Az MTA Műszaki Tudományok Osztálya Építészettörténeti, Építészetelméleti és Műemléki Állandó Bizottsága, az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottság és az ARTIFEX Kiadó Kft.  szervezésében zajlott a tudomány ünnepe esemény-sorozat  Műemlék, identitás, rekonstrukció  c. konferenciája 2016. november 8-án az MTA Székház Nagytermében.     

 

Az MTA Műszaki Tudományok Osztálya Építészettörténeti, Építészetelméleti és Műemléki Állandó Bizottsága, az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottság és az ARTIFEX Kiadó Kft.  szervezésében zajlott a tudomány ünnepe esemény-sorozat  Műemlék, identitás, rekonstrukció  c. konferenciája 2016. november 8-án az MTA Székház Nagytermében.     

 

 

Az MTA hivatalos előszót fűzött a témához:
 

A műemlékvédelem Európában a 19-ik században jött létre, s kettős szerepet tölt be. Egyrészt a társadalom elvárásának, értékrendjének megfelelően gondoskodik a műemlékek, mai, tágabb értelemben: az értéket hordozó épített örökség megismeréséről, közkinccsé tételéről, másrészt, felhasználva az adott korszak legfejlettebb tudományos kutatási lehetőségeit, a műemlék által hordozott, sok esetben más forrásból meg nem ismerhető, információk, dokumentatív értékek kibontásával egyaránt szolgálja a műemléknek, és a hozzá kapcsolódó történeti-társadalmi közegnek a hiteles megismerését.

 

Az időben előre haladva nem csak a társadalom és annak értékszemlélete, hanem a tudomány szemlélete, a tudományosság megítélése is változik, s mindez hatással van a műemlékekkel kapcsolatos elméleti és gyakorlati megfontolásokra is. A műemléki értékek megőrzése érdekében a legfontosabb feladat azok folyamatos gondozása, fenntartása. Mindamellett szükségessé válhat a műemlékek időnkénti felújítása, helyreállítása is, a fennmaradásukat szolgáló rendeltetés biztosítása, vagy éppen jelentős külső behatások (természeti vagy ember okozta katasztrófa) okozta károk felszámolása érdekében.

 

A műemlék-helyreállítás a műemlékvédelemnek az a fontos, egyben leglátványosabb szakterülete, amely a legjobban közvetíti a társadalom számára a történelmi kultúrát, a történeti értékrendet, mégpedig a helyreállítás korára jellemző megközelítésben és megvalósításban. A gyakorló építész a szűken vett műemlékes szakma és a nagyközönség között, köztes helyzetben áll. Ebben a helyzetben, a szűken vett szakma felől nézve, ő az amatőr státuszából feltehet olyan kérdéseket, amelyek szakmai oldalon egyértelműen értelmezettek, de a befogadó közönség számára nem, így nyitott témának tekinthetők.   

 

Ugyanakkor ezen pozíciója, amelyet a befogadó közönség hivatásosnak tekint, lehetőséget ad olyan feltevésekre, amelyek a szűken vett szakma számára is jelentéssel bírhatnak. Kérdések és felvetések kerülhetnek felszínre az érték, a hitelesség, az eredetiség és a hihetőség kapcsán, köztes helyzetből szemlélve. Mivel minden, a műemlékeket érintő beavatkozás elkerülhetetlenül a fizikailag fennmaradt történeti szubsztancia (lényeg) kisebb-nagyobb mérvű (a legtöbb esetben visszafordíthatatlan) megváltoztatásával is jár, a társadalom elvárásait (minden korban) megfogalmazó döntéshozók és a műemlékvédelmi szakemberek közös felelőssége a követelmények, az elvárások és a hitelesség egyensúlyának fenntartása.  

 

Napjainkban, a második világháborút követő hasonló törekvések után, ismét számos országban vetődik fel a műemlékek helyreállításakor az elpusztult vagy töredékesen fennmaradt részek, vagy esetleg egész épületek újbóli megépítésének, rekonstrukciójának a szándéka. Történeti, nemzeti identitásra való hivatkozások és elvárások mellett, vagy helyett, sokszor eltérő indítékkal, csupán a látványosság, a turisztikai vonzerő fokozása érdekében fogalmazódik meg a rekonstruktív kiépítés szándéka. A műemlékvédelemmel, műemlék-helyreállítással kapcsolatos nemzetközi iránymutatásokban, dokumentumokban is nyomon követhető a kibontakozó szemlélet-változás, a műemlékvédelem szakmai és társadalmi feladatainak újraértelmezése.  

 

Nemzetközi szakmai szervezetek különféleképpen elemzik a rekonstrukciós törekvéseket és folyamatokat, s azt, hogy ezek miként hatnak a műemlékek, az épített kulturális örökség hordozta  fizikai, ill. nem-anyagiasult értékek minél teljesebb megőrzésére, továbbadására.

 

Magyarországon, a műemlékeket érintő kiemelt fejlesztési „rekonstrukciós" programok kapcsán, hasonló erővel jelentkezik a társadalmi (politikai, gazdasági) elvárás a műemlékek rekonstrukciójára, amely tudományos szempontból számos buktatóval telített. Hazai műemlékek rekonstruktív kiépítésének megvalósult példái igen éles szakmai(és szakmán kívüli) vitát váltottak és váltanak ki.

 

A konferencia a jelenlegi helyzet széleskörű tudományos megközelítésű értelmezésére törekedett,  megvilágítva és körülhatárolva a szakmai lehetőségeket a műemlékvédelem szakmai oldaláról. Az itt tárgyalt témakörök; a rekonstrukció, a használat, a környezeti kapcsolatok, a turizmus gyakorlati kérdései voltak, emellett célul tűzték ki azon szakmai-, etikai határok és ajánlások megjelölését, amelyek napjaink műemlék-helyreállítási programjait, napi feladataival kapcsolatos döntéseit segíthetik.

dr.Puskás Imre, kulturális örökségvédelemért felelős helyettes államtitkár Restauráció és művészettörténet  címszó alatt nyitotta meg az eseményt.  

Elmondta; nemzeti identitásunk erősítését a műemlékvédelem, a felújítások mellett, épített örökségünk megóvásával is szolgálhatja. A budai Várat pontos terv- és képi dokumentáció alapján állítják helyre, a Nemzeti Hauszmann Terv keretében. Olyan rekonstrukciót jelent, ahol értéket hoznak létre az érték-visszaállítás során. A helyettes államtitkár hangsúlyozta, a műemlékek felújítása felvet megválaszolandó társadalmi kérdéseket is, nevezetesen; a történeti értéket hordozó örökséget védjük-e meg, vagy a jelen érdeklődő embere számára adjunk látható, befogadható építészettörténeti élményt.

 

 

 

Feld István, kandidátus, ELTE Régészettudományi Intézet, előadása: 

Re-konstrukció és épületrégészet
 http://elteonline.hu/cimke/elte-regeszettudomanyi-intezet

 

A műemlékvédelem, de sok más elméleti és gyakorlati szakterület is rendszeresen használ olyan fogalmakat, melyet annak művelői sem értelmeznek egyformán, ilyen fogalom a re-konstrukció is. Kötőjellel való írása jelzi, hogy nem a hagyományos, tisztázatlan értelemben kívánjuk alkalmazni. Eltérő kifejezésekkel is találkozunk, mint; fejlesztési rekonstrukciós program, rekonstruktív kiépítés, újkori megépítés. A jelenleg divatos fejlesztés fogalma nem azonos a korábban kedvelt hasznosítás szóban rejlő jelentéssel, hiszen adott esetben akár a múlt-, vagy a  történelem fejlesztéséről is beszélhetnénk…

 

A jelenleg használt fogalmak egyaránt egy múltban létezett, de ismert, vagy ismertnek feltételezett állapot visszaépítésére, mintegy újkori megvalósítására, fizikai visszanyerésére is vonatkoznak. Magának a kiépítésnek azonban nem kell feltétlenül az egykor létezett állapot visszaállítására irányulnia, hiszen miképpen nevezzük meg azt a tevékenységet, mikor egy ránk maradt épület-torzóból nem az eredetivel megegyező, de közvetlen használt értékkel rendelkező építményt hozunk létre?  Érdemes elgondolkodni, hogy a mecseki Mádé-vár palotájának maradványára emelt épület rekonstrukciónak, vagy kiépítésnek nevezhető?

 

A re-konstrukció, azaz a visszaépítés fogalmának lényege megragadható  a vissza-, vagy felidézés, megfogalmazás, megragadás kifejezések szerint is. Az építmények által hordozott dokumentatív érték fontossága első helyen szerepel. Ezt az értéket, azaz a történeti épület forrás-értékét, csak tudományos kutatás képes és jogosult feltárni, felszínre hozni, annál inkább, minél többször átalakított műemlékről van szó. 

 

 

Minek nevezzük,s  ki és milyen módszerrel végezheti ezt a feltáró munkát? 

 

Az épület-régészet fogalma még nem általánosan elterjedt. Azonban ez a legmegfelelőbb megnevezés, ami egyetlen szóban foglalja össze mindazon tevékenységet, ami a történeti épületek közvetlen megismerését teszi lehetővé. Ez a tevékenység nem csupán ásatásból, a legutóbbi felszín alatti vizsgálatokból áll, hanem magába foglalja az értékek feltárását, a falkutatás fogalmával ismert értékmentő tevékenységet is. Mindez egyetlen, a járószínt alatti és feletti rétegeit egyetlen rajzban egyesítve. A nem csupán vizuális, szemlélő, de az épület alapos felmérésére is támaszkodó, a falakat a szükséges mértékű roncsolással is vizsgáló helyszíni kutatásra gyakran használják a német Bauforschung programot, vagy annak változatát.  

http://www.eptort.bme.hu/doc/mueml/epuletkutatas_mezos.pdf

Ezek a programok azonban nem fedik le az előadó által használt kifejezést. Művelői az ásatást általában nem sorolják a program alkalmazási körébe,  másrészt az adott épület közvetlen vizsgálatán túlmutató kérdéssel is foglalkoznak.  Az épület-régészet fogalmának széleskörű elterjedését éppen az idevágó kutatómunkát végző szakemberek széleskörű képzettsége akadályozza. Sokak számára elképzelhetetlen, hogy egy építészmérnöki, vagy művészettörténész diplomával rendelkező, falkutatásban járatos szakember tevékenységét régészet megnevezéssel illessük. 

 

Az utóbbi megnevezés csak a roncsolással járó rétegtani vizsgálatot jelenti, függetlenül a kutató képzettségétől, a kutatásban részvevők számától, együttműködésének formáitól. A két idesorolható módszer, az ásatás és a falkutatás számos más, egyező tulajdonságokkal is rendelkezik. Mindezek kellő mélységű, együttes és egymást kiegészítő alkalmazása teszi csak lehetővé a teljes történeti érték-, és forrás-feltárást, az épített örökség valódi megismerését, lehet kiindulópontja utóbbi megfelelő kezelésének, bemutatásának, sőt hasznosításának is. Számos körülmény akadályozza a fentieket, pedig a részleges kutatás csak részeredményekhez vezet, mindezeknek tudatában kell lenniük egy-egy adott munka résztvevőinek. 

 

A re-konstrukcióról szólva, az épület-régészeti vizsgálatok során a résztvevő szakember kutatja és folyamatosan rekonstruálva fogalmazza meg, idézi föl magában az adott objektum lehetséges egykori formáját és annak lehetséges változásait, azaz építés-történetét. Szeme előtt azonban korántsem a fizikai megépítés lehetősége lebeg, csupán arról van szó, hogy a kutatás folyamatában így tudja megragadni és értelmezni munkája tárgyát. Ezen értelmezési  re-konstrukció eredményeként megjelenik a kutatás számos elemből összeálló dokumentációja is, de a konkrét épületről rendelkezésünkre álló közvetlen ismereteink mértékét is rögzíti. A kutatási dokumentáció fontos forrásként szolgál a különböző történeti diszciplinák számára is, hasonlóan a krónikához, oklevélhez, vagy egyéb történeti ábrázoláshoz. Emellett lehetővé teszi az elvégzett vizsgálat ellenőrzését is, hogy milyen mértékű és sürgősségű volt.   

 

Nagyon fontos érték számunkra az épített emlék eredetisége, de a modern építőipari technika széleskörű alkalmazása is. A környezeti ártalmak miatt tudomásul kell vennünk, hogy egyre több esetben csak itt, a dokumentációban, s nem magában az épületben tanulmányozhatók összefüggésben az elemek.Ezt semmiképpen sem pótolhatja az esetleg múzeumban, kőtárban bemutatott bármilyen, eredeti összefüggéséből kiszakított építészeti közeg. A re-konstrukciós kutatás rendelkezésre álló ismereteink mértékének alapvető forrásaként kell szolgáljon minden további, a műemlékekkel kapcsolatos tevékenység alapjaként.  

 

Számos esetben természetesen nem ez az egyetlen rendelkezésre álló dokumentum. Napjaink műemlékvédelemmel kapcsolatos foglalkozó irodalmában is gyakran indokolatlanul összemosódik a re-konstrukcióval a források két csoportja.  Egyik esetben az objektum korábbi állapotáról nagyrészt rendelkezünk kevéssé megbízható, de dokumentatív értékű adatokkal, fényképekkel, és különböző felmérésekkel.  

A másik esetben ilyenek az objektum részleges, vagy teljes pusztulása előtt nem is keletkeztek. A 19. századot megelőzően készített ábrázolások semmiképpen sem vethetők össze a későbbiekkel, értékelésük, megbízhatóságuk maga is külön kutatást igényel. A második csoportot közép-kelet-európai példákon lehet szemléltetően vizsgálni. Itt különösen jelentős szerepet játszik az épületrégészeti kutatás, s a megfelelő, tudományos közleményekben is hozzáférhető dokumentáció.

 

Az értelmezés következő lépcsője, az egykor volt állapotokat visszaidézni kívánó grafikai megjelenítés, amely a tárgyalt re-konstrukció következő, tárgyiasult formája. Erre a rekonstrukciós rajzrekonstrukciós elképzelés, rekonstrukciós kísérlet  fogalmakat használja a szakma, jelentésük pontos meghatározása nélkül.A grafikai megjelenítés tudományosan megalapozott formája már nem csupán közvetve tükröz,  hanem minden olyan adatot is felhasznál, amely pontosítja a megbízhatóságot, erősíti az egykor létezett valóság megismerését. 

 

Közismert, hogy a korábbi ábrázolásokat felváltják a 3D-s számítógépes modellek, ezek azonban többségükben még csak a tudományos népszerűsítést szolgálják, s bár kifejezetten alkalmasak lennének, csak ritkán vállalkoznak az egyes információ szintek ellenőrizhető bemutatására. A kevés kivétel közé tartozik a cseszneki várról kidolgozott ábrázolás-sorozat. Ilyen grafikai megjelenítés esetében igen nagy a különbség a meglévő falazat hiányzó elemeinek rekonstrukciója, ill. a már elpusztult teljes épületek, vagy épületszintek feltételezett formájának kiképzése között. 

 

Egy ma is álló épület épületrégészeti kutatásokkal feltárt, értékelt nyílásai és az összefüggések alapján hozzá rendelhető keret-elemek összeépítése, összeillesztése a gyakorlati műemlékvédelmi tevékenység rutineljárásai közé sorolható. Ilyen esetekben egész épület-homlokzatok egykori fala is elkészíthető.  

 

A következő fokozat a tényleges visszaépítés, a re-konstrukció, nem csupán ábrázolásban, de ténylegesen is. Erre példa a gyulai vár nyugati szárnyának re-konstrukciója, ill. hasonló tapasztalati példák szolgálnak belső terek elméleti és gyakorlati visszaépítésére, ahol az összes falszerkezet, födém és nyílás ránk maradt, kizárólag egy hiányzó, de az épületrégészeti kutatás által igazolt egykori építészeti elem újra-alkotásáról van szó.  Számos esetben az egykori épületből, épületrészből már nem rendelkezünk érdemi fennmaradt falakkal, az épület formájára csak alaprajzából, esetleg kőfal-maradványokból következtetünk.

Az egykori állapot felidézéséhez szükséges re-konstrukciós kiegészítés mértéke itt jóval nagyobb. Az egykori állapotnak több grafikai megjelenítése is létezhet. Több változattal is készülni kell a munkára, csak így jut érvényre a módszer sajátos, a megismerésre irányuló törekvése. Sajnos, a hazai gyakorlatban erre kevés példát találunk.

A budai Zsigmond-kori palota homlokzata rekonstrukciójánál felmerülő kritikai kérdések; az épületet mi már nem ismerhettük, az egymástól eltérő rekonstrukciós rajzok mégis ugyanazon forrás-bázis felhasználásával készültek. Közös jellemzőjük a szimmetria, ami nem volt jellemző a felidézett korra.

Ehhez kapcsolódva, az elpusztult részletek visszaépítésekor felmerül a kérdés, lehetséges-e az egykori építés során elkövetett szabálytalanság re-konstrukciója? Amennyiben igen, akkor milyen szabályokat, módszereket kövessünk ebben? 

Nem született válasz, sem a tudományos kutatás, sem a napi gyakorlat részéről.A teljesen elpusztult épületrészek rekonstrukciója során, számos esetben mintegy automatikusan kijavítja a felújító az eredetileg feltételezett szabálytalanságot. Kérdés, hogy ez mennyire tudatos és mennyire szerencsés megoldás…

 

A grafikai rekonstrukció témához kapcsolódik még az építészeti párhuzamok kérdése, ami a re-konstrukció vonatkozásában a részletek meghatározó eleme lehet, az eredetiségnek azonban az eddigieknél nagyobb szerepet kell játszania értékelésük és kezelésük során.  

 

Ideális esetben, az épületrégészeti kutatás eredményén alapuló részletes és alapos grafikai  re-konstrukció, mint tudományos eredmény birtokában dönthető csak el, hogy elegendő mértékben ismerjük-e, vagy csupán ismertnek tételezzük föl mindazt, aminek fizikai megvalósítását célként tűzzük magunk elé. Ennek alapján képzelhető csak el az egyes építészettörténeti korszakok értékelése is, hiszen ma is kísért a nézet, hogy feltétlenül a legkorábbi korszak a legértékesebb.

 

Az alapvető előkészítő munka az utóbbi évek során egyre kevésbé valósult meg, egyre kevésbé volt megvalósítható. Emiatt számos projekt esetében már kérdéses, hogy jogosan használjuk-e a rekonstrukció fogalmát, vagy sokkal inkább a kiépítés fogalmát kell használni. Más eljárás szükséges, ha csak magát az építészeti emléket kívánjuk megőrizni és bemutatni, s megint más, ha bevétel-centrikus hasznosítás, látványos turisztikai attrakciók létrehozása a cél. Utóbbi esetben felmerülhet a kérdés, meddig marad a műemlék műemlékként kezelt épületnek?

 

Kiépítés esetén az emlék eredeti történeti értékét elnyomja az új funkció. A hitelesség megingása esetén a valódi történeti emlék a múltépítés eszközévé válhat.  
  

 

A konferencia további előadásai:

 

Marosi Ernő, MTA rendes tag, MTA Filozófiai és Történettudományok Osztálya
Műemlékvédelem: kérdések és felvetések
  

 

Cságoly Ferenc, MTA rendes tag, MTA Műszaki Tudományok Osztálya: 

Értékválság és rekonstrukció
 

 

Finta József  MTA rendes tag, MTA Műszaki Tudományok Osztálya

 

 

Fejérdy Tamás, DLA, ICOMOS

Pillanat, vagy történeti folyamatosság­: rekonstrukció és/vagy helyreállítás

Virág Zsolt, dr., művészettörténész, a Nemzeti Kastélyprogram és a
Nemzeti Várprogram végrehajtásáért felelős miniszteri biztos

A helyreállítási programok és a rekonstrukció  

 

Zsembery Ákos, PhD, BME Építészettörténeti és Műemléki Tsz.

Építészeti rekonstrukció: elmélet – módszertan – esetek 

 

Krcho János, kand., Technical University of Košice
A rekonstrukció kérdései a műemlékhelyreállítás gyakorlatában

 

 http://www.terc.hu/tudastar/valogatott-bibliografiaa-muemlekvedelmi-temakorokhoz 

 

Harmat Lajos

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük