A Szent Jobb - Szent (I.) István kézereklyéjeA Szent Jobb – Szent (I.) István kézereklyéjeA Szent Jobb jelenlétében Erdő Péter bíboros, Juliusz Janusz apostoli nuncius és a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia tagjai mutattak be ünnepi szentmisét augusztus 20-án a Szent István-bazilika előtti téren, amely megtelt az ország minden részéből és határon túlról érkezett zarándokokkal. A homíliát Majnek Antal munkácsi megyéspüspök mondta, melyet az alábbiakban adunk közre.(A hangfelvétel meghallgatható itt: http://data.hu/get/529128/MajnekAntal.mp3.html )

A Szent Jobb - Szent (I.) István kézereklyéjeA Szent Jobb – Szent (I.) István kézereklyéjeA Szent Jobb jelenlétében Erdő Péter bíboros, Juliusz Janusz apostoli nuncius és a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia tagjai mutattak be ünnepi szentmisét augusztus 20-án a Szent István-bazilika előtti téren, amely megtelt az ország minden részéből és határon túlról érkezett zarándokokkal. A homíliát Majnek Antal munkácsi megyéspüspök mondta, melyet az alábbiakban adunk közre.(A hangfelvétel meghallgatható itt: http://data.hu/get/529128/MajnekAntal.mp3.html )

Szeretett Testvéreim Krisztusban!

A zsidó nép első és legkedvesebb királya szólít fel ma minket a világ Urának dicséretére:

Ujjongjatok Istennek, földek mind,
zengjétek nevének dicséretét!
Járuljatok eléje dicsőítő énekkel!

Az Istenben való örvendezésre, Isten dicséretére szólítja Dávid király az egész világot. Hogy miért szükséges a felszólítás – azt bizonyítja a világ megkeveredett értékrendszere, hiszen ma sokan megcsodálják azt a rablót, gyilkost, szélhámost, aki ügyesen végzi munkáját. Hamis értékek, bálványok százait kínálják a képes újságok, a rádió, a TV. Nekünk, hívőknek át kell látnunk ezeken a mulandó, kétes értékű nagyságokon, szépségeken, és észre kell vennünk minden gazdagság forrását, a teremtő Istent! Szükséges, hogy Isten küldöttei felszólítsanak bennünket az egyetlen Fölség dicséretére, mert még nem vált természetünkké a tiszta élet, át vagyunk itatva a világ hazug csábításaival, melyek érzéketlenné tettek bennünket Mennyei Atyánk szerető jóságának fölismerésére.

Így folytatja a zsoltáros:

Mondjátok Istennek: „Mily csodálatosak a te műveid!
Az ellenség meghajol hatalmas erőd előtt.
Imádjon téged az egész föld,
és zengje dicséretedet, magasztalja nevedet!"

Ma Szent István király életpéldája ad alkalmat az istendicséretre. Ő Istentől kapta a hatalmat és bölcsességet, akárcsak Salamon, és a környező uralkodók meghajoltak nagysága előtt. Vajon mi volt a rendkívüli István személyiségében?

Györffy György történész írja róla: „Ami az alkotó férfi korban lévő István alakját illeti, a kortársak vallomása szerint mindkét szélsőség hiányzott belőle. Nem volt örökös imádkozásba merülő, csodatévő szent, de nem volt kegyetlen és könyörtelen ítélkező sem. Fegyvert fogott, ha ellene támadtak, és akadályozták a keresztény »monarchia« kiépítésében, viszont ellenségeivel szemben könyörületes maradt. Nem csupán ellene forduló nagybátyjának, Gyulának és fiainak bocsátott meg, hanem Gyula külföldi zsoldba szegődése után is kegyet gyakorolt vele. S nem irtotta ki családját más ellene támadónak sem, mint cseh kortársa tette: az Ajtony-fiak és a Koppánnyal szövetséges Vérbulcsú-utódok tovább élhettek maradék birtokaikon. Mindezt öröklött alkata és vallásos neveltetése egyformán diktálta." Ő Isten tervének csodálatos megvalósítója: befogadta a kegyelmet, átélte és továbbadta azt szeretteinek és népének. Az Úristen általa csodát művelt, a megtérés útjára vezette a magyar népet, meggyökereztette és ezer éven át a sok harc és megpróbáltatás után is megtartotta a Kárpát-medencében.

István, aki szabadon és önként vette fel a kereszténységet, valóban tiszta szívből dicsérte az Urat mind az örömök és a győzelmes hadjáratok, mind a nehézségek idején. István király felelősséget vállalt népéért, és mert független országot alapítani. A történelem igazolta, hogy jó utat választott. Élete örök példája annak, hogy az evangéliumi ideál megvalósítható.

Ő életével is megvalósította a zsoltár szavát: mindenki „imádjon (…) és zengje dicséretedet!" Ezt a hálás szívű, csak Istenben bízó lelkület tudja megtenni. Amennyiben a hálaadás és dicséret hiányzik imaéletünkből, ez komoly figyelmeztető Isten- és felebaráti szeretetünk állapotára nézve.

Gyertek és lássátok Isten nagy tetteit:
csodálatosat művelt az emberek között!
A tengert szárazfölddé változtatta,
lábukkal lépkedtek át az áron, benne leljük hát örömünk!

Látjuk, hogy az Úr Izrael kiválasztásakor különösen nagy és megdöbbentő jeleket mutatott, de Isten azóta is tett nagy dolgokat azokkal a népekkel, amelyeket meghívott. Mi tudjuk, hogy azokat a csodákat, melyeket a zsidó nép az Egyiptomból való kivonulás alatt átélt, a honfoglalás után a kereszténységre áttérő magyarok is megélték. Szent István hívő népe az évszázadok során rájött arra, hogy Istennek köszönheti megmaradását, életét, s ma is Tőle kaphatja békéjét, boldogságát!

De lássuk azt is, hogyan lehet ez az öröm tartós, és a nép hűséges, hisz azt mondja a zsoltár: Ő ad életet lelkünkbe, s nem hagyja, hogy meginogjon lábunk.

Ahogy a vas is csak úgy válik acéllá, ha tűzben-vízben megedzik, úgy az ember is csak a próbák leküzdésével lesz állhatatos és hűséges. Ezt így énekli meg a szent író:

Igaz, megpróbáltál bennünket, Istenünk,
ahogy az ezüstöt szokták, tűzben megvizsgáltál.
A vadász hálójába tereltél, s nyomasztó terhet raktál a csípőnkre.
Elnézted, hogy az emberek fejünket tapossák,
tűzön és vízen kellett áthaladnunk, de végül mégis könnyebbülést adtál.

Amíg Szent István intelmei szerint igyekeztek élni a következő nemzedékek, addig emelkedett és erősödött az ország, de amikor elhagyták az igazságot, különösen a szegényekkel való szolidaritást, jöttek a bajok, a nyomorúság, az ellenség. Erről a törvényszerűségről Mózes könyvéből hallunk: ha betartja a nép Isten parancsolatait, nagy áldás száll életére és utódaira, de ha nem, akkor annak átkos következményei lesznek.

Egy nemzet semmiképpen sem újulhat meg anélkül, hogy az egyes emberek meg ne újulnának. Olyan sok a figyelmeztető jel: testi-lelki betegségek, a demográfiai helyzet, a morális állapotok romlása! A létbizonytalanság lesz úrrá a munkanélkülieken, de a kiábrándultság és keserűség érezhető a munkások, parasztok többségén és különösen a szegény betegeken.

Ezek a még apró jelzések mind arra figyelmeztetnek, hogy Isten nélkül, hit nélkül nem lehet országot építeni és megtartani. Nem lehet sem a társadalom, sem az egyén szintjén növekedő, virágzó életet élni. István király az Úr Istenre alapozta országirányító tevékenységét, és az ország növekedett, erősödött. Bizonyára hallotta Szent Ágoston tanítását, miszerint az állam feladata a népet az üdvösség útjára vezetni, s azon megtartani. A mai társadalom megpróbálja kizárni Istent a közéletből, az alkotmányból, az oktatásból, a médiából – azután csodálkoznak, hogy miért van annyi baj az emberekkel és az országgal. Jézus azt mondja, hogy csak a szőlőtőn maradó szőlővessző hoz termést. Semmi sem bizonyítja jobban, mint mai világunk problémái, hogy Isten nélkül – aki az Igazság és Szeretet – nem megy. Benne kell maradnunk, akkor Ő is bennünk marad, és így lehetnek sikeresek az egyéni és a közös dolgaink is.

Bizony, ez radikális odaadást jelent, teljes elköteleződést az Igazság mellett, Isten mellett. Hadd hozzam fel példaként egy híres olimpiai bajnok életét! Most, a pekingi olimpia idején sokan emlékeznek meg róla, bár régen, még az 1924-es párizsi olimpián lett az angol csapat hőse. Az első kínai olimpikonnak is nevezik, mert ott született és ott is halt meg. Akik látták a Tűzszekerek című filmet (ami egyébként az egyik kedvenc filmem), bizonyára emlékeznek a skót futóbajnoknak, Eric Liddell-nek az alakjára, aki – mivel vasárnap kellett volna futnia – inkább lemondott a saját számáról, a 100 méteres síkfutásról, ahol szinte biztosan ő győzött volna.

Maga az angol király próbálta rábeszélni, hogy „a haza dicsőségéért" mégis versenyezzen, Liddell azonban így felelt: „Isten parancsa előbbre való, mint a haza dicsősége. Vasárnap nem futok." Egy másik számban, 400 méteren indult hétköznap, ahol olimpiai rekorddal aranyérmet nyert! Azt már kevesen tudják róla, hogy győzelme után lemondott a dicsőség élvezetéről, és misszionárius tanárként visszatért Kínába. 1943-ban a területet elfoglalták a japánok. Liddellt egy munkatáborba internálták, ahol igyekezett segíteni az öregeken, a betegeken, emellett gyerekeket tanított. Azután Winston Churchill elérte, hogy néhány foglyot szabadon engedjenek. Liddell is köztük lett volna, de átengedte a helyét egy gyermeket váró fogolytársának. Néhány hónappal később a táborban agydaganat és tífusz következtében meghalt. Utolsó két szava ez volt: „Teljes odaadás".

De mai példaként emlékezhetünk a fiatal kolozsvári egyetemi lelkészre, Orbán Lászlóra, akinek nemrég volt a temetése. Életét adta egy diákjáért, akit kimentett a vízből, ő maga azonban belehalt a mentésbe. Diákjai visszaemlékezései szerint „nemcsak szeretetből fakadó halála, hanem embertársaiért mindig ugorni kész lelkülettel beragyogott élete is mutatta, hogy Isten országának építésén fáradozik. Egész lényével bizonyította, hogy a szeretet mindent legyőz."

Ezek az emberek nem kötöttek kompromisszumokat, hogy az életük egyik területére beengedik Istent, a másikra meg nem. Teljesen Istenben maradtak, a végsőkig követték az akaratát, és gyümölcsöt hoztak: maradandó gyümölcsöt.

Ezt a teljes odaadást kell megvalósítanunk a saját életünkben, ha azt akarjuk, hogy jobb legyen az életünk, jobb legyen a családunk, a lakóhelyünk, az országunk. Odaadással kell végeznünk a munkánkat, hogy annak jó legyen az eredménye. Odaadással kell szeretnünk a családunkat, odaadóan kell dolgoznunk a hazánkért. Aki arra vágyik, hogy javuljon az ország helyzete, az tegyen meg érte mindent, amit a saját, egyéni életében megtehet! Hiába sopánkodik a fogyatkozó népességen az, aki maga nem vállalja el a következő – harmadik vagy negyedik – gyermeket! Hiába siránkozik a gazdaság helyzetén az, aki munkáját nem a tőle telhető legjobban végzi. Ne szomorkodjon a környezete állapotán az, aki nem veszi a fáradságot, hogy önként szépítsen rajta valamit. Nemzetünkön az segíthet, ha egyre több lesz az odaadó, a saját önzését félretevő ember. A megtért, és egy jobb világ reménységében dolgozó-fáradó emberek közösségéből pedig megújult, erős ország születhet.

Pál apostol a szentleckében a lelki eltompultság ellen szól, és a lelki megújulásra hív fel. Sajnos aktuális ez ma is, ugyanis a körülöttünk lévő világ gyakran ennek éppen az ellenkezőjét sugallja. Az információáradat, ami szinte elborít bennünket, nagyon is alkalmas arra, hogy eltompítson, hogy érzéketlenné tegyen az igazságra. Csak az eltompultságunkkal magyarázható, hogy miközben a reklámok nyomán elhisszük, hogy számtalan termékre szükségünk van, nem foglalkozunk azzal, hogy a világon százmillióknak – és körülöttünk is sokaknak – hiányoznak az élethez szükséges legelemibb feltételek is. Elhisszük, hogy van időnk a televíziónkra és a számítógépünkre, de nincs időnk a családtagjainkkal és az Istennel való kapcsolatra. Ezért a mi időnkben különösen kérnünk kell a Szentlelket, hogy segítsen megkülönböztetni a rosszat a jótól, a lényegeset az értéktelentől, az igazi értéket a hamistól.

„A megtévesztő kívánság romlásba dönt" – tanultuk most az apostoltól. Ne hagyjuk tehát magunkat megtéveszteni! Vigyázzunk, mert ma divatosak azok a nézetek, amelyek szerint csak az egyéni kívánság számít, és mindenkinek joga van kívánságait kielégítve élni akár mások rovására is. Persze ez csak a hatalmasoknak sikerül. A gazdagnak joga van ahhoz, hogy gazdagságát egyedül élvezze, és ne mutasson szolidaritást a szegényekkel. A nőnek joga van ahhoz, hogy ne szülje meg a gyermekét, de a védtelen és kiszolgáltatott gyermeknek az anyaméhben nincs joga ahhoz, hogy életben maradjon. A gyerekeknek az iskolában joguk van mindent megtudni a test működéséről és vágyairól, de nincs lehetőségük tanulni a lélek működéséről és legmélyebb vágyáról: az Istenről, s az ő örök, szép országáról. Ma, amikor ennyire körülvesz minket a hazugság, sürgetőbb, mint valaha az igazság keresése és megélése, a következő nemzedéknek való hiteles továbbadása.

De az igazságot csak a megtért, az Istenhez visszafordult ember tudja hitelesen képviselni. Milyen ez a megtérés, miből kell visszafordulnia az eddigi életmódjával elégedetlen embernek? Az evangéliumok számtalan példát hoznak erre. Aki eddig mások rovására gazdagodott, az mostantól mások javára éljen, mint Zakeus, a vámos. Aki eddig visszaélt Isten ajándékával, a testével, az mostantól ajándékozza tiszta szeretetét másoknak, mint például Mária Magdolna. Aki kényelemből vagy érdekből megtagadta az igazságot, az most bátran álljon ki érte, mint Péter apostol. Ne mondja senki, hogy neki már túl késő, hogy ő ehhez már öreg. A jobb lator a példa arra, hogy még az utolsó órában is lehetséges a megtérés. De a saját életünket tesszük szebbé, ha nem várunk ezzel, hanem minden nap igyekszünk egy kicsit jobban Isten felé fordulni, hozzá megtérni. Jákob is milyen nagy szélhámos volt fiatal korában, mégis – Isten keze alatt – a szenvedésekben megerősödött az igaz hitben és alázatosságban, s a harmadik nagy pátriárka lett belőle! Bármelyik ó- vagy újszövetségi szentet is nézzük: a megpróbáltatások útján jutottak el az Istennel való barátság örömébe.

Ez az út a legvilágosabban Jézus Krisztus életében mutatkozik meg, akiről azt olvassuk: „a szenvedésből tanulta az engedelmességet" (Zsid 5,9). Ahogy a zsoltáros is mondja:

Égőáldozattal lépek hajlékodba,
teljesítem, amit megfogadtam:
(…) ahogy szám ígérte a szorongatottságban.

Első királyunk élete sok szenvedéssel volt terhes, de élő hittel tudta meghozni a legnagyobb áldozatot is: belenyugodott egyetlen, kedves fia halálába. Ezután ajánlotta fel nagy reménységgel a koronát, országa jövőjének sorsát a Szűzanya közvetítésével Isten kezébe. Ezért Wass Albert szavaival hisszük, hogy „egyszer még elébb vagy utóbb, de minden bizonnyal eljön az idő, amikor fölébred a völgyek magyarjaiban a lélek, s keresni fogják az igaz utat, mely pusztulásból győzelembe, nyomorúságból az Úr gazdag dicsőségébe vezet vissza, ahonnan valamikor régen magunk gyarlósága folytán hibás útra tértünk."

Most, a Szentírás évében különösen is fordítsunk időt, figyelmet Isten nekünk küldött üzenetére. S ha keresztény életünk útját járva megtapasztaljuk Isten szabadítását, ő küldeni fog, hogy örömünket feltétlenül osszuk meg másokkal is:

Kik félitek Istent, gyertek ide mind, halljátok s elmondom,
mily nagy dolgot tett velem!(…)
Áldott legyen az Úr, mert kérésem nem vetette el,
irgalmasságát nem vonta meg tőlem.

Ámen

/MKPK/

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük