gottesmann Ervin nevére. Innen pedig már kiderülhet, hogy India kutató, újságíró, bölcsészdoktor, a II. Világháború után pedig a Hopp Ferenc Kelet-ázsiai Művészeti Múzeum igazgatóhelyettese rejtőzik a név alatt. Nem akármilyen ember lehetett, hiszen egyike volt annak a tizenhét nem buddhista személynek, akit az indiai kormány 1956-ban meghívott a Buddha születésének 2500. évfordulójára rendezett nagyszabású ünnepségsorozatra. A múzeum legújabb kiállítása neki állít emléket.

Az előkészületek négy évvel ezelőtt kezdődtek – mondta el a megnyitó alkalmával dr. Fajcsák Györgyi, a Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum igazgatója. Négy évvel ezelőtt, 2011. március 15-én hunyt el Baktay Ervin özvegye, és azt követően kezdődhetett meg a hagyaték feldolgozása. Baktay könyvei, tárgyai, fotói, egyéb dokumentumai a múzeum gyűjteményébe kerültek. A most megnyílt kiállítás mindannak a munkának összefoglalása, mondhatjuk eszenciája, melyet a múzeum szakemberei ez alatt az idő alatt végeztek. A tárlat hű képet ad arról, milyen színes egyéniség is volt Baktay Ervin. Hogyan lett az I. Világháború népfölkelő hadnagyából festőművész, művészettörténész, orientalista, asztrológus, író.

Wojtilla Gyula, aki maga is orientalista, ókortörténész, egyetemi tanár, indológus, személyesen ugyan nem ismerte Baktay Ervint – annak halálakor még csak gimnazista volt – de egy rádió-előadását hallotta, és ez máig élő emléket hagyott benne. Azóta pedig már többen is megállapították: ókortudományunk soha nem felejtheti el Baktayról, hogy könyvei sok ezer olvasót vezettek el az ókori India kulturális értékeinek megbecsüléséhez. Tudományos munkásságának csúcsát az India művészete című könyve jelenti. A kiválóan megírt, gazdagon illusztrált, szép kiállítású összefoglaló munkához a megjelenésekor világviszonylatban is alig akadt hasonló színvonalú könyv. Sajnos kiadását a szerző már nem érhette meg. A kritikusok elmondták róla, hogy Baktay a művész szemével tudta olvasni a műemlékeket, szobrokat. A formáik, vonalaik, arányaik segítségével fejtette meg szépségük titkát.

Sokoldalú tehetségének köszönhetően nagyon gazdag életmű maradt ránk. Útleírásai meghódították a földrajz szerelmeseit és sok barátot szereztek Indiának. A Nobel-díjas Tagore vagy a modern India atyja, Gandhi bemutatása a két világháború közötti magyar kulturális közélet fontos szellemi eseményei voltak. A hinduizmusról, a jógáról írt kötetei azért érdekesek, mert a szerző a sajátosan ind fogalomrendszeren belül maradva igyekszik megismertetni ezeket magyar olvasóival. Ő maga, a világra nyitott homo ludens volt, a „játékos ember" és ennek köszönhetően a hinduizmusról úgy tudott írni, hogy közben nem vált misztikus hajlamúvá. A Káma Szútra magyar nyelvű átültetésével a klasszikus indiai kultúrának egy speciális remekműve vált ismertté, a csillagfejtésről írt könyve pedig egy szellemi kirándulásnak tekinthető.

Ugyancsak a homo ludens kifejezést használta Baktay Ervin jellemzésére a kiállítás kurátora, dr. Kelényi Béla is. A megnyitóra meghívott vendégek megtudták tőle, a jelzőt Baktay alkalmazta saját magára, befejezetlenül maradt önéletrajzának címeként. Kiderül belőle ugyanis, hogy Baktay Ervin számára az élet gyermekkorától fogva halálosan komoly játék volt, melyben a lehető legnagyobb átéléssel és műgonddal játszotta el a magára szabott szerepeket. Szerep, többnyire főszerep igazán bőven akadt az életében. Volt benne festőművész-, műfordító-, újságíró-szerep, utazó- és földrajztudós-szerep, asztrológus- vagy éppen művészettörténész-szerep, és indológus-, indián főszerep is akadt. Tevékenységei egy olyan, mérhetetlenül sokoldalú személyiség bemutatását kínálják fel, melyet igazán nem könnyű egy kiállítás keretében megjeleníteni.

Itt ugyanis nemcsak az vetődik fel, hogy mit mutatunk be, hanem az is, hogy mit nem tudunk ábrázolni ebből a gazdag életműből. Nem láthatjuk őt az I. világháborúban, amint a magyar királyi I. honvéd gyalogezred népfölkelő hadnagya az oly megragadó indiai meséket író Francis William Bain könyveit fordítja, és megalapozza ezzel a Kelet iránt elkötelezett munkásságát. Láthatjuk viszont, mint muzeológust és művészettörténészt, az először általa feldolgozott legjelentősebb korai indiai szobrokat, valamint a mughal korszak kultúráját illusztráló miniatúrákat és fegyvereket, illetve az ugyancsak először általa tanulmányozott nepáli szoborgyűjteményt. Találkozhat a közönség Baktay unokahúgának, az időközben India ikonikus művészévé vált Amrita, Sher-Gilnek két festményével is.

Az egyik terem anyaga a Baktay által létre hívott vadnyugati város és indián törzs életére utal. A műtermi körülmények között 1924-ben megalapított „Léhűtők városában", Loaferstownban megrendezett Wild West Zree Meetingek családi és baráti szerepjátékaiban Baktay úgy lép fel, mint Mr. E. H. Bucktye, a város Sheriffje. Valamint többek között, mint Mr. Hooligan B. Irvin, a Loaferstowni Messzelátó című újság főszerkesztője, vagy mint Mr. B. E. Aywaynowich, a loaferstowni Arizona National Theatre igazgatója, továbbá az itt bemutatott „A fogorvos" című darab szerzője, és főszereplője, a kalandor Dutch. 1931-től fogva pedig még a dunai indiánok törzsének főnöke is, Heverő Bölény, akit mint Lazy Buffalo-t 1937-ben az Amerikai Indián Szövetség a tagjai közé választ. Akit a törzs egyik tagja, Úszó Fatörzs, így jellemzett: „A Törzsnek nem csak alapítója, de lelke-teste is a Főnök volt, az ő sajátos egyénisége nyomta rá az együttesre az egyszeri és soha vissza nem térő unikum jelleget. Ő volt a középpont, amely körül nemcsak keringtek a többiek, mint a bolygók a Nap körül, hanem valahogyan még a létüket is tőle kapták, legalábbis törzsi vonatkozásban." Ezen a kiállításon aligha tudjuk teljes mélységében bemutatni azt a „Játékos embert", aki életét leíró emlékezései mottójául egy egészen más dimenziókat megnyitó Joseph Conrad-idézetet választott: „Úgy élünk, ahogy álmodunk – egyedül…"