Sokak érdeklődésére számot tartó könyv jelent meg a Pallas Athéné Kiadónál – még tavaly. Az olvasás első félórájában kissé komolytalannak, a szerző elszabadult fantáziája termékének tűnik. Ám mit szóltunk volna, mondjuk 1980-ban, ha valaki azt mondja; lesz egyszer a zsebünkben egy cigarettatárca méretű doboz, amivel telefonálni, táviratozni, fényképezni, rádiót hallgatni, újságot olvasni lehet. Látjuk vele, mi történik ugyanabban a percben a földgolyó másik oldalán, beszélhetünk külföldön élő rokonainkkal úgy, hogy közben látjuk is egymást. Hát nem biztos, hogy elhisszük, ma pedig már a gyerekeknek is van ilyen! Ezért inkább bánjunk óvatosan az előítéleteinkkel, ezzel a könyvvel kapcsolatban is!

„A mesterséges ember” című könyv szerzője, Susan Schneider, amerikai akadémikus és közéleti filozófus, filozófia- és idegtudományi professzor. A NASA/Baruch Blumberg elnöke, valamint a Kongresszusi Könyvtár asztrobiológiai, kutatási és tudományos innovációs elnöki tisztét is betöltötte. A Connecticuti Egyetem Mesterséges Intelligencia, Elme és Társadalom Csoportjának igazgatója, az új Center for the Future Mind alapító igazgatója. Az „én” és az elme természetéről ír, különösen a filozófia, a mesterséges intelligencia, a kognitív tudomány és az asztrobiológia kérdéseinek nézőpontjából. Ebben a könyvében a mesterséges intelligencia filozófiai következményeit tárgyalja, különös tekintettel az „elme tervezésének” lehetőségére. A NASA elnökeként a közelmúltban befejezte a NASA-val folytatott kétéves programját az intelligencia jövőjéről. Most a Kongresszussal dolgozik az MI-politika terén. Témái magukban foglalják az élet és a személyek természetét, az elmének a computer programokkal közös vonásait, az agyműködés mesterséges javítását. „Élet, kozmosz és tudat” címmel párbeszédet kíván létrehozni az intelligens élet jövőjének feltárásáról az egész kozmoszban, feltéve, hogy a legfejlettebb, nem emberi civilizációk posztbiológiai természetűek lehetnek.  A szerző mindjárt az elején egyértelművé teszi: ez a könyv az elme jövőjével foglalkozik. Gondolatmenete két központi szálon fut. Az első az öntudat. Öntudat nélkül nem lenne fájdalom, öröm, kíváncsiság. A másik még érdekesebb: ha nem gondoljuk végig a mesterséges intelligencia (MI) filozófiai következményeit, abból rengeteg probléma származhat. Tudattal rendelkező gépeket alkotnánk? A tudatosság ugyanis annak próbaköve, hogy mit ítélünk személynek, nem pedig puszta gépnek. Többen ugyanis úgy gondolják, hogy a MI lesz a földi intelligencia következő evolúciós fázisa. Hogyan lesz képes az ember irányítani a maga fejlesztette MI-t, ha az okosabb lesz nála? Az űrbeli élet keresésekor sem felejthetjük, hogy az ottani intelligencia posztbiológiai is lehet – biológiai civilizációból fejlődött ki! Ettől pedig már itt a Földön sem állunk messze. Elon Musk új cége olyan mesterséges ideghálón dolgozik, ami az agyat közvetlenül számítógéphez kapcsolja. Az emberi agy MI alapú teljesítményének fokozása jogi kérdések beláthatatlan mennyiségét vetíti előre! Az ilyen fejlesztésnek a piaci erők és a hadiipar a mozgató rugói. A japán kormány már elindított egy kezdeményezést, hogy az öregekről android robotok gondoskodjanak.

Belegondoltunk-e már, milyen érzés tudattal rendelkező lénynek lenni? Belső megfigyelésből mindannyian meg tudjuk állapítani, hogy tudatosak vagyunk. A kérdés, miért vagyunk azok? Van nézet, mely szerint a tudat teljes egészében „számítási tevékenység” ezért a magasan fejlett rendszerek képesek lesznek a tapasztalásra. A szerző innen kiindulva eljut a gépi tudattal kapcsolatos „technooptimizmus”, valamint a „komputacionalizmus” fogalmához, mely szerint az agy egy információ feldolgozó motor. Felállítja a „szubsztrátumfüggetlenség” tételét, a tudat akár szilikon alapú rendszerekben is létrejöhet! Egy teljes fejezet a „tudatmérnökség” létjogosultságával foglalkozik. Megállapítja: egy adott pillanatban gondolkodásunk nagy része tudatalatti komputáció. A kérdés, hogy az MI-nek lehet-e belső élete, döntő, miként értékeljük létezésüket, van-e énjük, személyiségük? Akkor ugyanis más erkölcsi bánásmódot igényelnek és ez rengeteg etikai problémát vet fel. Könnyen lehet, hogy a tudatos MI egyben biztonságosabb MI-t is jelent. Az MI kutatóknak számos szaktudomány képviselőinek tanácsára is szükségük van, ha szintetikus tudatot állítanak elő! Van még egy érdekes fejlemény, a kognitív – funkcionális tudat és az érzékelt tudat viszonya. A többféle tudat mibenlétét a szakemberek különféle tesztekkel vizsgálják, ezeket a könyv részletesen ismerteti. Az MI számára feltett kérdéseken bizony még az ember is elgondolkodna. Tény, hogy már fejlesztenek szilikon alapú agyi chipeket az Alzheimer-kór vagy a poszttraumás szindróma kezelésére. Az ebből kiinduló okfejtések nemcsak az érdeklődő olvasók, hanem a szakemberek számára is tartalmaznak fontos megállapításokat, noha az említett tesztek még mind fejlesztés alatt állnak. Jelenleg nem tudjuk, lesznek-e tudatos gépek, ha igen, milyen hatással lesznek a társadalomra? A súlyos károk elkerülése érdekében a szerző előterjeszt hat javaslatot. Könnyen lehet, hogy ezek – mint korábban Asimov robotika törvényei – gyorsan átmennek majd a köztudatba. A következő néhány fejezetben Susan Schneider eljátszik a gondolattal, mi történne, ha az ember egyesülne az MI-vel és szuperintelligenssé válna? A nézőpontot fúzióoptimizmusnak hívják. Elöljáróban leszögezi: elmélete, a transzhumanizmus egyáltalán nem támogat minden, az emberi teljesítőképesség fokozására irányuló technológiát. Az egyesülés ugyanis felveti a személyiség-megtartás határának kérdését. Mik az alapvető tulajdonságaink, mennyire tartósak, hogyan változnak? Azonos-e egy 3 – 10 – 30 éves ember a hetvenéves korú önmagával? Az „én”-ről szóló kérdések évezredes filozófiai viták középpontjában állnak. A vezető elméletek lényegét a szerző röviden össze is foglalja. Egyesek szerint az elme a program, ami az agy hardverén fut. Könnyen lehetséges, hogy a Földön ma tapasztalt technológiai fejlődés korábban már lejátszódhatott az Univerzumban és ott az intelligenciák már posztbiológiaiak, biológiai lényekből jöttek létre. Nincs okunk azt gondolni, hogy az ember az intelligencia csúcsa az Univerzumban. Képességfokozó beavatkozásokkal az ember posztbiológiaivá válhat! Csupán pár száz évbe telik, hogy egy civilizáció az iparosodás előtti fázisból a posztbiológiai korba lépjen, ami kozmikus tekintetben csak egy pillanat. A földönkívüli civilizációk már évmilliárdok óta fennállhatnak. Ott a legfejlettebb civilizációk tagjai valószínűleg szuperintelligens MI-k lehetnek. Idehaza viszont elméletileg is megoldatlan még az MI-k fölötti kontroll problémája.  Az űrkutatás kapcsán már az is felvetődött: nem kellene felhívni magunkra figyelmet, mert ha a rengeteg lehetséges távoli civilizációból csak egy is ellenséges, a velük való találkozás katasztrofális is lehet. Márpedig a világ legnagyobb rádióteleszkópjának jelei, tőlünk igen messze is észlelhetők. A gondolat továbbvitele érdekes fejtegetésekhez vezet a szuperintelligens lények mibenlétét, különbözőségeit illetően. A könyv utolsó fejezete élén mottóként a 2018-ban elhunyt Stephen Hawking egy gondolta áll: „Szerintem az agy olyan, mint egy program (…) így elvileg lehetséges az agyat számítógépre másolni és ezzel egyfajta halál utáni életet biztosítani.” Ennek megvalósíthatóságáról nincs értelme vitába bocsátkozni. Jules Verne idejében sem hitte el senki a holdrakétát és a tengeralattjárót. A szerző nem ért egyet Hawkinggal és álláspontjának bizonyítására a test – elme – tudat problémakörrel foglalkozó állításokat veti össze. Végül segít az olvasónak az összegzésben: e könyv középpontjában a filozófia és a tudomány közötti párbeszéd áll, lehetséges-e az agy élete a halál után? A legutolsó oldalakon meglepetés éri az olvasót, mert megtudja, a transzhumanizmus ma már nemcsak egy eszmefuttatás, hanem egy 1988 óta létező, nonprofit világszervezet, melynek nyilatkozatával zárul a könyv.

Susan Schneider

A MESTERSÉGES EMBER

Pallas Athéné Könyvkiadó 2020

Copy&Consulting Kft. Nyomda

ISBN 978-963-573-001-8

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük