2025.november.10. hétfő.

EuroAstra - Petrásovits Zoltán

usd232.jpeg
David Buckle, a Fidelity International befektetési megoldások tervezésének igazgatója 2017 derekán már leírta, hogy a dollár enyhe gyengülésére számít. Az a leértékelődés, amit 2018-ban eddig tapasztaltunk mind a mértékét, mind a körülményeket tekintve körülbelül az, amire akkor utalt. Buckle szerint a folyamat nagyján már túl vagyunk.  
image34_2.jpg
Az utóbbi hetekben az ENSZ migrációs egyezményének tervezetével kapcsolatban kialakult vita nyomán a migráció kérdése újra meghatározta a politikai közbeszédet. A Migrációkutató Intézet friss közvélemény-kutatásának tanúsága szerint az illegális bevándorlás a magyar emberek szemében továbbra is jelentős probléma Magyarországon. A megkérdezettek 69 százaléka válaszolt úgy, hogy az illegális migráció jelentős probléma jelenleg, ebből 43 százalék vélekedik úgy, hogy nagyon aggasztó. 30 százalék volt azok aránya, akik nem tulajdonítanak ennek...
mir_robots_flex.jpg
Komolyan növekszik itthon is a kereslet az együttműködő robotok iránt.  Nem meglepő tehát, hogy bővíti hazai hálózatát az együttműködő mobil robotok piacvezetője is, a dán Mobile Industrial Robots (MiR). Új partnere a B&O Engineering Kft., amely több évtizedes szakértelemmel a háta mögött nyújt segítséget ipari automatizálásban a hazai cégeknek. A B&O Engineering Kft. így a MiR megoldások első magyar forgalmazójának, a RONIX-AUTOMATIKA Kft.-nek nyomába lép.    
futureal_konteneriroda_6.jpg
Magyarország első WELL-előminősített irodakomplexumának építésébe nyújt különleges betekintést Budapest legújabb konténerirodája. A 30 négyzetméteres konténerből tárgyalóvá és kilátóvá alakított dizájnirodából a Corvin Sétányon, a Futureal-csoport által fejlesztett Corvin Technology Park (Corvin 5) irodaházra nyílik kilátás.
  A kopottságjelző A Michelin a közlekedés fenntartható fejlesztésén dolgozik, missziójához híven mutatja most be a PRIMACY család legújabb tagját, az új MICELIN Primacy 4 abroncsot, mely referenciaként szolgál a biztonság terén. Három éves fejlesztő munka előzte meg az új gumi piacra kerülését. Ennek eredményeként az abroncs magas teljesítményt nyújt nedves útfelületen az első használattól a jogszabályban megengedett 1.6 mm-es kopottságig egyaránt. Ezáltal megfelel az élettartam végéig tartó abroncsteljesítmény...
mnblogo_7.jpg
 Az MNB 2018. február 14.-án  közzétett határozatában 10 millió forint bírsággal sújtotta a budapesti székhelyű Első Magyar Befektetői Szövetkezetet, mert engedély nélkül visszafizetendő pénzeszközöket gyűjtött. A jegybank egy másik ügyben 13 millió forint megfizetésére kötelezte a fővárosi Skylite Reklám és Piackutató Kft.-t bejelentés nélkül folytatott függő ügynöki tevékenység miatt.
Az erőművek biztonságát növelő eszközt fejleszt az INFOWARE: a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból finanszírozott támogatás segítségével olyan eszköz prototípusát mutatják be, amelynek segítségével minimalizálni lehet az erőművek, alállomások és naperőművek földzárlat miatti kieséseit, ezzel jelentősen növelve a villamosenergia-ellátás biztonságát.
index_91.jpg
 A munkahelyi kiégés korunk ismert jelensége, ezért kiemelten fontos, hogy a munkáltatók és a munkavállalók egyaránt tisztában legyenek azzal, hogy miként előzhető meg a kialakulása. A Profession.hu folyamatosan monitorozza az álláspiac szereplőit. Most annak járt utána, hogy a motiválatlansággal és állandó ingerültséggel járó állapot mennyire jellemző a hazai munkahelyekre. Reprezentatív kutatási eredményeik szerint ugyan az utóbbi években sokat javult a helyzet, de bőven találhatók olyan területek, ahol még fejlődni...
parbaj-1.jpg
Bár a párbajozást Mária Terézia már 1752-ben megtiltotta, a „becsület lovagias megvédése” csak nem ment ki a divatból. Olyannyira nem, hogy a hadseregben való párbajozást 1917-ben IV. Károly király kénytelen volt betiltani. Ennek ellenére – magánemberek között – még a múlt század első felében is voltak párbajok. Most, március 2-án Budapesten a Corinthia Hotel báltermében kerül sor párbajra, és bár bizonyos, hogy ott is vér fog folyni, a tilalom...
index_92.jpg
Kiugró évet zárt a magyar építőipar, 2017-ben ugyanis 29,6 százalékkal bővült az ágazat termelése. A szektor tavaly már több mint 300 ezer embernek adott munkát, így az gazdasági ágazatok közül az építőipar produkálta az egyik legnagyobb létszámbővülést a válság óta. Igaz, a munkaerőhiány továbbra is gondokat okoz.