Budaörs felett tűnt fel a Red Bull Air Race világbajnoka. A Red Bull Air Race világbajnoka a Nagy Futam 0. napján is elkápráztatta a Budaörsi Repülőtérre látogatókat, május elsején pedig a Duna felett bizonyítja, hogy nem véletlenül hívják a versenysorozat keresztapjának.

 

Budaörs felett tűnt fel a Red Bull Air Race világbajnoka. A Red Bull Air Race világbajnoka a Nagy Futam 0. napján is elkápráztatta a Budaörsi Repülőtérre látogatókat, május elsején pedig a Duna felett bizonyítja, hogy nem véletlenül hívják a versenysorozat keresztapjának.

 

„Bármilyen sokszor repültem már el a Lánchíd alatt, egy ilyen produkció soha nem válhat rutinná, mert az lustává, figyelmetlenné teszi az embert, ilyesmire pedig a repülésben nincs lehetőség" – mondta Besenyei, aki a Nagy Futamon is elhúz majd Budapest legismertebb hídja alatt.

 

A 0. napon a világbajnok a repülőtér felett mutatott be néhány manővert, ám sem az égen, sem a földön nem lehetett egyedül. Míg a levegőben egy szerencsés utassal osztotta meg a pilótafülkét, a földön rajongók kísérték mindenhova, fotózkodtak vele, autogramot kértek.

„A mostani utasommal öröm volt a repülés, pontosan tudta, hogyan kell úgy helyezkedni az ülésben, hogy kibírja a G-erők hatását. Sok vendég már az első kanyarnál könyörög, hogy hagyjuk abba, nem bírja a terhelést" – nevette el magát Besenyei Péter, aki hamarosan nem csak egy bemutató kedvéért repül a hazai közönség előtt. Július 4-5 között újra Budapesten rendezik a világ leggyorsabb motorsportjának egyik futamát – visszatér a Red Bull Air Race mezőnye!

 

„A verseny szempontjából nem számít, hogy tudom, merre van a Parlament és hol a Margitsziget, ám lelkileg feltölti az embert, amikor látja, hogy mennyien kíváncsiak erre a versenysorozatra. Jó lesz látni a villogó vakukat, érezni a közönség biztatását, ugyanakkor plusz terhet is jelent az elvárás. Idén a szabályok miatt sok múlik a szerencsén, bármi megtörténhet" – mondta a Red Bull Air Race világbajnoka.

 

A Nagy Futam 0. napján Besenyei Péter mellett láthatta a közönség a Flying Bulls flottáját is, (lásd: http://euroastra.hu/node/90550) a különleges gyűjteményben olyan gépek szerepelnek mint a történelmi, 70 éves B25 Mitchell harcirepülő, vagy a BO-105-ös, a világ egyetlen civil helikoptere, amely műrepülő mutatványokra is képes. Budaörs felett szelte a felhőket az utolsó, még használatban lévő, éppen ezért felbecsülhetetlen értékű P-38 Lightning is. A Flying Bulls flottája már készül a május elseji bemutatóra.

 

http://www.flyingbulls.at

 

Lantai József

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük