RenoirRenoirA Szépművészeti Múzeum régóta adós a 20. századi és kortárs állandó kiállítással, amelyet most megvalósított a hat földalatti Majovszky teremben. Négy évtizede gyűjtögetett anyagot a 20. századi jelentősebb művészeitől, az első emeleten láthatók is egyes alkotások, de most végre Geskó Judit kurátorságával összeállt a műtárgyállomány – magángyűjtők, művészek, alapítványok letétjeiből és a Szépművészeti saját szerzeményeiből.

 

RenoirRenoirA Szépművészeti Múzeum régóta adós a 20. századi és kortárs állandó kiállítással, amelyet most megvalósított a hat földalatti Majovszky teremben. Négy évtizede gyűjtögetett anyagot a 20. századi jelentősebb művészeitől, az első emeleten láthatók is egyes alkotások, de most végre Geskó Judit kurátorságával összeállt a műtárgyállomány – magángyűjtők, művészek, alapítványok letétjeiből és a Szépművészeti saját szerzeményeiből.

 

Az alázatos múzeumi gyakorlat arra készteti a gyűjteményeket, hogy a múlt üledékeit a tárgyak tiszteletével bemutassák a látogatóknak, és ezzel alakítsák a társadalom gondolkodását a művészetről, valamint gyarapítsák a nemzeti önismeretet. A hagyományt olykor túszul ejtik a múlt egyes eseményei, s ezáltal zsákutcába is vihetik. A múzeum nem vonulhat elefántcsonttoronyba, nyitottnak kell lennie mindenféle törekvés előtt. Ezt a kérdést az idő ugyan megoldja előbb-utóbb, de a művészet folytonos, élő és fejlődő dolog, nincs megállás valamely korszakánál.

Fehér Dávid művészettörténész kalauzolt el az újra rendezett gyűjteményben. A bejárattal szemben egy Renoir-festmény ragadja meg a figyelmünket, amely egykor a Herzog család tulajdona volt. Valaha a gyűjtés nem volt koherens, bármit összeszedtek a tulajdonosok, ami megtetszett. Itt hatvan műtárgy beszél a közelmúltról, a 800 darabból álló gyűjtemény töredéke. Meglepetésként látunk Nicolas Schöffer alkotást is, az elmúlt évszázad vizuális kultúrájából.

 

Az első terem laza tematikus rendjében a klasszikus művészet folytat párbeszédet a modernnel: Cézanne és Renoir azt festette, amit lát, Tóth Endre azt, amit nem lát az ember. Itt azt nézzük, amit Vera Molnár, Rudolf Fila, Joseph Beuys vagy Marcel Duchamp vett észre a valóságból. Ide tartozik Michelangelo Pistoletto, Alekszandr Rodcsenko és más művészek kiemelkedő alkotásai, amelyeket a nemzetközi irodalom számon tart.

 

A következő teremben bár stilárisan heterogén, de a koncepciójában mégis egységes 20. századelő avantgárd alakjait ismerhetjük meg. Itt kapott helyet Oskar Kokoschka, Moholy-Nagy László, Péri László, Étienne Beothy, František Kupka, William Wauer és a Bauhaus-nemzedék néhány nagy alakja.

A harmadik teremben Kepes György, Reigl Judit, Hajdu Étienne, Hantai Simon, Kemény Zoltán absztrakt festményeivel, illetve szobraival találkozunk, akik a századfordulótól az 1950-es évekig dolgoztak.

 

A negyedik terem izgalmas, absztrakt poézissal szembesít Antoni Tápies, Magdalena Abakanowicz, Lakner László, Hermann Nitsch fotorealista munkáiban.

 

Az ötödik terem történelmileg szerves kapcsolatot jelent korunkhoz a geometrikus absztrakciókkal, ahol Henryk Staziewski, Günther Uecker, Victor Vasarely képei sorakoznak formáikkal és a látvány játékaival. Hozzájuk tartozik Jesus Rafael Soto, Josef Albers, Adolf Luther és három Schöffer-alkotás, ami itt most nem fért bele a terem szűkösségébe. Paris Défence negyedébe kukkantuk bele, ahol Schöffer először kiállította a Cronost. François Morellet 1965-ös Gömb című munkája zárja a sort.

A hatodik teremben Anthony Caro katalán szobrai, Alberto Burri, Claude Viallet, Jac Tilson űrhajós, Erró és Erwin Wurm, Roy Lichtenstein nevezetessé vált műveivel ismerkedhetünk. Mindegyik mű – az egyperces szobrok is – a szórakoztató művészetet szolgálja. Némelyik kifejezetten csak a szórakoztató műfajt képviseli.

 

Egy biztos, a kiállítás minősége felveszi a versenyt az egy-egy művészt bemutató nemzetközi tárlatokkal.  

 

DOBI ILDIKÓ

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük