Megújult a Kis-Hárs-hegyi kilátó
A mai naptól ismét birtokba vehetik a kirándulók a megújult Kis-Hárs-hegyi kilátót, amelynek felújítását a Fővárosi Önkormányzat, és a Pilisi Parkerdő Zrt.-nek köszönhetjük, mivel a szükséges hárommillió forintot együttesen teremtették elő.
A mai naptól ismét birtokba vehetik a kirándulók a megújult Kis-Hárs-hegyi kilátót, amelynek felújítását a Fővárosi Önkormányzat, és a Pilisi Parkerdő Zrt.-nek köszönhetjük, mivel a szükséges hárommillió forintot együttesen teremtették elő.
A harminc éves fa építményt két évif nem lehetett használni balesetveszély miatt , majd másfél hónapos munkával ismét biztonságossá tették. A több mint hat méter magas, kettős csavarvonalból álló építményt Makovecz Imre tervezte. A forma érdekessége, hogy egy DNS spirálra emlékeztet. A felújítás során átvizsgálták a 30 akácrönköt tartó fémszerkezetet, kicserélték az elkorhadt fa elemeket és rendezték a kilátó környezetét, így biztonságosan gyönyörködhetnek a túrázók a kilátóból a budapesti panorámában.
Az ünnepélyes átadáskor Csépányi Péter – a Pilisi Parkerdő Zrt. főmérnöke elmondta, hogy évente 10 millió látogat fogad a főváros környéki parkerdőt, tehát nagy feladat, hogy ilyen magas létszámú látogató részére kellemessé tegyék a területet. Nem minden látogató érkezik jó szándékkal, ezért 40-45 millió forintot kénytelen költeni az erdőgazdaság az illegális lakossági hulladéklerakás okozta károk felszámolására. Hozzátette, hogy mennyivel jobb volna, ha ezt az összeget erdei játszóterek, pihenőhelyek fenntartására fordítani, ha a kirándulók felelősséget vállalnának az erdő védelméért, tisztaságának, rendjének megőrzéséért.
Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes avatta fel a megújult kilátót, átvágva a nemzeti színű szalagot, ezzel hivatalosan átadta a túristáknak a létesítményt. Egyúttal beavatta a jelenlévőket a közeljövőben várható privát programjáról, miszerint két nap múlva, barátokkal együtt elindul az Országos Kék túrára, amelynek augusztus 20-án érnek utolsó állomására, és addig is bárkit szívesen látnak, hogy hosszabb-rövidebb távon tartsanak velük.
Dr. Vanek Zsuzsanna, a Budapesti Természetbarát Sportszövetség főtitkára nagyon örült az új kilátónak, és elmondta, hogy 2 évvel ezelőtt a Csergezán Pál kilátó után ezzel a kilátóval további programlehetőséget kapnak a bakancsos turisták és kirándulók. Megtudtuk, hogy a BTSSZ évente 140 túrát szervez a Pilisben. A főtitkár asszony szomorúan mondta el, hogy a túristajelzések felújításakor rendszeresen szembesülnek szándékos károkozással, amelynek megelőzésében, a figyelem felkeltésében kéri a média segítségét, hogy közösen megoldást találjunk a rongálókkal szemben.
Nagyon jó volt jelen lenni ezen az ünnepélyes átadáson, amikor egy nagyon szép létesítménynek örülhettünk. Az aggódás azonban kísért bennünket a kilátótól lefelé vezető sétán, mert félni kell, hogy mikor kezdik ezt a kilátót is rongálni, összefestékezni a vandálok. Reméljük, nem következik be ilyesmi, és sokáig örülhetünk a kilátóból elénk táruló csodálatos panorámának!
A kiránduló ösvény melletti pad – amelyet graffiti éktelenít – sajnos nem nyugtat meg, hiszen az ördög nem alszik. Nem világos, hogy miért nem a természet élvezetét, a jó levegőt, az erdő csendjét, a madárcsicsergést tartják fontosnak egyesek, és miért festékszóróval indulnak ártani a szépségnek…
Lenhardt Ibolya