2024.december.03. kedd.

EUROASTRA – az Internet Magazin

Független válaszkeresők és oknyomozók írásai

Űrbányászat: egyre konkrétabbak a holdi erőforrások feltárására irányuló tervek

5 perc olvasás

matyas_hazadi_pulispace_presentation_02_1200x900.jpgA Holdra szállás után közel fél évszázaddal ma már a holdfelszínen található nyersanyagok feltárására és helyszíni felhasználása irányuló elképzelések kerülnek a kutatók és mérnökök figyelmének középpontjába. Az Európai Űrügynökség (ESA) 2018. július 3–5. között az Európai Űrkutatási és Technológiai Központban (ESTEC), Hollandiában megrendezett első ilyen témájú konferenciáján űrügynökségek, kutatóintézetek, egyetemek és cégek képviseltették magukat. Egyetlen magyar résztvevőként a Puli Space is bemutatta eredményeit és terveit.

 

 

A holdi erőforrások feltárása és felhasználása – a ciszlunáris gazdaság születése

 

„Kis lépés egy embernek, de hatalmas ugrás az emberiségnek.”

 

Neil Armstrong – aki első emberként lépett Hold felszínére 1969 július 21-én – mára már szállóigévé vált mondata ma hajnalban negyvenkilenc évvel ezelőtt hangzott el. Az Apolló éra történelmi Hold-küldetéseinek során hat sikeresen landolt expedíció keretében 12 ember járt égi kísérőnk felszínén. Gene Cernan, az Apolló 17 parancsnoka, 1972 december 14-én hajnalban tért vissza a holdkompba. Az „utolsó ember a Holdon” szavait idézve: „Életem három napján a Hold volt az otthonom.”

 

Ma, közel fél évszázaddal később egy gyorsan növekvő közösség dolgozik azon, hogy égi kísérőnkön fenntartható módon teremtsük meg az emberiség állandó jelenlétét. Ehhez többek között elengedhetetlen, hogy a „helyben” is megtalálható nyersanyagokat és más erőforrásokat hasznosítsuk. Az Európai Űrügynökség (ESA) is egyre nagyobb figyelemmel kíséri a terület fejődését, és nemrég megtartott három napos konferenciájának célja az volt, hogy felmérje a holdi nyersanyagok felderítésében, kitermelésében illetve azok hasznosításában érdekelt szereplők igényeit, képességeit és szolgáltatásait, egy hosszabb távú holdi stratégia kidolgozása érdekében.

 

A Puli részéről Hazadi Mátyás előadásában bemutatta fejlesztés alatt álló holdjáró (rover) platformunkat, valamint annak holdi és marsi analóg terepeken tesztelt földi prototípusát.

 

Lucsányi Dávid a Puli tudományos csoportjának a holdfelszíni sugárzási és poros plazma környezetet, illetve ezek hatásait vizsgáló kutatómunkájának legfrissebb eredményeit mutatta be poszterén. Ezen területek tanulmányozása minden holdi küldetéshez elengedhetetlen, akár robotot, akár asztronautát tervezünk odaküldeni.

 

A Puli egyedi mozgásképességének köszönhetően képes sziklás, lejtős és poros terepen is biztosítani kisebb mérőberendezések mozgatását. Ezzel, valamint a rover költséghatékony megvalósításával pl. a vízjég lelőhelyeinek feltérképezésében tudunk hozzájárulni egy „Holdfalu” létrehozásához. Tudományos csoportunk pedig egy eddig nagyon kevessé ismert területen végez izgalmas kutatómunkát:  a hideg, poros plazma, az elektrosztatikusan töltött, felszín felett lebegő és mindenhez tapadó holdpor komoly problémákat jelenthet az első küldetések során.” – mondta el Dr Pacher Tibor, a Pul Space vezetője. –Nagyon örülök, hogy két fontos témával is sikeresen jelen tudtunk lenni Noordwijkban. Büszke vagyok fiatal kutatóink és mérnökeink kiemelkedő munkájára, amit önkéntesként, szabadidejükben végeznek.” – tette hozzá.

A Puli Space mellett két másik veterán Google Lunar XPRIZE (GLXP) csapat is képviseltette magát Noordwijkban. A japán ispace cég (korábban Hakuto csapat), amely már Luxemburgban és az USA-ban is jelen van, prezentálta első, 2023-ra tervezett holdi küldetését roverrel és immár saját fejlesztésű leszállóegységgel. Programjukban többek között a Japán Fejlesztési Bank és számos japán nagyvállalat több mint 90 millió amerikai dolláros befektetéssel vesz részt. Jelen volt a konferencián a Part Time Scientists (PTS) német csapat két tagja is; a PTS első holdi küldetését, szintén saját fejlesztésű leszállóegységgel és két roverrel (Audi Lunar Quattro) már 2020-ban tervezik indítani a Hold felszínére. A PTS projektjében az Audi mellett többek között a Vodafone és a Red Bull Media is részt vesz.

 

” – Örömmel látom, hogy egykori versenytársaink, akikkel baráti kapcsolatunk van, nagy lépésekkel haladnak útjukon a Hold felé. Persze ez az „egyik szemem nevet, a másik sír” tipikus esete, hiszen ők már erős pénzügyi háttérrel tudnak dolgozni. Ennek megteremtése nekünk még nem sikerült, úgy tűnik, itthon nem tudtuk víziónkat széles körben ismertté tenni és megszerettetni. Én ennek ellenére továbbra is bízom abban, hogy a Puli, a magyarság összefogásával meg tudja mutatni, hogy egy kis ország, mint hazánk, képes ott lenni a világ innovációs élmezőnyében. Széchenyi szavaival élve: ‘Egynek minden nehéz, soknak semmi sem lehetetlen’. Ahhoz azonban, hogy Magyarországot eljuttassuk a Holdra és ott legyünk a ciszlunáris gazdaság alapítói között, a Puli önereje nem elég. Mi elértük teljesítőképességünk határait: szükségünk van a magánemberek, cégek és az állam szerepvállalására, anyagi támogatására is, enélkül nem fogunk eljutni égi kísérőnkre. ” – emelte ki Pacher.

EZ IS ÉRDEKELHETI

szexualpszichologus 18 perc olvasás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1973-2023 WebshopCompany Ltd. Uk Copyright © All rights reserved. Powered by WebshopCompany Ltd.