2024.október.08. kedd.

EUROASTRA – az Internet Magazin

Független válaszkeresők és oknyomozók írásai

Alvilág

3 perc olvasás

kep_alvilag-hoz.jpgAz alvilág az ókori, elsősorban az egyiptomi, görög és római népek felfogása szerint a halottak tartózkodási helye. A legtöbb mítoszban ide kerül az emberek lelke a halál után. De most nem erről van szó, hanem a bűnözők világáról, közülük is a magyar alvilágról.

   A szabálysértéseket nem számolva évente 300.000 bűncselekményt követnek el hazánkban, ennek fele lopás, csalás és sikkasztás. A többi ittas vezetés, kábítószerrel való visszaélés, orgazdaság,.csempészés, rongálás, garázdaság. Az emberölés és más erőszakos bűncselekmények száma kereken 15.000, az összes bűncselekmény 5 százaléka. Ez a statisztika szinte független a történelmi változásoktól. Legfeljebb a nemkívánatos személy arzénnel való megmérgezése helyébe a lőfegyver lép.

   Az átlagember, mint például én, gyakorlatilag egész élete során nem találkozik az alvilággal, az odavaló személyekkel. Legfeljebb rádiót hallgat, televíziót néz és bosszankodik, hogy a tettes miért csak három év felfüggesztettet kapott az enyhítő körülmények figyelembe vételével. A másik meg végrehajthatót szegény, pedig olyan rendes embernek látszott. De gyakorlati tapasztalatunk a rendőrségi kihallgatással, ujjlenyomat vétellel, rabosítással, védő- és vádbeszéddel, börtön rendszabályokkal kapcsolatban nincsen. És a lakosság legalább 95 százalékának sincsen.

   Ezért van olyan csekély hatása hangulatunkra az igazságszolgáltatás működése, netán akadozása, az ügyek ide-oda tologatása. És persze a jogászok egyöntetű véleménye, hogy a bíróságokon nem igazságszolgáltatás, hanem jogszolgáltatás folyik. Mindenütt a világon. Talán a Nagy Francia Forradalmat kivéve, de ez ne legyen minta.

   Szóval szerencsére nincs közvetlen tapasztalatunk az alvilággal, tagjaival. Vajon kik ők és merre van hazájuk? Egy biztos, közülük nagyjából tizennyolcezren rács mögött várják a szabadulást.

   A mi Chicagónk (a szesztilalom idején) a Keleti pályaudvar volt. Csempészeink  kvarcórák, farmerek és műszaki cikkek eladásából a múlt század hetvenes éveire elérték azt a szintet, hogy egy üzlettel nyolc-számjegyű forintokat kerestek. Az így megtollasodók  vagyonára szemet vetettek a bűnözők is, akik jobbnak láttál kirabolni őket, betörünk hozzájuk, vagy védelmi pénzt szedni tőlük. A hazai alvilág első komolyabb „tőkefelhalmozása” ezekből a műveletekből valósulhatott meg, de ehhez az is kellett, hogy a  bűnözők már komolyan szerveződjenek, felfegyverezzék magukat.

   Az egész magyar alvilág megbolondult, mondta az utolsó szó jogán Jozef Rohác  az Aranykéz utcai robbantás, illetve a Fenyő-gyilkosság összevont büntetőperében. A tettestársakra, tanukra célzott, hogy össze-vissza, egymásnak is ellentmondva tették meg a vallomásaikat. De ez már tényleg nem a 95 százalék territóriuma. Kerüljük az olyan helyszíneket, ahol az alvilág tagjai megfordulnak.

 

Láng Róbert

EZ IS ÉRDEKELHETI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1973-2023 WebshopCompany Ltd. Uk Copyright © All rights reserved. Powered by WebshopCompany Ltd.