http://www.revolution.hu/http://www.revolution.hu/

2008. április 24-én tartotta beszámolóját a 2007-es év eredményeiről a rEVOLUTION Software Kft. részéről Bódog Norbert  ügyvezető igazgató.

  http://www.revolution.hu/http://www.revolution.hu/

2008. április 24-én tartotta beszámolóját a 2007-es év eredményeiről a rEVOLUTION Software Kft. részéről Bódog Norbert  ügyvezető igazgató.

A beszámoló summája:   36%-os növekedés mellett 567 millió forintos kiemelkedő árbevételt ért el a 2007-es évben a rEVOLUTION Software Kft.   A félmilliárdos határt átlépő forgalmi adatok mellett az adózás előtti eredmény 52 millió forint volt.  Az eredményes év eredményeit elsősorban a 75%-os növekedést elérő ERP üzletág hozta, amely 343 millió forintos forgalmát elsősorban a Microsoft Dynamics NAV eladásaiból érte el, így produkálva az összes árbevétel több mint 60%-át.  Az üzletág dinamikus fejlődésének és a rEVOLUTION  jövőt célzó fejlesztéseinek köszönhetően a cég 2007-ben kiérdemelte a „Legeredményesebb Dynamics NAV partner" címet.

Az ügyvezető igazgató hangsúlyozta, a teljesítményt jól jellemzi, hogy azt a cég számára stratégiai fontosságú területen, az ERP piacon sikerült elérni, ismételten túlteljesíteni a maguk elé tűzött célokat.  A Microsoft Dynamics NAV eladások összértéke és az új eladások tekintetében is első lett a cég a Microsoft partnerei között.  Ezt a négy év alatt elért teljesítményt honorálta a Microsoft Magyarország a „Legeredményesebb Dynamics NAV Partner" címmel.

Folytatva az elmúlt évek sikereit, alaptevékenységeiben 2007-ben is jelentős növekedést tudott elérni el a vállalat, amely jelenlegi 16 ezres ügyfélszámával a hazai ügyviteli szoftverpiac egyik meghatározó szereplőjének mondható.

A KKV szektort érintő megszorítások és a piaci visszaesés ellenére a rEVOL Express és az Iroda++ termékcsaládok teljesítménye 2007-ben nagyjából megegyezett az egy évvel korábbival, miközben az ERP eladások számottevően nőttek.

Bódog Norbert beszámolt róla, az elmúlt évben továbbfejlesztették a helpdesk szolgáltatást, így már az ERP ügyfelek kiszolgálását is állandó, teljes munkaidőben dolgozó szakemberek végzik. A cég kezdeményezéseként létrehozták az Ajánlói Programot, melynek keretében a szerződött partnerek továbbajánlják ügyfeleiknek a rEVOLUTION megoldásait.  Az újdonságnak számító program menedzselését külön szakember végzi. Bővítették a marketingesek és az ERP konzulensek csapatát is, így a tavaly  50 fő fölé emelkedett a vállalat dolgozóinak létszáma.  A 2007-ben piacra került új kisvállalati termék, a rEVOL Express bevezetésének költségei pedig már idén megtérülhetnek, köszönhetően az eddigi kirobbanó piaci sikernek.

A  Microsoft Dynamics NAV sikersztori

2007-ben az eladások értékét tekintve mind a teljes NAV eladások, mind az új ügyfeleknek történő NAV eladások kategóriájában a legelőkelőbb helyezést érte el a vállalat.  A szakmai elismertséget jelzi, hogy volt 3 olyan ügyfél is, aki más, egyébként igen neves partnertől váltott, és választotta a rEVOLUTION-t  rendszere továbbfejlesztésére, üzemeltetésére.

A 2007-es évben az új NAV ügyfelek körében olyan nemzetközi és hazai tekintetben is ismert szervezetek, vállalatok tűntek fel, mint az ENSZ Gyermekalapja, az UNICEF Magyarországi Bizottsága,  valamint a hazai reklámajándék piac egyik legmeghatározóbb szereplője, a Fortrend Kft.  A toronydaruk összeszerelésével és bérbeadásával foglalkozó Ácsgép Kft. szintén a rEVOLUTION-t kérte fel a Microsoft Dynamics NAV rendszer bevezetésére.

A  2008-ra megfogalmazott célok lényeges eleme;  magyar ügyvitelre specializált Microsoft Dynamics NAV programcsomag létrehozása.

A dinamikus fejlődési ütemet megtartva, a rEVOLUTION 2008-ban 650 millió forint fölé kívánja emelni árbevételét.

Stratégiájuk arra irányul, hogy mind a három termékcsalád növekedésével biztosítsák az összbevétel emelkedését, de közöttük idén is kiemelt hangsúlyt kap a NAV vállalatirányítási rendszer. 

A vállalat legfrissebb pénzügyi adatai azt mutatják, hogy a rEVOL Express termékcsalád már 2008 első negyedévében nyújtani tudta a 2007-ben elért egész évi bevétel felét.  A rEVOL Express kimagasló teljesítményét jelzi több sikeres kampány, ill. egy különdíj is, amit az Ügyvitelbázis szakmai portáltól a számlázó és készletnyilvántartó programok kategóriájában kapott a termék.

rEVOL Navision – a hazai újdonság

Tervek szerint a vállalat növelni szeretné versenyképességét a piacon úgy a magyar, mint a nemzetközi NAV partnerekkel szemben,  amit leginkább a magyarországi viszonyokra specializált kiegészítő programcsomag, a rEVOL Navision bevezetésétől várnak.

A cégvezető szerint, a rEVOLUTION-nál úgy látják, hogy a magyarországi ügyvitel sajátosságai miatt a piacnak szüksége van a NAV keretein belül további kiegészítő fejlesztésekre, meglévő funkciók módosítására.

Ezek lehetnek kisebb-nagyobb változtatások, beépített szűrési lehetőségek, kimutatások, a használat kényelmét fokozó extra képernyők, esetenként pedig teljesen új modulok.  Azokat a hazai viszonyokra specializált kisebb módosításokat, riportokat és más kiegészítéseket, amelyeket a meglévő ügyfeleiknél megvalósítottak, 2008-ban összegyűjtik, s elérhetővé tesszik partnereink számára.  Ezen elgondolás alapján már elkészült a banki terminálszoftverekkel két irányban együttműködő Banki kommunikáció , valamint a Forint és a Deviza házi pénztár modul,  s ebben az évben megjelenik az Iktatókönyv  modul is.  Reményeik szerint, ezekkel a kiegészítésekkel a hazai piacon a legátfogóbb szolgáltatásokat a rEVOLUTION fogja nyújtani NAV partnereinek.

A cégvezetés stratégiája arra irányul, hogy a piaci hullámzások kivédése érdekében olyan, különböző iparágakat kiszolgáló speciális megoldásokat fejlesszenek ki, ahol a keresettségben mutatkozó periódikus változások kiegyenlítik egymást.  Webáruházak és ERP együttes alkalmazásán dolgoznak, amilyen megoldás nemigen található a piacon, ez a munka a végső fázisába érkezett, az első ügyfeleknél most zajlik a bevezetés.

A Navision továbbra is elsődleges szerepet fog betölteni, a Microsoft  (többek között) a CRM megoldásokra is ösztönözni kívánja a céget…

Az egész piacot kedvezőtlenül befolyásolja az IT szakemberek hiánya, magánál a rEVOLUTION-nál is 5-6 igényes szakemberre lenne szükség pillanatnyilag is. Nagyon komoly, átfogó kezdeményezés bejelentése várható a közeljövőben a hazai IT szakemberképzés előmozdítására, több 10 ezer, sőt százezernyi szakember kiképzésére lesz mód nonprofit megoldásban alap-, közép- és vezetőképzési szinten.  A hazai cégek vezetésének IT tudása,  ill. a rövidesen katasztrófálissá váló szakember-hiány indokolja a Microsoft és a kormányzat idevágó együttműködését, amelyről a megállapodást rövidesen bejelentik.

A rEVOLUTION Software Kft.-ről tudni kell, hogy a Microsoft Gold Certified és háromszoros Kiváló Business Solution Partnere.  A vállalat magyar magánszemélyek és a görög Q&R S.A. tulajdonában áll.  A cégcsoport 50 alkalmazottal működik,  több mint tizenötezres ügyfélkörrel rendelkezik, s 15 éve – a Windows első verziójának megjelenése óta – biztosít szoftveres üzleti megoldásokat a nagyvállalati integrált vállalatirányítási rendszerektől a SOHO (kis- és otthoni irodai) piacra készített dobozos ügyviteli szoftverekig.  A saját fejlesztésű ügyviteli szoftvereken kívül a cég a Microsoft Dynamics NAV (korábbi nevén Navision) vállalatirányítási rendszerét is forgalmazza,  profiljába tartozik még az egyedi megoldások fejlesztése is. 

Legjelentősebb ügyfelei közé tartozik többek között a Carlsberg Magyarország,  az ENSZ Gyermekalapja,  az UNICEF,  a G4S Biztonsági Szolgáltatások Zrt (a korábbi Group 4 Securicor),  a Vitaplus Kft., illetve a CIB Bank, az Erste Bank és a Volksbank.

http://www.revolution.hu/

Harmat Lajos