A vietnami katolikusok „ellenőrzött” húsvétja

Haiphong katedrálisa előtt gong és dob hangjára indul a fáklyás körmenet, és kerüli meg lassan a zsúfolásig megtelt nagy teret. Nagypéntek éjjelén az emberek fejükön fehér szalaggal vonulnak, náluk a fehér a gyász színe.

Haiphong katedrálisa előtt gong és dob hangjára indul a fáklyás körmenet, és kerüli meg lassan a zsúfolásig megtelt nagy teret. Nagypéntek éjjelén az emberek fejükön fehér szalaggal vonulnak, náluk a fehér a gyász színe.

A menet elején Krisztus vérző kezű és lábú testét viszik aranyozott fakoporsóban. A körmenet végén a koporsót egy kápolnává alakított szobában helyezik el, mellette 10-12 hívő váltja egymást egész éjjel és egész nagyszombaton, ahogy egy elhunyt családtag mellett virrasztanának, részleteket olvasva fel a Szentírásból.

„A szokás a spanyoloktól származik – mondja el Joseph Vu Van Thien atya, Haiphong püspöke -, és az egyházközség viszonylag könnyen megkapta hozzá a helyi kommunista hatóságok engedélyét. „A rendszer gazdasági bukásának és a nyitási politikának köszönhetjük, hogy 1990 óta nyilvánosan ünnepelhetünk." – mondja Laurent Quynh atya, aki 83 évéből 28-at (1960-1988) fogságban töltött, és testében őrzi az észak-vietnami katolikus egyház fájdalmas éveit.

Az északi egyházmegyékben a kommunista hatalommal való kapcsolat lassan javul, de a katolikusok szabadsága még mindig csorbát szenved.

Haiphong-tól egy óra útra, Dong Xuyen falu plébániáján Quynh atya, súlyos fizikai állapota ellenére több száz ember lelki vezetéséről gondoskodik. Közel 4000 hívő vett részt a nagypénteki körmeneten, hajtott térdet másnap Jézus teste előtt, és emlékezett vissza a kegyetlen üldöztetésre, melynek az egyházmegye annyi papja és civil híve esett áldozatul az 1960-as években.

Most már viszonylag könnyű a politikai hatóságok engedélyét megszerezni, ha új templomot szeretnének építeni egy olyan helyen, ahol már létezik keresztény közösség. Így 2003 óta, amikor Haiphongba kinevezték, Van Thien püspök vagy tíz templomot és egy tucat kis kápolnát építtetett. A helyi hatóságok engedélyét ma is ki kell kérnie, ha papokat szeretne szentelni, kinevezni, áthelyezni vagy külföldi tanulmányútra küldeni, de a legtöbb esetben a válasz pozitív, és szabályosan, 30 napos határidővel megérkezik. A szemináriumok pedig két-háromévente vehetnek fel új jelentkezőket, ami még néhány évvel ezelőtt sem volt így.

Vannak olyan kérések is, amelyekre a püspökök gyakorlatilag soha nem kapnak engedélyt. Ilyen például a földvásárlás. Hogy a tilalmat megkerüljék, találniuk kell egy világi személyt, aki az adás-vételi szerződést aláírja, majd az egyháznak adományozza a területet, de a hivatalos procedúra így is nagyon sokáig elhúzódhat. Újabb probléma, hogy az egyházmegyék nem alapíthatnak új parókiákat. Előbb össze kell gyűjteni egy keresztény közösséget egy magánházban, és csak több éves működés után adhatják be a kérvényt új templom építésére.

A kormány az egyháztól 1954 után elkobzott javak tekintetében a legkeményebb. Miután az ország északi része kommunista uralom alá került, a földjeik és épületeik legtöbbjét minden északi egyházmegyétől elvették. A Thaï Ha-i redemptorista plébánia ügyéről a média sokat beszélt, de említhetnénk sok más esetet is. Thanh Hoa egyházmegyében a helyi önkormányzat 15, különböző kongregációkhoz tartozó kolostort, iskolát és kórházat vett el, és használta fel őket „a nép javára és az ország fejlesztésére" – ahogy a hivatalos megfogalmazás szól.

„2008-ban, a volt karmelita épületben működő egyetem terjeszkedni akart, de figyelmeztettük őket, hogy nem építkezhetnek a területünkön." – mondja Joseph Nguyen Chi Linh atya, Thanh Hoa püspöke és a Püspöki Kar alelnöke. A hívek spontán akció keretében bezárkóztak az egyetem épületébe, és a munkálatok leállítását követelték. Számuk hamarosan 500-ra nőtt. „Katolikusok lévén kötelességünk megvédeni az egyház tulajdonát" – jelenti ki Nguyen Ba Quoc, egy negyvenéves családapa, aki a számtalan rendőrségi fenyegetés ellenére is a tiltakozó mozgalom élére állt. Több hónapos kitartást követően az egyetem lemondott terjeszkedési szándékáról.

Az északon élő egyházi személyek és a hívek egybehangzó véleménye szerint, még ha a helyzet lassanként javul is, a kommunista rendőrség az egyházat folytonos megfigyelés alatt tartja. Azok az idők elmúltak ugyan, amikor párttagokat állítottak a plébániák élére, de máig „külön dossziét vezetnek mindenkiről, aki templomba jár, és aktívan részt vesz valamelyik parókia munkájában" – mondja Márta, a Hué Egyetem franciatanára. Mivel a hölgy az egyik, politikai ellenállásáról ismert pap szomszédságában lakik, naponta cirkálnak a háza körül civil ruhás rendőrök, és rendszeresen rágalmazási kampányokat indítanak ellene.

„Hanoi fél a katolikusoktól, mert ők az egyetlenek, akik szembe mernek szállni a rendszerrel." – mondja Linh atya. De itt senki nem meri a vietnámi egyház harcát a lengyelekéhez hasonlítani a Solidarnosc idején. Talán azért, mert Vietnamban a katolikusok egyházmegyénként csak a lakosság 3-8%-át teszik ki, és mert hiányoznak azok a világi személyek, akik az ellenállás nagy alakjaivá válhatnának.

La Croix/Magyar Kurír