Az ősi felvidéki népszokásról, az ostyahordásról, ostyatörésről és a hozzá kapcsolódó karácsonyi-adventi hagyományokról tartott előadást Veszprémben Jáki Sándor Teodóz bencés szerzetestanár, népzenekutató a Feltámadt Üdvözítő, vagy népszerűbb nevén a Károly templomban.

Az ősi felvidéki népszokásról, az ostyahordásról, ostyatörésről és a hozzá kapcsolódó karácsonyi-adventi hagyományokról tartott előadást Veszprémben Jáki Sándor Teodóz bencés szerzetestanár, népzenekutató a Feltámadt Üdvözítő, vagy népszerűbb nevén a Károly templomban.

„Békességhirdető Istennek angyala, / ki a pásztorokat útbaigazíjja, / hogy menjenek gyorsan Betlehem városba, / ott találják majd a Jézust a jászolyba'…- csendült a hagyományos karácsonyi kántálás a találkozó kezdetén, amelyet az előénekesi szokások rendjében ezúttal a vendég atya vezetett.  Elmondta: a Felvidék szlovákiai és magyarországi területein (leginkább Palócföldön) ez az ének szorosan kötődik a karácsonyi ünnepkörhöz, a népi vallásosság hagyományvilágához, s azt lengyel földön is ismerik, gyakorolják.

Teodóz atya már szinte „ügyeletes ostyahordónak" számít Veszprémben (és több más városunkban is), hiszen évek óta rendszeresen eljön karácsony előtt ,és meglepi a hallgatóságát mindig egy-egy csomag ostyával, amelyet felvidéki ostyasütőmesterek műhelyeiben szerez be.
Ez az ostya nem az Eucharisztia bemutatására szolgál természetesen, hiszen a tésztájában, amelyet ostyasütővasakkal készítenek tiszta búzából, mindig van egy kis cukor is, amitől sárgás-drapp színt kap. Sőt van, amikor lila anyaggal színezik, amely Krisztus szenvedésére emlékeztet, illetve ha pirossal, akkor Krisztus vérére, s ha fehéren hagyják, akkor pedig Szűz Mária tisztaságára. Az ostya egy kb. 15 cm átmérőjű kerek lapocska (felvidéki nevén oplátky, oplatek), amelyen a sütővasak különböző mintázata alapján a betlehemi csillag és a szenteste bibliai eseményei idéződnek fel. Az ostyából az ünnepi vacsora előtt a család minden egyes tagja kap egyet, s mielőtt az étkek elfogyasztásához kezdenének, a népszokás szerint egymástól bocsánatot kérnek az eltelt esztendőben elkövetett vétkeikért. A megbocsátás jele, hogy akitől bocsánatot kértek, az egy darabkát letör a bocsánatkérő ostyájából. A sort az apa nyitja meg általában, aki a feleségét követi meg, majd viszont folytatódik. A sorból a legkisebb gyerekek sem maradnak ki, s ez benne a szép és felemelő, hogy az apa és az anya is bocsánatot kér gyermekeiktől, nem csak a gyermekek szüleiktől, nagyszüleiktől. Az ostyatörés hangja, mely betölti a szobát ilyenkor, a szeretet legszebb zenéje, mutatott rá az atya.

Az ostyát (a templomit is) kezdetben nem az egyház központi ostyasütödéjéből kapták az egyházközségek, hanem ostyasütő mesterek műhelyeiből, de gyakran a helyi plébános, a kántor, sőt Erdélyben Szentegyházán például régebben a tanító, a harangozó készítette el, és látta el vele a települést. Legtöbbször a ministránsok hordták szét kis csomagocskákban a faluban, s érte különböző adományokat kaptak mindig. Ez ajándék volt a családoknak. Minden porta annyit kapott, ahányan ott éltek, plusz még hármat – egyet a karácsonyfára, egy másikat, hogy szögezzék föl a mestergerendára figyelmeztetésül – maradjon velük egész esztendőben karácsony békessége -, s a harmadikat pótlásul az esetleg összetört ostyák helyett.

Teodóz atya a népi vallásosság szerepéről, jelentőségéről, a hagyományok őrzésének fontosságáról is beszélt, s a pápa (akkor még Ratzinger bíboros) 2001. évi nyilatkozatát idézte, amelyben kifejtette: „A népi vallásosságot meg kell őrizni, hiszen választ ad azokra a kérdésekre, amelyek ott élnek az ember szívében. Segít az imáságban, ismeretet közvetít, vigyázza az ember lelki egyensúlyát. A helyesen gyakorolt népi vallásosság egységet teremt, míg a túlértékelt intellektuális vallásosság polarizál, megosztottságot hoz létre". Majd megboldogult II. János Pál pápának 2003-ban elhangzott, ugyancsak a népi jámborságnak a jelentőségét kiemelő állásfoglalására utalt.

A találkozó végén a Károly templom plébánosával, Nagy Károly kanonokkal együtt az egybegyűltek elmondták az Úrangyalát az est méltó epilógusaként. Az atya pedig mindenkinek egy-egy csomag ostyát adott át a végén, hogy szenteste elevenítsék fel családjaikban ezt a kegyes népszokást.

Toldi Éva/Magyar Kurír

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük