Elöljáróban néhány szó mindennapi kenyerükről. Hazánkban a kenyérfogyasztás évtizedek óta folyamatosan csökken. A 2019. évi egy főre jutó mennyiség 37 kilogramm, jelentősen elmarad az 50 kilogrammos európai átlagtól. Jól látszik, hogy mennyire visszaesett a kenyérfogyasztás Magyarországon, ha megvizsgáljuk a 2000-es adatot, amikor még évente 65 kiló kenyeret fogyasztottunk.

Kenyér helyett más élelmiszerekből vásárolunk és fogyasztunk egyre többet, tejterméket, húsokat, halat, tojást, magvakat még akkor is, ha ezek ára évről-évre emelkedik. Igaz, a kenyéré is.

Régen egy vendéglői asztalon paprika, só és bors volt, mellette természetesen kenyérkosár, benne szeletelt kenyerek. Jobb helyeken ingyen adták az ételhez, szerényebb vendéglőkben a fizetésnél bemondta az ember: és két kenyér. Nagyon jó helyeken kenyereslány szolgálta ki a vendégeket, például a városligeti Gundel Vendéglőben. Ki is volt a kenyereslány?

Csinos volt és fiatal, lehetőleg feszes blúzban. Nyakba akasztott tálcával, rajta szépen felszeletelt kenyérrel sétálgatott az asztalok között. Kenyereslánynak lenni főnyereménynek számított egy-egy elegáns étteremben. Borravalót legalább annyit kapott, mint amennyi fizetést. Egy kétkilós kenyér hat forint volt, az ötdekás szelet, harminc fillér, vagyis a felszeletelt vekni tizenkét forintot ért. Ezzel persze el kellett számolnia a fizetőpincérnek. (Miért is hívták őket főúrnak, mint valaha a grófokat, hercegeket?) A mosoly, a kedvesség gyakran csodát tett, a 30 filléres kenyérszeletért 50 fillért kapott a kenyereslány, néha még ennél is többet.

Még egy zenés játékba is bekerült Nanny, a kenyereslány. Domján Edit alakította, az ötletet Rejtő Jenő kisregénye adta Bozó László rendezőnek. 1969-ban sugározta többször is a Kossuth Rádió.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük