2024.március.28. csütörtök.

EUROASTRA – az Internet Magazin

Független válaszkeresők és oknyomozók írásai

Bátor Táboros gyerekekért eveztek a Morgan Stanley kalózai

4 perc olvasás

 morgan.jpgJúniusban a vállalat közel mind a 2 ezer dolgozója részt vesz önkéntes, karitatív programokban. A június minden évben az önkéntes munkáról szól a Morgan Stanley-nél, a karitatív programok látványos nyitó eseménye pedig hagyományosan a vállalat dolgozóinak sárkányhajó versenye. A cég dolgozói ilyenkor jelmezekbe öltözve igyekeznek felhívni a figyelmet az önkéntes munka és a segítségnyújtás fontosságára is.

 

A május 28-ai versenyen kalóz- és más jelmezekbe bújva eveztek az informatikusok, pénzügyi és kockázatelemzők, matematikusok és más területek szakemberei a Duna vizén a Kopaszi-gátnál. Az esemény keretein belül a dolgozók minden évben adományt is gyűjtenek – idén a Bátor Tábor számára – amelyet a vállalat alapítványa megdupláz.

 

 „A Morgan Stanley alapértékeink közül kiemelkedik a „giving back” filozófia, melynek lényege, hogy igyekszünk a tőlünk telhető legtöbbet visszaadni annak a közegnek, ahol dolgozunk. Vállalatunk számos szervezetet támogat különböző módokon, globálisan és Magyarországon is.  Ezen együttműködések közül minden évben kiemelkedik egy partner, amelyet a dolgozóink választanak ki. Idén a Bátor Tábort választottuk partnernek Magyarországon.”– mondta el Fogarasi Norbert, a Morgan Stanley budapesti irodájának vezetője. „Önkéntes hónapunk egy olyan globálisan támogatott rendezvény, amelynek keretében az egész évben zajló karitatív programok mellett – és a stratégiai partnereinken felül is – számos újabb szervezetet segítünk különböző módokon. Így többek között bölcsődék, óvodák, iskolák, árvaházak, anyaotthonok, hajléktalanokat és hátrányos helyzetű családokat támogató alapítványok vagy állatmenhelyek munkáját és működését segítik kollégáink. Büszkeséggel tölt el, hogy tavaly a budapesti iroda dolgozóinak 95%-a végzett valamilyen önkéntes, karitatív munkát és idén arra törekszünk, hogy még többen legyünk.” – tette hozzá a szakember.

 

A Bátor Táborral nem ez az első jelentősebb közös programja a Morgan Stanley budapesti központjának. Az anyagi támogatás mellett a cég szakemberei önkéntes munkával segítenek majd abban is, hogy a Bátor Tábor Közösségi és Élményközpontja korszerű informatikai hálózatot kaphasson.  „Nagy megtiszteltetés, hogy mi lehetünk a kiemelt kedvezményezettje a budapesti Morgan Stanley iroda adománygyűjtő és önkéntes programjainak. Ez segíti az Alapítvány fenntartható működését, ami számunkra alapérték, hiszen most már évről évre közel 1500 érintetthez jutunk el táboraink és kórházi programjaink által, ingyenesen. Külön öröm volt részt venni a sárkányhajó verseny színes forgatagában, mert mi már tudjuk, hogy a játék mekkora pozitív tölteted ad kicsik és nagyok életében egyaránt” – mondta el Kindli Erna, a Bátor Tábor igazgatója.

 

Szaktudásukra építve is segítenek

A vállalat nem csupán anyagi vagy klasszikus „két-kezi” munkára épülő programokat szervez, de a cég tudására és a kollégák különleges készségeire is építenek. A Morgan Stanley budapesti irodája a vállalat meghatározó technológiai és elemző központjaként működik, az itt dolgozó szakemberek közel fele informatikával – IT infrastruktúra- és alkalmazásfejlesztéssel – foglalkozik és jelentős a pénzügyi, kockázatelemző, matematikai modellező csapat, valamint a pénzügyi területen dolgozók létszáma is. Ezen területek szaktudása is megjelenik az önkéntes munka során.

„Lesz, ahol festéssel, takarítással, kertrendezéssel segítünk, sok helyen pedig kollégáink szakmai tudására építve támogatjuk partnereinket. Van olyan szervezet, amelyet adatbázis kezelő szoftver fejlesztésével, üzembeállításával vagy webes alkalmazásfejlesztéssel támogatunk. Van, ahol könyvelési, pénzügyi tanácsadást végzünk és olyan is, ahol pénzügyi, nyelvi vagy informatikai oktatási programokat dolgozunk ki gyerekek számára.” – összegezte Fogarasi Norbert.

 

Az elmúlt időszakban több hasonló kezdeményezésben is részt vettek a Morgan Stanley dolgozói. Így készülhet pénzügyi öngondoskodásra nevelő tananyag az SOS Gyermekfalu lakóinak. Így tanulhatnak angolul és informatikát a BAGÁZS alapítvánnyal közös programban a bagi roma gyerekek és így bővíthetik matematikai gyakorlati tudásukat a 9. kerültben tanuló középiskolás lányok a Smartiz tanfolyamon.

 

https://www.morganstanley.com

https://batortabor.hu

 

Lantai József

EZ IS ÉRDEKELHETI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1973-2023 WebshopCompany Ltd. Uk Copyright © All rights reserved. Powered by WebshopCompany Ltd.