Norma

Többnyire a Normafa jut eszünkbe, ha halljuk ezt a szót, Vájtfülűeknek talán Bellini operája. De a fényes szelek nemzedékének a normás és a normarendezés ugrik be elsőre. Hadd járjam körül ezt a témát mielőtt végleg feledésbe merülne.

A technológia egy munkadarab elkészítésének műveleti sorrendje. Írott és rajzolt formában a normás munkaeszköze. De más eszközt is használt, stopperórát, logarlécet, jegyzetfüzetet. Ezekkel állapította meg a frissen államosított gyárakban, hogy egy munkát, például egy traktor alkatrészt mennyi idő alatt kell elkészíteni. Fontos munkakör volt ez, amely mindenekelőtt elhivatottságot, a szocializmus építése iránti elkötelezettséget és megbízhatóságot igényelt nehogy már a szakmunkás és a normás között kompromisszum alakuljon ki.

Kétfajta normás létezett, tudományos és célorientált. A tudományos az élen járó szovjet szakirodalomból ollózta össze a munkafolyamatra ráfordítható időt. A célorientált a műhelycsarnok egyik oszlopa mögé bújt, onnan figyelte a melós fáradozását az esztergapad, marógép, gyalugép mellett és mérte az időt. Amikor ez sikerült, már csak le kellett faragnia belőle tíz-húsz százalékot és készen volt a norma.

Bizonyos idő elteltével szigorították a normát. Ha valaki hétfőn fél óra alatt készítette el a dugattyút, akkor kedden már csak huszonöt percet kapott. Ezt hívták a népjólét emelésének, más szóval a normarendezésnek. De jaj volt annak, aki hibát vétett, elrontotta a munkadarabot. Rásütötték, hogy az imperializmus ügynöke és megnézhette magát.

A normást mindenki utálta, kivéve az élmunkásokat, akik 1000 százalék körül teljesítettek. Az utálat igazságtalan volt, szegény normás csak a munkáját végezte. Az ő munkáját is figyelte főnormás, őt a diszpécser, az ővét fődiszpécser és így tovább egészen a csillagos égig.