Stanislaw Wispianski: Krakkó, 1894.Stanislaw Wispianski: Krakkó, 1894.

A Műcsarnok megnyitásának 120. évfordulóját jubileumi kiállítással ünnepli 2016 novemberétől. Egyben emlékeztet I. Ferenc József császár és magyar király halálának 100. évfordulójára is. Ez alkalomból újra értékeli a „Gründerzeit", azaz a monarchia virágzásának festészetét. Az egykori duális államhoz, az Osztrák-Magyar Monarchiához tartozó többi nemzet: csehek, lengyelek, horvátok múzeumainak és magángyűjtőinek közreműködésével született meg a 200 művet tartalmazó tárlat, amit 2017. március 12-ig tekinthet meg a közönség.

Stanislaw Wispianski: Krakkó, 1894.Stanislaw Wispianski: Krakkó, 1894.

A Műcsarnok megnyitásának 120. évfordulóját jubileumi kiállítással ünnepli 2016 novemberétől. Egyben emlékeztet I. Ferenc József császár és magyar király halálának 100. évfordulójára is. Ez alkalomból újra értékeli a „Gründerzeit", azaz a monarchia virágzásának festészetét. Az egykori duális államhoz, az Osztrák-Magyar Monarchiához tartozó többi nemzet: csehek, lengyelek, horvátok múzeumainak és magángyűjtőinek közreműködésével született meg a 200 művet tartalmazó tárlat, amit 2017. március 12-ig tekinthet meg a közönség.

Hans Makart: Vadászat a Níluson, 1876.Hans Makart: Vadászat a Níluson, 1876.

A Műcsarnok alapításától kezdve mutat be a Monarchia egész területéről származó képzőművészeti alkotásokat. Az itt látható művek jó része már megfordult e falak között. A századvég jelentősebb politikusai támogatták a művészeteket és a modern törekvéseket (pl. 1895-1903 között Wlassics Gyula). A Műcsarnok centenáriumának évében a Szépművészeti Múzeum emlékezett meg az épület történetéről a Schickedanz-kiállítással.

Malczewski, Jacek: Thanatos, 1898.Malczewski, Jacek: Thanatos, 1898.

Ferenc József uralkodása a folyamatos modernizáció korszaka volt Közép-Európa gazdaságában, társadalmában és kultúrájában. Ő nyitotta meg a kor első, legnagyobb kiállítását 258 művész részvételével. Eltérő hangsúllyal ugyan, de a nemzetek politikai elitje megteremtette hozzá a kultúra intézményeit is. A korszak öröksége lezárult a soknemzetiségű birodalom uralkodójának halálával, azonban kiemelkedő művek maradtak fenn e korból, amelyek a nemzeti festészetek virágkorát jelentették. A Műcsarnokot működtető, 1861-ben alakult Országos Magyar Képzőművészeti Társulat (épülete a Műcsarnok mögött volt) a kiegyezés után folyamatosan jelentős anyagi támogatást kapott az államtól. 1863-tól a Pesti Műegylet beleolvadt a Társulatba, és „szalonkiállításokat" rendezett, külföldi pályázatokra is küldött magyar műveket. 1890-től a Sugár úti régi Műcsarnokban tavasszal és télen tartottak seregszemlét az újabb alkotásokból. 1896. május 4-én Ferenc József nyitotta meg a Millenniumi Képzőművészeti Kiállítást a Schickedanz Albert által tervezett új Műcsarnokban. Az intézmény céljául tűzte ki, hogy bemutatkozhassanak az új stílusáramlatokhoz csatlakozó honi művészek, és e háttérrel bekapcsolódhassanak a nemzetközi életbe nemcsak a Monarchiában, hanem azon kívül is. 

Jan Matejka: Lengyelország elesteJan Matejka: Lengyelország eleste

Ferenc Józsefet mecénásként és műgyűjtőként is érdekelte a festészet. Bőkezűen segítette a művészeket nemcsak állami megrendelésekkel, hanem magánpénztárából is vásárolt képeket az OMKT tárlatairól. Kedvelte a népi és a humoros témákat. A portréfestők közül kedvenceinek számított Benczúr Gyula és László Fülöp. A dualista kori Magyarország politikai-gazdasági elitje személyesen is befolyásolta a képzőművészet intézményeit. Az Andrássy-család fontos szerepet játszott abban, hogy Budapest elegáns világváros legyen. A polgárság számára mintaadó mecénások lettek.

 

Carl Moll: Nyírfaliget, 1898.Carl Moll: Nyírfaliget, 1898.

A tájképek divatja a 19. század közepétől a század végéig tartott. Az igényes gyűjtők szerették szalonjaikban a nagy- és kisméretű festményeket. Ligeti Antal (1823-1890) érzéki frissességű mesterművei máig megbecsült darabok a gyűjteményekben.

A jelen kiállítás sok újdonságot és összehasonlítási lehetőséget kínál az egyes nemzetek négy és fél évtized alatti törekvéseiről. Magában foglalja a fő stíluskorszakokat: a historizmust, a realizmust és a különféle modernizmusokat. A magyar festészet itt párhuzamba állítható más nemzetek akkori kortárs műveivel. Monumentális alkotások szerepelnek a három hírességtől: Hans Makart, Jan Matejko, Munkácsy Mihály. Történelemszemléletük eltérő, de izzó színviláguk különleges látvány. Ők voltak a Monarchia historizmusának „sztárjai". 

Dr. Sármány-Parsons Ilona kiváló tárlatvezetésével fogalmunk lehet az „aranykor" világáról. Több nemzedék stílusa, optimizmusa, békéje jellemzi a magyar festészetet. Három tételre osztja a kiállítást:

1) A historizmus – a múlt témái. A festők felfedezték az ellentmondást a valóság és a művészet között. Látták a nyomorgók sorsát, ezért menekültek a természet és a táj csodáihoz. Munkácsy a hithez menekült, óriási nemzetközi és anyagi elismerést arattak hatalmas méretű Krisztus-vásznai. A historizmus képviselői előszeretettel vették témáikat ókori személyiségei, eseményei vagy a mitológiai alakok közül.

2) 1880-tól a „fiatal nemzedék" fellépésével a realista-naturalista fordulat eredményezte a szakítást a historizmussal. A magyarok sikeresebbjei a psziché allegóriáit ábrázolták (mint Lotz Károly, a dekoratív, erotikus, dekadens falfestészet nagymestere), mások a realizmus hívei lettek, őket viszont a társadalmi közízlés nem díjazta. Nem tették falaikra a népélet nyomorát. Mednyánszky László melankolikus hangulatú tájképeket festett. A lengyelek már jó száz éve három részre szakadt országban éltek (ld. a kiállításon Jacek Malczewski: Thanatos című képét!), a cseh és más szláv népeknek pedig semmi okuk nem akadt az optimizmusra.

3) 1890-től az új modern hullám előretörése már a 20. század előkészülete volt. A csehek nemzeti újjászületésnek mondták a korszakot, elfordultak Bécstől, a párizsi dekadens szimbolizmus hívei lettek, példázza Jakub Schikaneder (Mozart librettistájának dédunokája) Téli este a városban című festménye. A horvát festészet fő vonulatát a történelmi képek alkották. Képviselői Vlaho Bukovac és Mirko Rački voltak.

 

Josef Maria Auchentaller: Tündér a pataknál, 1898.Josef Maria Auchentaller: Tündér a pataknál, 1898.

Külön egység Bécs a századfordulón. A Secession megalakulásáig hangulatos tájképek születtek. Nem vitás, hogy az osztrák főváros a századvég zenekultúrájának központja. Josef Maria Auchentaller 1898-1899-ben festette a bécsi Scheid-család számára a „Beethoven zeneszoba" képeit – a VI. Pastorale szimfónia tételeinek érzéseire. A jelen kiállítás – hangszer nélkül – rekonstruálja a szoba szemet gyönyörködtető szecessziós képeit. 

 

Az utolsó térben kaptak helyet a nagybányai mesterek, akik olyan sokan voltak, hogy alig tudtak megélni a Nemzeti Szalon támogatása ellenére. Ezt nevezte a művészettörténész „ódának". 1916-ban Zemplényi Tivadar Könyörgés a békéért című művét – későn, a Monarchia alkonyán készítette.

Vaszary János: Ádám és Éva, 1900Vaszary János: Ádám és Éva, 1900

Az apszisban szereplő magyar festők a modernizmus máig tisztelt úttörői: Rippl-Rónai József, Vaszary János és Ferenczy Károly. Apáik világától és a Monarchia többi népeitől eltérően náluk nem a dekadencia vagy a pesszimizmus uralta a képzőművészetet. A válságok hatására egyéni eszközeikkel 1900 után is ábrázolták a szegénységet, az aranykor végét, de nem a szokványosan komor színekkel.

Sajnos a Műcsarnok igazgatósága állandóan sürgette a tárlatvezetés befejezését a két órával későbbi hivatalos megnyitó miatt! Hiába élveztük volna tovább a ragyogó vezetést! Így az élvezetekért újra meg kell látogatnunk majd a hatalmas kiállítást. Különös az is, hogy a magyar és az angol feliratok mellől éppen a Monarchia nyelve, a német hiányzik. Közép-Európában nem tudni, miért…

 

DOBI ILDIKÓ

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük