Ballagás

Az én időmben a „Ballag már a vén diák”-ot énekeltük, ebből két szövegrész szorult magyarázatra. Az „ez út hazámba visszavisz”-nek viszonylag egyszerűbb volt az értelmezése: bárhova is vet bennünket a sors, előbb-utóbb hazatérünk. A „filiszter leszek magam is” kissé bonyolultabb eset, többféle magyarázat is akadt. Legvalószínűbb, hogy a német diákok a XVII. században gúnyos és megvető módon nevezték „philister”-nek, vagyis nyárspolgárnak a társadalomba beilleszkedő, a választófejedelemért rajongó, törvénytisztelő, szorgalmasan dolgozó, családalapító, takarékosan élő „felnőtteket”, szemben a forradalmi eszmékhez vonzódó ifjúsággal.

A dallam és a magyar szöveg szerzője ismeretlen. Magyarországon a szokás valószínűleg Selmecbányáról indult el az 1870-es években, amikor a helyi erdészeti és bányászati akadémia hallgatói az iskolától való búcsúzásuk gyanánt ezt énekelték. Hamarosan az egész országra átterjedt e hagyomány, a XX. századra már teljesen megszokottá vált. Az 1920-as évektől már az „Elmegyek, elmegyek, hosszú útra megyek” kezdetű népdalt is énekelték az ünnepségen. Azt hallottam, hogy Máté Péter „Elmegyek” c. szerzeménye is ballagó dal. Persze a ballagás napjainkra nem vonatkozik. Alig hiszem, hogy maszkban és távolságtartással, közönség nélkül lehet ünnepelni.

„Békeidőben” ballagáskor a diákok az iskola folyosóin, a tantermeken vonulnak végig, a zászlóvivőt követve. Vállukon tarisznya, melyben pogácsa, só, föld, aprópénz, olykor az „alsósok” jóvoltából. A szülők, barátok, rokonok virággal köszöntik a ballagókat. Az iskolai ünnepség során a tanárok jó tanácsokkal látják el a búcsúzó diákokat. Az eseményt követően a szülők gyakran családi összejövetelt rendeznek, legtöbbször ünnepi ebéddel vagy vacsorával egybekötve.

Mindenki örül. Pedig a neheze csak ez után következik.