1A Szentszék és a Kínai Népi Demokratikus Köztársaság viszonyát meghatározza a kommunista hatóságok azon törekvése, hogy a helyi egyházat elszakítsák a pápától, ami különösen a püspökszenteléseknél mutatkozik meg.

 

 1A Szentszék és a Kínai Népi Demokratikus Köztársaság viszonyát meghatározza a kommunista hatóságok azon törekvése, hogy a helyi egyházat elszakítsák a pápától, ami különösen a püspökszenteléseknél mutatkozik meg.

 

 Ennek nyomán megosztottság keletkezett a katolikusok között, amelynek orvoslása azonban a jelek szerint jól halad. Ugyancsak jelentõs megoldandó probléma a diplomáciai kapcsolatok létesítése.

Az egyház helyzete a kontinentális Kínában különösen a kulturális forradalom idején (1966-1976) vált kritikussá, amikor a hatalom a felszámolására törekedett: bezárta az egyházi intézményeket, bebörtönözte a püspököket, papokat. A 70-es évek végén kezdett enyhülni a helyzet, amikor a kommunista hatóságok lehetõvé tették az egyházi élet folytatását, de csakis szigorúan ellenõrzött keretek között. Az állami részrõl létrehozott Katolikusok Hazafias Szövetsége a püspöki kinevezésektõl a szemináriumi felvételeken át az egyházmegyei gazdálkodásig mindent felügyel. Fõ célja, hogy a kínai egyházat elszakítsa a pápától, amolyan független, nemzeti katolikus egyházat hozzon létre, kiküszöbölve egy ?idegen hatalom", vagyis a Szentszék beavatkozását az ország életébe.

A kínai katolikusok erre különbözõképpen reagáltak. Egyik, mintegy 4-5 milliós részük elfogadta, hogy az állam ellenõrzése alatt újjászervezze életét. Jelentõs közösségek azonban, amelyek ma becslések szerint 8 milliónyi hívõt számlálnak, továbbra is ?illegalitásban" maradtak. Ez utóbbiak püspökei 1981-ben elkezdtek a Szentszék felhatalmazása nélkül püspököket szentelni, hogy ezáltal biztosítsák a Rómához hû egyházszervezet továbbélését. Nem sokkal késõbb a Szentszék, látván a kialakult helyzetet és a közvetlen érintkezés nehézségeit, az illegalitásban mûködõ püspököknek titokban megadott rendkívüli széleskörû felhatalmazásokkal ezt a gyakorlatot szentesítette. Az állam által el nem ismert, s ezért földalattinak nevezett egyház gyors növekedésnek indult.

Közben a ?hivatalos" egyház püspökeit a Hazafias Szövetség közremûködésével ?demokratikusan" választották, mindennemû elõzetes pápai felhatalmazás nélkül. Pedig a püspöki kinevezések a kánonjog értelmében kizárólagosan a pápának, mint az egyetemes egyház legfõbb pásztorának vannak fenntartva. Ez hivatott garantálni az apostoli folytonosságot, tehát a helyi egyház Krisztus iránti hûségét.

A 80-as években, kihasználva a javuló kommunikációs lehetõségeket is, a ?hazafiasnak" nevezett egyház államilag kinevezett és felszenteltetett püspökei közül egyre többen kérték titokban a Szentszék utólagos jóváhagyását. A Római Kúria illetékes dikasztériumai alapos elemzés alá vették a kérdést, lehetõség szerint beszerezve minden elérhetõ információt a kínai püspökszentelésekrõl (szertartáskönyvek, tanúvallomások). Mindenekelõtt azok érvényességét kellett vizsgálni. Különbség van ugyanis érvényes és törvényes szentelés között: törvénytelen (illegitim, vagy kánonjogi szakszóval ?meg nem engedett") a püspökszentelés, ha a pápa elõzetes engedélye nélkül történik. Ettõl függetlenül mégis lehet érvényes, ha az ehhez szükséges feltételek teljesülnek: a felszentelt megkeresztelt férfi, a felszentelõ pedig maga is érvényesen felszentelt püspök legyen, a szentelés lényegi elemeit alkalmazzák a szertartásban, valamint az a szándék vezérelje õket, hogy az egyház szándéka szerint kívánnak cselekedni.

Az 1985-re befejezõdött vizsgálat során kiderült, hogy a Hazafias Szövetség módosította ugyan a püspökszentelési szertartás szövegeit, kiiktatva belõlük minden olyan részt, amely a pápa iránti hûségre vonatkozott, ám a szentelés érvényességéhez szükséges részek lényegükben érintetlenül maradtak. A gond csak az volt, hogy törvénytelenek voltak, mert pápai engedély nélkül történtek. Ezt azonban jogilag ?orvosolni" lehetett: a Szentszék elfogadta a titokban hozzá folyamodó püspökök kérelmét, és utólag megadta számukra a pápai felhatalmazást.

A helyzet ezután sem vált teljesen egyértelmûvé. A Népek Evangelizációja Kongregáció szlovák származású prefektusa 1988-ban jóváhagyatta a pápával a neve nyomán ?Tomko-féle nyolc pontnak" nevezett kritériumokat. Ezek többek között kimondták, hogy az engedély nélküli szentelések érvényessége ?csupán vélelmezett", ezért a híveknek kerülniük kell az ilyen püspökök által végzett szentségek kiszolgáltatását. Továbbá tartózkodniuk kell a Hazafias Szövetség papjaival való közösen végzett szertartásoktól.

Közben egyre kényesebbé vált a kínai katolikusok két részének kapcsolata: a földalatti közösségek kezdtek radikálisabban viszonyulni azokhoz, akik elfogadták a hatóságok ellenõrzését. Megpróbálták például eltiltani híveiket a ?hazafias egyház" szertartásaitól, és kétségbe vonták az ott kiszolgáltatott szentségek érvényességét.

Amikor a kínai rendszer ismét fokozta az egyházra nehezedõ nyomást, 1993 szeptemberében a Római Kúria érintett hivatalai megvitatták a követendõ irányvonalat. Ezt követõen egyfelõl visszavonták az illegalitásban élõ püspököknek adott 1981-es különleges felhatalmazásokat, másfelõl a hazafias egyház püspökei számára világossá tették, hogy a jövõben a Szentszék csak akkor fogja elismerni szentelésüket, ha elõzetesen kérik a Szentatya jóváhagyását. Felszólították továbbá õket, hogy felszentelésüket legitim (tehát pápai jóváhagyással bíró) püspökökre bízzák, majd pedig hozzák nyilvánosságra a megkapott szentszéki elismerést.

Az évek során azonban egyre inkább világossá vált a Vatikánban is, hogy a kínai egyház mindkét része valójában az egyetemes egyház hitét vallja, és mind a hívek, mind a papság – sõt a püspökök – szándéka a Szentszékkel való közösség fenntartása. Az irántuk való bizalom erõsödéséhez nagyban hozzájárult, hogy a kilencvenes években a ?hivatalos" egyház papjai már könnyebben mehettek külföldre, és például többen a római egyházi egyetemeken tanultak. A kínai helyzetet jól ismerõ egyházi szakértõk ezért a fokozatos nyitást szorgalmazták a hazafias egyház irányában.

Amikor azonban II. János Pál pápa 2000-ben éppen az október 1-jei kínai nemzeti ünnepen emelt a boldogok sorába 120 kínai vértanút, Kínában a Hazafias Szövetség kampányt indított a pápa ellen, és több püspököt szenteltek fel elõzetes pápai jóváhagyás nélkül.

Az utóbbi években folytatódott a földalatti és a hazafias egyház közötti közeledés. A helyzet jó ismerõi már évek óta hangoztatják, hogy Kínában sohasem következett be formális egyházszakadás (ezt a Szentszék sem állította soha), tehát voltaképpen egyetlen kínai egyház létezik. Mert a ?hivatalos" egyház hívei sem fogadják el azokat a püspököket, akikrõl tudják, hogy nincsenek közösségben a pápával. 2004 óta szinte minden püspökszentelés Róma elõzetes hozzájárulásával történik: a helyi egyház kiválasztja a jelöltet, felterjeszti a Szentszékhez, a jóváhagyást követõen pedig elindítják a hivatalos, állami kinevezési procedúrát, amit a püspökszentelés követ.

A gondot az okozza, hogy a Hazafias Szövetség keményvonalasai idõrõl idõre kényszerrel szentelnek püspököt, amint az 2006 folyamán háromszor is megtörtént. A Szentszék hivatalosan és nyilvánosan felemelte a szavát ez ellen, amit kifejezetten a vallásszabadság megsértéseként értékelt. Az is jelzésértékûnek számított, hogy XVI. Benedek elsõként kinevezett bíborosai között a kínai egyház és általában az emberi jogok kitartó szószólója, a hongkongi érsek is szerepelt.

Idén januárban a pápa kívánságára újfent összeültek a Vatikánban a kínai ügyekben érintett szereplõk. A megváltozott helyzetet mutatja, hogy a tanácskozást követõen nyilatkozatot tettek közzé, amelyben kijelentették, hogy Kínában meglepõ mértékû az egyház növekedése, és ?majdnem az összes püspök és pap közösségben van a római pápával". Méltatták továbbá azon hívõk érdemeit és ?fénylõ példáját", akik ?kompromisszumok nélkül megmaradtak a péteri szék iránti hûségben, gyakran súlyos szenvedések árán". A megbeszélésen született elhatározások értelmében a Szentszék folytatja a ?türelmes és konstruktív" párbeszédet a kínai hatóságokkal, a kapcsolatok normalizálására törekszik, hogy biztosítható legyen a ?békés és gyümölcsözõ hitélet" az egyházban, illetve az együttmûködés ?a kínai nép javára és a világ békéje érdekében".

Ami a kétoldalú hivatalos kapcsolatokat illeti, Pekingben 1922-ben apostoli delegáció létesült (tehát nem diplomáciai képviselet). Ezt 1946-ban a Szentszék apostoli nunciatúra rangjára emelte, ami a diplomáciai kapcsolatok felvételét jelentette. A kommunista hatalomátvétel következtében 1951-ben a pápai képviselet helyzete Pekingben tarthatatlanná vált, így átköltöztették Tajvanra. A Szentszék mind a mai napig a szigetországot ismeri el Kína néven, míg a Kínai Népi Demokratikus Köztársasággal nincsenek formális kapcsolatai. A Hongkongban mûködõ Szentlélek Tanulmányi Központ azonban informális képviseleteként és hídfõállásaként is mûködik a kontinentális Kína viszonylatában. Tajvan fõvárosában, Tajpejben jelenleg nunciatúra mûködik, ám 1979 óta a pápa nem nevez ki élére nunciust, hanem csupán helyettesítõ jelleggel bíró, ún. ideiglenes ügyvivõ vezeti azt. A kommunista ország a diplomáciai kapcsolatok felvételének egyik feltételéül szabja a nunciatúra áthelyezését Pekingbe, tehát a formális szakítást az általa mindig is Kína részének tekintett Tajvannal.

Érszegi Márk Aurél/Magyar Kurír

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük