Az informatika Singer varrógépe – beszélgetés Styaszni Gyula fejlesztőmérnökkel, a CD-Jogtár „szülőatyjával”

Azt mondják: Styaszni Gyula jókor volt jó helyen. A beszélgetésből mégis az derül ki, hogy a szerencse mögött tengersok munka van, és aki új terméket dob piacra, az ma is remegő lábakkal várja a hatást. Még akkor is, ha a felkészülés a legnagyobb körültekin­téssel történt, és ha olyan bonyolult dologról van is szó, mint egy komplex számítástech­nikai fejlesztés, esetünkben a CD-Jogtár.

Azt mondják: Styaszni Gyula jókor volt jó helyen. A beszélgetésből mégis az derül ki, hogy a szerencse mögött tengersok munka van, és aki új terméket dob piacra, az ma is remegő lábakkal várja a hatást. Még akkor is, ha a felkészülés a legnagyobb körültekin­téssel történt, és ha olyan bonyolult dologról van is szó, mint egy komplex számítástech­nikai fejlesztés, esetünkben a CD-Jogtár.

Azt is mondhatnánk, hogy Styaszni Gyula viszonylag nehezen, vagy kerülő úton jutott el az informatikához. Csakhogy akkoriban ez még nem kerülő útnak számított, mert jószerivel út sem volt, ami oda vezetett volna.

– Hogyan választott pályát?

• – A családi hagyományokat követve. Ezért lettem vasútgépész mérnök. Ahogy mondani szokták, „órás és kazánkovács", amiből, amint majd látni fogja, még az órás is bejött később, ha áttételek­kel is. A hetvenes évek elején a Budapesti Műszaki Egyetemen már foglalkoztunk számítástechnikával, ami engem az első pilla­nattól kezdve megfogott, és a rabság ma is tart. Így aztán az egyetem elvégzése után a Metrónál helyezkedtem el, ahol már volt módom számítástechnikával dolgozni. Később a villamos­mérnöki karon még egy diplomát szereztem: az informatikait, és ezzel a tarsolyomban már szerettem volna tovább lépni, nagyobb feladatokat ellátni. Hívtak a Taurushoz, amiről nagyon rövid időn belül kiderült, hogy számomra zsákutca. Ezután kerültem 1986-ban a Kerszövhöz, ami akkor általános fogyasztási szövetkezet volt, és addig állami alkalmazott lévén, nehezen tudtam elképzel­ni a további életemet magáncégnél.

• – Bejött?

• – Be. Amikor odamentem, a cég blokkolóórákat gyártott (látja, itt jön vissza az órás-motívum!). Az elektronikai képviselet vezetője lettem, később pedig tulajdonos. A sikertermékig, a Jogtárig hét­nyolc év alatt jutottunk el.

• – Hosszú idő.

• – Ma még nehezebb lenne betörni a piacra. Az az igények kora volt, minden megérett a változásra, a korszerűsítésre. „Mellesleg" pedig: amit csináltunk, jól csináltuk.
• –
• – Jókor, jó helyen?

• – Ennél azért keményebb dió, rögösebb pálya volt a Jogtár létre­hozása. Tulajdonképpen minden a blokkolóórákkal kezdődött. Ezekhez kerestünk valamiféle „árukapcsolást", így jutottunk el a számítástechnikai kereskedelemhez. Ez egészen konkrétan azt jelentette, hogy vettünk száz modemet a joginformációs szolgál­tatás kiegészítésére, hordozójaként. Mondhatom úgy is, hogy az árunk nemigen fogyott, és kár szépíteni: nagyot buktunk vele. De a jogi információs rendszer témája nem engedett el, bár a jogtárfejlesztésünk még szürke veréb volt mások akkori elegáns, szép termékeihez képest. A gondok már 1991-ben tisztán látszot­tak, ezért új rendszert raktunk össze. Abban az időben a cserélhe­tő pótlapos rendszerek voltak elfogadottak: ha változott valami­lyen jogszabály, azt folyamatosan figyelemmel kellett kísérnie, karban kellett tartania a felhasználónak is. Ez nagy munka volt. Ezért úgy gondoltam, hogy megkísérelhetnénk ezzel versenyezni, ennél tovább lépni. A mi jogtárunk folyamatosan figyelemmel tudta kísérni a jogszabály-változásokat, a gyors, hatékony, könnyű elérhetőséget és használatot, tehát a szolgáltató jelleget tar­totta szem előtt.

• – Ezzel magasra tették a lécet.

• – Hát még, ha ehhez hozzáteszem, hogy full text-rendszert hoz­tunk létre, amellyel tehát a teljes szövegre lehet rákeresni, ez pe­dig egészen új dolognak számított a piacon. A további előnye, hogy a felhasználó maga határozza meg: a jogszabályszövegnek melyik verzióját akarja megnézni, elolvasni, tehát önállóan, sza­badon mozoghat az időben. Ehhez jöttek még az adott témában fellelhető szakvélemények, tehát együtt volt mindaz, ami a jogal­kalmazókat érdekli, érdekelheti. A Jogtár volt az egyetlen, amely minden jogszabályt elejétől a végéig történeti értelemben is fel­dolgozott, hatályosított, és ehhez Jablonszky Laci adta számomra a jogi munka minőségének garanciáját. Ő minden szakmai meg­oldási ötletemet maximálisan támogatta. Kegyetlen munka volt, de végigcsináltuk. Ehhez az kellett, hogy vagy ötven-hatvan em­ber szó szerint éjt nappallá téve dolgozzon, amíg a végére nem jutottunk a magunk által szabott feladatnak, a magasra tett léc­nek megfelelően. Egyre messzebb, egyre mélyebben mentünk vissza a joganyagban, egészen István király törvényeiig, így végül Magyarország legnagyobb eredeti adatbázisát hoztuk létre. Nagy küzdelemben, az első perctől kezdve hatalmas konkurenciától kí­sérve készültünk el vele. Amit csináltunk, az elsősorban szakmai­lag volt meggyőző az olyan országos szervezetek számára is, mint az Országgyűlés, az APEH, a bíróságok, ügyészségek vagy az ön­kormányzatok, amelyek megtalálták a Jogtárban az országos és a helyi joganyagok közötti automatikus átmenet lehetőségét is. Volt egy másik, nem kevésbé fontos szempont is, ez pedig az ár. A mi rendszerünk a felhasználótól húszezer forintos befektetést igényelt, szemben a konkurensünk egymillió forintjával. Havi frissítésű, jól használható joganyagot adtunk, úgy is mondhatom, olyan egyszerű volt, mint egy régi Singer varrógép.

• – Mindannak, amit felsorolt, minden egyes pontja, ele­me fontos ahhoz, hogy valamiből sikertermék legyen. Naprakészség, pontosság, korszerűség, könnyű elérhe­tőség, meggyőző ár…

• – …igen, így van. Jókor, jót csináltunk. Szinte lesöpörtük a kon­kurenciát. Sok klubprogramot, road show-t tartottunk, egyete­mistáknak ingyen adtuk a Jogtárat. Ők aztán, munkahelyre kerül­ve, vitték tovább a jó hírünket, és szereztek nekünk újabb partne­reket, így ez a befektetés kitűnően megtérült.

• – Ön aztán egy idő után továbblépett, eladta a tulaj­donrészét.

• – Igen, a CD-Jogtár számomra ma már nosztalgia. De a Jogtár tovább él, és színvonalát ma is Jablonszky László munkája garan­tálja. Én pedig, miután kikerült mögülem egy működő cég, újathoztam létre. Munkatársam továbbra is Szegedi Miklós, aki a szoftverek kidolgozásában segít, és Palatin Éva, aki a gazdasági kérdések szakértője. Azóta három nagy termékünk készült el: a gépjárművédelmi rendszer, az orvos-informatikai kereső rendszer, és az interaktív nyelvtanulást segítő WTCD rendszer.

• – Beszéljen, kérem, ezekről!

• – A gépjárművédelmi rendszerrel kapcsolatban azt a nagy ta­pasztalatot kellett elkönyvelnünk, hogy Magyarországon – egyéb­ként nemcsak nálunk, hanem a jóval gazdagabb országokban is – a vásárlót döntéseiben még mindig első helyen az ár motivál­ja. Mivel a készülékünk sokat tudott, tehát drága is volt, így kény­telenek voltunk némileg lebutítani, hogy olcsóbbá, és így piacké­pessé tegyük. Az orvos-informatikai kereső rendszer mögött is je­lentős szellemi teljesítmény húzódik meg, keresője a mesterséges intelligenciát közelítő színvonalú. A rendszer elkészítésébe több mint 250 egészségügyi szakembert vontunk be, kereső rendszere „érti" a köznapi magyar kifejezéseket és a szakorvosi nyelvet, és a görög, a latin, az angol szakkifejezéseket is. Naprakész informá­ciókat tartalmaz az Európai Unióban és Magyarországon törzs­könyvezett gyógyszerekről, valamint az Országos Egészség­biztosítási Pénztár támogatási adatairól. Felhívja a figyelmet az egyes gyógyszerek együttes szedésének kölcsön- és mellékhatá­saira, az ellenjavallatokra is. Tartalmaz gyógyszerváltozás-figyelőt, csaknem tízezer betegség leírását, és segíti a nem szakemberek eligazodását, választását a recept nélkül kapható gyógyszerek között. Ezzel meg az a baj, hogy a magyar egésszégügyben mindenki ingyen akar mindenhez hozzájutni. Nem sikerült tehát elegendő támogatást szerezni hozzá, emellett a magyar piac meglehetősen kicsi. És volt még egy gondunk: ilyen mennyiségű információ kezeléséhez a jelenleginél gyorsabb gépekre lenne szükség.

-És a harmadik termék?

-Az a WTCD (World Trainer, Communication and Dictionary) név­re hallgat, ezt a mi Dr. Diag Kft.-nk és az amerikai WTCD cég kö­zösen fejlesztette ki az interaktív nyelvtanulás segítésére.

• – Párnánk alá tesszük a tankönyvet, és reggel mehe­tünk nyelvvizsgázni?

• – Nem, semmiféle hasonló csodamódszerről nincs szó. Akkor kezdtem a dolgon gondolkodni, amikor én tanultam angolul. Úgy is mondhatom, hogy a magam nyelvtanulását akartam megkönnyíteni, ez volt az eredeti motiváció. Ezért összeállítot­tam egy szókeresó rendszert. Ez a szisztéma tizennyolc nyelven tanít szavakat, segíti a tanári munkát. A diák tudásszintjének fi­gyelembevételével képes házi feladatot kiadni: tízmillió példa­mondatból – ezek összeállításakor ugyanaz a teljességigény ve­zetett minket, mint a CD Jogtár esetében – keresi ki a megfele­lőeket. Beszélteti a diákot, javítja szóértését és beszédkészsé gét. A rendszer tehát tizennyolc nyelven kérdez, és angolul válaszol, de úgy, hogy megkülönbözteti a szigetországi és az amerikai szókészletet és kiejtést. (Egyébként jó hanganyagunk van a töb­bi között a kínai, a román, a cseh, a német, a spanyol és az olasz nyelvre is.) A tanár pedig beleszerkeszthet, visszakérdezhet, ül­het a gép előtt, de a diákkal szemben is. Az elvégzett feladatot a rendszer értékeli, független tehát attól, hogy a tanár aznap mi­lyen lábbal kelt föl.

• – Milyenek az első visszajelzések?

• – Frissek, hiszen tulajdonképpen most készültünk el a munkával, de Romániában, ahol leányvállalatunk működik, pozitív a reagá­lás, nagy az érdeklődés. Nálunk ennek a rendszernek a piaca le­het a közoktatás, de a magán-nyelviskolák is, hiszen fontos a diák munkájának személyre szóló visszacsatolása, amire a régtől meg­szokott adminisztratív eszközök nem sok módot kínálnak. Ez a módszer fel tudja dobni a tanár munkáját, de hangsúlyozni sze­retném, hogy amiről szó van, az egy eszköz, olyan, mint a csavar­húzó. Nálunk pedig sajnos a számtástechnikában is elsősorban magát a gépet tanítják, és csak másodsorban a használatát. Pedig, ugye, az autóvezetésben is a vezetéstechnika a fontosabb, nem pedig az, hogy milyen alkatrészekből áll a motor. Így aztán a módszer befogadása egy kicsit szemléleti határokat is dönget.

• – Sokféle szakterületet fognak át ezek a fejlesztések. Mennyire kellett beletanulnia a jog, a gépjárművéde­lem, az orvoslás vagy éppen a nyelvoktatás módszerta­nának rejtelmeibe?

• – Eléggé mélyen, de ez vele jár, természetesen nem sajnáltam rá az időt és a fáradságot.

• – Tele van energiával, nem olyan ember benyomását kelti, aki – bár anyagilag megtehetné – befejezett fej­lesztések „tetején" üldögél elégedetten. Minek tartja magát elsősorban? Mérnöknek, informatikai, vagy ta­lán kereskedelmi szakembernek?

• – Sok minden akadt az életemben, a pályámon, ami nem azon­nal, hanem valamikor később érett be. Mindezzel együtt elsősor­ban fejlesztőmérnöknek tartom magam, ez volt az alapvető ori­entációm, és a fejlesztések iránti érdeklődésem töretlenül meg is maradt, bárhogyan alakultak is a körülmények. A részletekben, amint már szó volt róla, mindig igyekeztem elmélyedni, de leg­alábbis otthon lenni. Ez a továbbiakra is érvényes, hiszen változik a kor, lépést kell tartani vele, és ez nemhogy nem esik nehezemre, hanem inkább vissza kell fogni magam. Ezzel együtt minden új fejlesztés elkészültekor remeg a lábam: vajon a piac hogyan fo­gadja majd? Nyitott lesz-e rá? Hiszen manapság már szinte min­denki fejleszt, a termékek pedig egyre bonyolultabbak, ennek következtében drágábbak is. Nagy a konkurencia, és ebben a ver­sengésben mindig arra törekszem, hogy amit kiadok a kezemből, az magas minőséget képviseljen. Miközben az árat, persze, amennyire lehet, minimalizálni kell…

Varga Zsuzsa

Fotó:Pozsonyi Zita

Complex Magazin XV. évfolyam 10. szám  2008. október