Idén nyolcadik évébe lépett a Magyarok Kenyere program. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara főszervezésében és a MAGOSZ együttműködésével megvalósuló jótékonysági kezdeményezés keretében a Kárpát-medencében összegyűjtött búzából készült lisztet szétosztják a szociálisan rászoruló, hátrányos helyzetű gyermekeket gondozó magyarországi és határon túli szervezeteknek.
EuroAstra - Petrásovits Zoltán
A kínai kötvénypiacon történő kibocsátásról írt alá szándéknyilatkozatot a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) és a Bank of China Szófiában, a Kínai–Kelet-Közép-Európai Együttműködési csúcstalálkozó (16+1) keretében.
A németországi beutazó turizmus továbbra is dinamikus növekedést mutat: január és április között a Szövetségi Statisztikai Hivatal 23,1 millió nemzetközi vendégéjszakát regisztrált a legalább tíz ággyal rendelkező szálláshelyeken, amely 4,8 százalékkal haladja meg az előző év ugyanezen időszakának eredményét.
Tehetséges, de nehéz anyagi körülmények között élő diákok számára szervez teljesen ingyenes nyári táboroztatást az OTP Fáy András Alapítvány. A Balaton partján idén hetedik alkalommal megvalósuló Fáy Siker Tábor keretében összesen 160 gyermek élményalapú pénzügyi, gazdasági, gazdálkodási oktatására kerül sor a flow-élményre alapuló játékos feladatok és új technológiák, így például robotok segítségével. Emellett természetesen számos változatos szabadidős programra is lehetősége van a fiataloknak.
Golf a Holdon Régebben a golf szóról elsősorban a Golf-áramlat és a Volkswagen-Golf autó jutott az eszembe. Mostanában sokan űzik ezt a sportot, életkorhoz nem kötött, kedvelt tevékenységgé vált. Jó levegő, jó társaság, kikapcsolódásnak is megfelelő. Jelenleg 23 golf klub működik Magyarországon, nemzetközileg is elismert golfpályákkal. Ezekből 4 Budapesten, a többi szerte az országban. Nagy múltú sportról van szó.
A környezetünkből érkező ingerek érzékelésében a legnagyobb szerepet szemünk mellett a fülünk tölti be. Teljesen természetesnek vesszük működését, ám ha károsodik, vagy még rosszabb esetben elveszítjük a hallásunkat, életminőségünk sokat romlik. Nemcsak a mindennapi teendőink elvégzése ütközik nehézségekbe, de a barátainkkal, családtagjainkkal is ingerültebbek leszünk, sőt nagyothallásunk akár kapcsolataink rovására is mehet. Ne várjuk meg ezt, kérjünk szakorvosi segítséget!
Szinte évtizedek óta tudjuk, hogy az egynapos ellátási forma kedvezőbb a betegnek és a finanszírozónak is. Hogy lehet akkor, hogy Magyarországon a valódi, járóbeteg centrumban végzett, közfinanszírozott egynapos sebészeti műtétek száma stagnál, sőt csökkent? A Medicina2000 – Magyar Poliklinikai és Járóbeteg Szakellátási Szövetség felmérést végzett a tárgyban, és javaslatokat tesz, hogy minél többen gyógyulhassanak gyorsan, biztonságosan és a társadalombiztosítás számára is kisebb költséggel.
Milyen technológiák megjelenését várhatjuk a jövőben, melyek lesznek a következő évtizedek felforgató technológiái? Egy új tanulmány szerint ilyen lesz például a négydimenziós nyomtatás, a kvantum-számítástechnika, a neuromorf rendszerek, az agy/számítógép interfész, és melyek legalább olyan forradalmi változást idézhetnek elő, mint amilyet napjainkban – például – az IoT (dolgok internete) vagy a mesterséges intelligencia hoz az üzleti világ számára.
Magyarország 2010-et követően sikeres stabilizációs perióduson jutott át. A magyar gazdaság fundamentumai erősek, újraindult a fejlett gazdaságokhoz történő felzárkózás. A sikeres hosszú távú felzárkózáshoz viszont a versenyképesség célzott javítására van szükség. A Kormány munkáját támogatandó a Magyar Nemzeti Bank a Nemzeti Versenyképességi Tanács meghívására a 2018. július 10-én átadta a versenyképesség javítására fókuszáló 180 pontos javaslatát.
Jó ütemben haladnak a Liget Budapest Projekt munkálatai, hat év alapos tervezőmunka után az év végére több kiemelt fejlesztés is elkészül. A Városliget teljes megújítása ma Európa legnagyobb kulturális fejlesztése, amely Magyarország történetének legnagyobb léptékű park- és tájépítészeti munkáját ötvözi egy, a millenniumi idők óta nem látott intézményfejlesztési programmal – mondta Baán László, a Liget Budapest Projekt miniszteri biztosa. Mint arról beszámolt, a park megújításának első üteme a végéhez...
A vonat szó 150 nyelvre lefordított változatából készült feliratok díszítik azt a mozdonyt, amely Európa egyik legrégibb vasúttársaságának másfél évszázados történelmére emlékezteti az utasokat itthon és külföldön egyaránt. A Magyar Posta jubileumi bélyegblokk kibocsátásával köszöntötte a MÁV-ot. Az állami vasúttársaság megalakulásának, valamint a 68. Vasutasnap alkalmából összesen 350-en részesültek miniszteri, illetve vállalati kitüntetésben. A kétnapos ünnepi rendezvénysorozatot Bártfai-Mager Andrea, a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter nyitotta meg....
