Bor és Reneszánsz A Mezőgazdasági Múzeumban

A „Reneszánsz bor, reneszánsz élet, Tokaj reneszánsza" c. kiállítás a Reneszánsz Év – 2008 alkalmából, az Oktatási és Kulturális Minisztérium, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium és a Reneszánsz Programiroda támogatásával jött létre a Mezőgazdasági Múzeumban, s novemberig látogatható.

A magyarországi borászatban is jelentős korszaknak tekinthető a reneszánsz időszaka. Az ókori szerzők borászati megállapításainak újra felfedezése, az ókori borkészítmények – ürmös és füves borok, édes csemegebor készítmények, az édesítő fűszernek is használt raguzai-dubrovniki malozsa, (töppedt szőlő) – közismertté válása jellemzi a korszakot. Nem véletlen, hogy az aszúborok készítése ebben az időben kezdődött.

Mátyás király, a magyar reneszánsz uralkodó támogatta a török hódoltság alatt kipusztult szerémségi borok pótlásaként a Tokaj lankáin meghonosodott szőlőből készült édes-nemes ital, a tokaji aszu előállítását. Ez adta az apropót a múzeum időszakos kiállításához.

A májusban nyílt ideiglenes kiállítás bepillantást enged a reneszánsz bor világába, az aszú bor készítésének történetébe, megismerhetjük a Tokaj-hegyaljai pincészetek működését, jelenét és jövőjét. A közel 500 m2-es tárlatot Tátrai Zsolt borász, fotóművész alkotásai színesítik, a fénykép kiállítás a Tokaj-hegyaljai borkészítés életéből mutat be képkockákat.

Az időszaki tárlat két júliusi hétvégéjére programcsomagokkal készült a Mezőgazdasági Múzeum.

A program ifjúságnak szánt részében volt; pecsétnyomás Mátyás király aranypecsétjével, reneszánsz fejdísz készítése, bokrétakötés, bábkészítés és mesejáték is. A felnőttek tárlatvezetéseken és a Kinizsi Vinotéka tokaji borvásárral egybekötött borkóstolóin vehettek részt.

A látogatók a Mezőgazdasági Múzeum időszakos kiállításának megtekintése mellett gazdag anyagot találnak az állandó kiállítások termeiben.

A múzeum „A magyar bor Európában" c. állandó kiállításának tárlatvezetője Dr. Beck Tibor muzeológus, borász, aki

az Euroastra rendelkezésére bocsátotta idevágó tanulmányát, ezt közöljük az alábbiakban.

Beck Tibor:

A magyar szőlő és bor Európában

(A Magyar Mezőgazdasági Múzeum szőlészeti-borászati kiállításai)

Az első állandó szőlészeti-borászati kiállítás Magyarországon

A Magyar Mezőgazdasági Múzeum borászati kiállításainak történeti előzményét, az Országos Magyar Gazdasági Egylet kezdeményezésére a Köztelek épületében létrehozott Gazdasági Múzeum 1871-ben megnyitott borászati kiállítása jelentette. A Múzeum tárgygyűjteményét Girokuti P. Ferenc igazgató irányításával, a Földművelés-,

Ipar- és Kereskedelemügyi Minisztérium, a Magyar Nemzeti Múzeum, valamint más közintézmények és magángyűjtők – többek között Zichy Ferenc és Andrássy Gyula – felajánlásaival alapozták meg.

A Gazdasági Múzeum volt az első olyan állami intézmény Magyarországon, amelynek állandó szőlészeti, valamint borászati kiállítása volt. A múzeumot húsz év működés után anyagi okok miatt felszámolták, gyűjteményeit a minisztérium a gazdasági szakoktatási intézmények között szétosztotta. A szőlészeti-borászati gyűjtemény legnagyobb része a magyaróvári gazdasági akadémiának jutott. Az önálló Mezőgazdasági Múzeum gondolata azonban nem merült feledésbe. A következő alkalom ennek megalapozására az 1896. évi ezeréves kiállítás megrendezése volt.

Szőlészet és borászat a millenniumi kiállításon

A Magyarország ezeréves történetét bemutató 1896. évi kiállítás két részre a történeti és a jelenkori részre oszlott.

A magyar szőlő- és borgazdaság a jelenkori részben, a szőlészeti pavilonban – 240 négyzetméteren – kapott helyet. A szőlészeti kiállítást – akárcsak a többi mezőgazdasági tematikájú kiállítást – a Magyar Királyi Földművelésügyi Minisztérium kiállítási irodája szervezte meg. Központi témája – az ágazat bemutatása mellett – a szőlőültetvények döntő hányadát elpusztító filoxéravész utáni rekonstrukció volt. „A fődolog azonban abban áll, hogy a szőlősgazdák kellő szakértelemmel fogjanak a felújításhoz, mert a szőlőoltványok készítése, kiültetése és művelése, továbbá az újabb időben fellépett szőlőbetegségek (peronospora stb.) ellen való védekezés sokkal több gondot és szakértelmet igényel, mint amennyivel a régi szőlőművelés történt. A szőlészeti kiállítás célja az, hogy ebben a kérdésben a szőlőbirtokosoknak – lehetőleg minden irányban – tájékozódást nyújtson." – szögezte le Engelbrecht Károly a kiállítás katalógusának szőlészeti részéhez írott bevezetőjében.

A kiállítás több részből állott. A Magyar Királyi Földművelésügyi Minisztérium felügyelete alatt álló intézmények mindegyike önálló tárlattal szerepelt. Az érdiószegi és a nagyenyedi vincellériskolák szőlészeti-borászati eszközeik gyűjteményét, a ménesi vincellériskola az oltványkészítés lehetőségeit, a tarcali vincellériskola az oktatáshoz felhasznált taneszközeit, a pozsonyi kertészeti és szőlészeti szakiskola saját termelésű borait mutatta be.

Az aradi Országos Szőlőojtványtelep Rt. tervrajzokkal, és a gazdaságot terepasztalon ábrázoló makettekkel, az állami Miklós szőlőtelep fotósorozattal szerepelt. A budapesti felsőbb szőlő- és borgazdasági tanfolyam kilencvenkilenc amerikai szőlőfajtának ill. azok keresztezéseinek levélkópiáit mutatta be. A növény és növénykórtani kiállítási részben 144 szőlőfajta magjai voltak láthatóak. Emellett a kiállításnak ez a része mutatta be a rovarok, az időjárás és a penészgombák által okozott szőlőbetegségeket, a szőlő virág- és levélmintáit, a különféle permetezőszereket, a hibridizációt és a szőlő részeinek metszeteit. Ezen túl itt volt látható a korszak legveszedelmesebb szőlőpusztítójának, a filoxérának összes változata mikroszkopikus preparátumokban.

Külön egységet képezett az a kiállítás, amely a történelmi Magyarország összes szőlő- és bortermelő vidékének talajmintáit mutatta be. A kiállítást egy könyvtár egészítette ki, a magyar nyelven 1896-ig megjelent szőlészeti- borászati szakkönyveket bemutatva.

A kiállításon összesen harminchat magánkiállító jelent meg. Enteriőrjeikben a megszokott szőlészeti-borászati eszközök (metszőollók, prések, sterilizáló készülékek) mellett, az új találmányok (pl. szőlőmalom, peronoszpóra-fecskendő, szőlőültető ásó, gyomirtó eszközök) is láthatóak voltak. Több magánpincészet térképekkel, terepasztalokkal, makettekkel mutatkozott be. A millenniumi kiállítás általánosan nagy sikert aratott. Ebből a sikerből a magyar szőlő- és borgazdaságot bemutató kiállítók alaposan kivették a részüket.

A Magyar Mezőgazdasági Múzeum első állandó szőlészeti és borászati kiállítása

A millenniumi kiállítás elsöprő sikere döntő mértékben járult hozzá a Magyar Mezőgazdasági Múzeum létrehozásához. Az új intézmény – ekkor még Gazdasági Múzeum néven – 1897 augusztusában nyílt meg, az ezeréves kiállítás történelmi része számára felépített Vajdahunyadvárban. A millenniumi kiállításra alapozott szőlészeti-borászati kiállítás – melyet Darányi Ignácz felkérésére Mayer Henriknek a pozsonyi vincellériskola igazgatójának irányításával készítettek – a reneszánsz épületben, a könyvtár közelében kapott helyet.

A tárlaton szőlészeti eszközök (kaszák, ollók, kések, fűrészek, prések modelljei) és permetező gépek mellett, statisztikák, grafikonok, tervrajzok valamint a szőlő ellenségei (emlősök, madarak stb.) voltak megtekinthetők.

A kiállítás lépcsőházi részében egy szőlőoltvány gyűjteményt és a különböző szőlőfajok leveleinek gyűjteményét állították ki. A kiállítást 1899-re tovább bővítették, többek között egy alanyvessző-gyűjteménnyel, a történelmi Magyarország szőlő- és bortermelését bemutató térképekkel, grafikonokkal, szőlőtelepek makettjeivel, fotóival és tervrajzaival, valamint a szőlő védelmének bemutatásával.

A Múzeum sorsa azonban nem rendeződött. A megnyitás előtti szakértői vélemények a millenniumi kiállításra felépített épület élettartamát tíz évre jósolták. Számításaik azonban hibásak voltak, s az alapozás megingása miatt a Múzeumot 1899-ben ideiglenesen a Kerepesi (ma Rákóczi) útra kellett költöztetni. Az itt újra megnyitott szőlészeti-borászati kiállítás a gyümölcstermesztéssel egy helységben „Gyümölcsészet és szőlészet" – címmel volt megtekinthető. A kiállításban a korabeli katalógus szerint a szőlészet-borászat bemutatása mellett, különböző kerti magvak, eredeti nagyságú kerti vetemények és gyümölcs utánzatok, aszalt és befőtt gyümölcsök, zöldség-aszalványok, valamint a kerti termékek feldolgozására használt eszközök is szerepeltek. A falakat szőlőt, gyümölcsöket és kerti veteményeket ábrázoló színes képek díszítették.

A Magyar Mezőgazdasági Múzeum 1904-ben költözött vissza az immár újjá épített Vajdahunyadvárba.

A szőlészeti-borászati kiállítás a reneszánsz épület földszintjén a kertészetet és a mezőgazdasági kísérletügyet bemutató kiállítások között kapott helyet. „Itt Neográdi festőművész által festett különböző hazai szőlőfajták fürtjei kötik le figyelmünket, azután különböző szőlőtalajok, szőlőojtási módok, a szőlőtermelésnél használatos eszközök, szőlőzúzók és prések modelljei, térképek, grafikonok, festmények stb. találhatóak" – olvashatjuk a Múzeum korabeli ismertetőjében.

Az első világháború előestéjre további bővülés következett be a gyűjteményben, ezért azt huszonkilenc tematikus csoportra osztották és így használták fel a kiállításban. A tárgycsoportok a következők voltak:

„Szőlőtalaj gyűjtemény, különféle talajmegmunkáló eszközök, talajelemzések, műtrágya-félék, szőlőkaró gyűjtemény, amerikai szőlő-alanyfajták, különböző módon készült szőlőoltványok, szőlőmetszési minták, a szőlőnövény különböző részei, venyige-ollók, oltókések és oltógépek, oltványok előhajtatására modell, permetező anyagok, permetező gépek, szénkéneg fecskendők, a csemegeszőlő csomagolási módja, hazai nevezetesebb szőlőfajtákról (aquarell) színnyomat képek, az állami szőlőtelepek térképei, grafikonok Magyarország szőlészetének és borászatának ügykörébe tartozó statisztikai adatokról, szüretelő edények, présház-modellek, erjesztő akonák, szőlősajtó modellek, erjesztő kádak, a bor és pinczekezeléshez szükséges anyagok, eszközök, pinczeszellőztetési módszerek, pinczetervek, palaczk és pohárgyűjtemény, borelemzésekről kimutatások, Magyarország bortermeléséről statisztikai kimutatások, Magyarország szőlőterületeiről térképek".

Nem a szőlészeti-borászati kiállítás keretében mutatták be, de tematikájában a tárlathoz is kapcsolódott a kísérletügyi intézményeket bemutató terem két enteriőrje, amelyek a Magyar Királyi Rovartani Állomás és a Magyar Királyi Központi Szőlészeti Állomás és Ampelológiai Intézet tevékenységét ismertették meg a látogatókkal.

A XVI. Nemzetközi Mezőgazdasági Kongresszust 1934-ben Budapesten tartották. Emiatt a Múzeum gyűjteményeit és kiállításait 1933 -1934-ben átszervezték és megújították. Ekkor a borászati kiállítás a felsőfokú mezőgazdasági szakoktatást ill. a kertészetet bemutató terem közé került. Az újjászervezett tárlat minden eddiginél részletesebben mutatta be a magyar szőlő- és borkultúrát. Egy nagyméretű (1: 500 000 léptékű) térképen minden száz holdnál nagyobb szőlőterületet feltüntettek. Ugyanezen a térképen ábrázolták a szőlészeti-borászati közigazgatás, a hegyközségek és a szakoktatás központjainak, valamint az állami közpincéknek az elhelyezkedését is. A szőlő, mint növény, mű-tőkéken volt megismerhető. A bemutatott szőlőművelő és borgazdasági eszközök (oltógépek, metszőollók kapák, permetezők, porozók, szűrők, palackozók stb.) mellett makettek ábrázolták a ráckevei királyi uradalom pincészetét, valamint egy erjesztő- és egy présházat. A falakon lévő tablók a szőlészeti-borászati termékek kivitelét, a szőlő- és borgazdaság nemzetgazdasági és szociális jelentőségét mutatták be. Egyedülálló fotósorozat készült a Magyar Királyi Állami Pincegazdaságról. Külön gyűjteményben voltak láthatóak a bortároló edények, ill. a borospalackok és poharak. A tárlat alkotói nagy hangsúlyt fektettek a szőlő ellenségeinek – különösen az új kártevőknek: filoxéra, peronoszpóra, lisztharmat – bemutatására. Újdonságnak számítottak a magyar borok kémiai összetételét, gasztronómiai és tápanyagértékét bemutató táblázatok. A kiállítás esztétikai értékét a szőlőről, ill. a szőlőművelés és borkészítés munkafolyamatairól készült festmények emelték.

A második világháborúban a Magyar Mezőgazdasági Múzeumot több bombatalálat is érte, ennek következtében a – több más kiállítás mellett – a szőlészeti-borászati kiállítás is teljesen megsemmisült.

A háború okozta rendkívül súlyos károk és az újjáépítés elhúzódása miatt a magyar szőlő- és borgazdaságot bemutató új állandó kiállítás – „Híres magyar bor" címmel – csak 1958-ban (!) nyílhatott meg. A tárlat a gótikus épületszárny - kiállítási célra még soha nem használt 410 négyzetméteres – pincéjében kapott helyet.

A rendezők célja: „ (…) a magyar bor hírnevének múzeumi megjelenítése, a magyar borászat korszerű továbbfejlesztése s a borfogyasztási szokások és hagyományok alapján a helyes magyar borkultusz megteremtése." – volt.[1] Mindemellett kiállításban nagy súlyt fektettek a középiskolások ismeretanyagának bővítésére, ill. a középiskolai tanagyaghoz való kapcsolódásra. Mindezt a szőlőfajta gyűjtemény, a talajtípusok, a szőlő kártevőinek és a termesztéstechnológiájának bemutatása mellett, az erjedés és a borok kezelésének részletes bemutatásával kívánták biztosítani. A kiállítás rendezőjét S. Szabó Ferenc főigazgatót, Donahidy Miklós, Mercz Árpád, Vincze István, Koroknay István Pálinkás Gyula és Németh László szakértők segítették. A grafikai munkákat Matejka Antal és Hegyesi Imre tervezőgrafikusok végezték.

Miután a régi kiállítás teljesen megsemmisült, nagyszabású anyaggyűjtésre volt szükség, melyet elsősorban Sopronban, Egerben, Pécs környékén és Tokajban végeztek. A Budafoki Borforgalmi Vállalat és a Moninpex külkereskedelmi vállalat nagyobb mennyiségű muzeális borászati eszközt bocsátott a Múzeum rendelkezésére.

A tárgyak restaurálásában iparművészek is közreműködtek. A kiállítás – a hagyományos borgazdaság ismertetésén túl – a nagyüzemi gazdálkodást is igyekezett bemutatni. (Egy 18 darabból álló színes fotósorozat mutatta be, pl. a nagyüzemi termesztésben legjobban bevált szőlőfajtákat.) A kiállítást eredetileg 1956 őszén akarták megnyitni, de a forradalom kitörése elodázta a megnyitót. (Ezen kívül a munkálatok megkezdése után derült ki, hogy az addig nem használt nagyméretű pincében jelentős építészeti átalakításokat kell végezni.) Az új állandó borászati kiállítást végül 1958. szeptember elsején – a Budapesten megrendezett Nemzetközi Borverseny és a Mathiász János szőlőnemesítő születésének 120. évfordulójára rendezett időszaki tárlattal egyidőben – nyitották meg a nagyközönség előtt. A hármas megnyitó ünnepség alkalmával adták át először a Földművelésügyi Minisztérium és a Magyar Mezőgazdasági Múzeum által alapított Mathiász János emlékérmet több neves hazai és külföldi szőlész-borász szakembernek.

A több mint ötszáz eredeti szőlészeti borászati tárgyat bemutató kiállításhoz vezető lépcső két oldalát – a falban elhelyezkedő két-két boltíves bemélyedésben, un. pincetokban – a magyar szőlő- és borkultúrát reprezentáló XVI-XVIII. századi népművészeti tárgyak díszítették. A lejárat felett gyönyörű kovácsoltvas szőlőmintás cégér volt látható. A tárlat elején, a Magyarországon talált geológiai szőlészeti vonatkozású leleteket láthatjuk, melyek közül a legrégibb a Kisegeden felszínre került 25-30 millió éves szőlőlevél lenyomat (Vitis Hungarica nova sp. Andreánszky), melynek méretei megegyeznek a bortermő szőlő ősfajának adottságaival. Ez a lelet azt bizonyítja, hogy a szőlő Magyarország területén őshonos növény volt. Ezután a pannóniai római kori szőlő- és borkultúrával ismerkedhettek meg a látogatók. A Dunántúlon előkerült római hordódongák, amforák és boros edények, valamint a pannóniai bortermelők által is használt guzsos-sajtó modellje az ókori szőlő- és borkultúra magas színvonaláról tettnek tanúbizonyságot. Nem kevésbé voltak érdekesek a XIII. századi, a tatárjárás után betelepített vallon szőlőművesek által elterjesztett metszőkések sem. A XV. századi magyar borkultúra egyik érdekességét – a gyógyborkészítést – mutatták be Hunyadi Mátyás híres Füves Codexének lapjainak másolatai, melyeket saját kezűleg lapozhattak a látogatók. A codex készítői részletesen leírták a különféle borok élettani hatásait, valamint az ürmösborok és a gyógyborok készítésének receptjeit. Külön érdekesség, hogy minden leírást miniatűr kísér, amely a szőlészet és a borászat korabeli eszközeit mutatta be. A pinceágon továbbhaladva Fadrusz János szobrászművész hordófenék faragványában gyönyörködhettek a Múzeum látogatói.

A kiállítást létrehozó szakemberek célja a magyar szőlő- és borkultúra történeti emlékeinek bemutatása mellett a magyar szőlő- és borgazdaság legújabb (nagyüzemi) eredményeinek ismertetése is volt. A tárlat ily módon – egymás mellé állítva a múltat és a jelent – a szőlő- és bortermelés múltjának és jelenének, valamit a jövő perspektívájának hármas egységét valósította meg. A szőlő feldolgozásának munkafolyamatainak (szüretelés, préselés, erjesztés, derítés, szűrés, ászkolás és a palackozás) bemutatása mellett az azokhoz használt gépekkel, eszközökkel is megismerkedhettek a látogatók. (A kiállítás külön gyűjteményben mutatta be a préselés fejlődését a gúzsos présektől a hidraulikus sajtókig.) A Szőlészeti Kutatóintézet munkájának bemutatásával a tárlat tárgyi és képi információgazdagsága mellett a szakemberek számára is tartogatott új mondanivalót. A nagyüzemi szőlőtermesztés és borkészítés bemutatásával párhuzamosan a hagyományos borkultúra is megismerhető volt egy kisparaszti pincebelső megtekintésén keresztül.

A jobboldali pinceág a bor értékesítését mutatta be a borospincétől a borfogyasztók asztaláig. A palackozás régi és új módszereinek bemutatása mellett, a magyar borexport világtérképe tanúskodott a hazai borok külföldi piacairól. Ezután a magyar borvidékekkel és azok legjellegzetesebb boraival ismerkedhettek meg a látogatók. Végül külön részben tekinthették meg a magyar szőlő- és borgazdaság zászlóshajóját: Tokajt.

A mély szakmai megalapozottsággal létrehozott kiállításnak nagy sikere volt. Közel harminc évig állt a magyar szőlő- és borkultúra népszerűsítésének szolgálatában. Az 1980-as évek közepére azonban nagymértékű átalakulások következtek be a magyar szőlő- és borgazdaságban, ezért a tárlat részben elavult, részben, pedig fizikai mivoltában szorult felújításra. A Múzeum új állandó tárlata 1987-re készült el. Forgatókönyvét Balázs György, Laposa József és Preininger Adolfné készítették, szaktanácsadóként dr. Ásvány Ákos, lektorként dr. Kozma Pál és dr. Andrásfalvy Bertalan működtek közre. A kiállítás rendezését Bánkuti Albin irányította. Az új kiállítás létrehozóinak célja, a magyar szőlő- és borgazdaság, valamint a magyar szőlő- és borkultúra történeti fejlődésének bemutatásán túl a termesztéstechnológia egyes korszakokban való fő változásainak és a jövő fő trendjeinek bemutatása volt.

Az új kiállítás fő rendezőelve a kronologikusság volt.

A kiállítás részei: I. A szőlő őstörténete., II. A római szőlőművelés Pannóniában., III. A honfoglalástól a török hódoltság koráig., IV. A három részre szakadt Magyarország., V. A Rákóczi szabadságharctól a filoxéravészig.,

VI. A filoxéravésztől az első világháború végéig., VII. A két világháború között. VIII., A felszabadulástól napjainkig. – szigorú időrendi sorrendet tartva mutatták be az ágazat fejlődését. A kiállítás tematikus részei: présház és kisparaszti pincebelső, kádárszerszámok és kádármunkák, présgyűjtemény a kronologikus résztől jól elkülönítve helyezkedtek el. Az új kiállítás létrehozása természetesen a tárlatnak otthont adó hangulatos, boltíves pince és a kiállított régi, ill. újonnan beszerzett tárgyak teljes körű felújításával és restaurálásával is együtt járt.[2]

A Múzeum jelenlegi állandó szőlészeti-borászati kiállítása

A Magyar Mezőgazdasági Múzeumnak napjainkban megtekinthető legújabb állandó borászati kiállításának címe:

A magyar szőlő és bor Európában – létrehozóinak (forgatókönyv, rendezés: dr. Csoma Zsigmond, kivitelezés

Szelle Tibor, grafika Górász Zsuzsa) azt az igényét jelzi, hogy a magyar szőlészet és borászat történetét –

a megelőző kiállítások hagyományainak figyelembe vétele mellett – Magyarország európai kapcsolataiban elhelyezve mutassa be. Ez a törekvés nem véletlen, a tárlat ugyanis az Európai Unióhoz való csatlakozás előestéjén, 2003 őszén nyílt meg. A kiállítás a magyarság nemzeti arculatához szorosan kötődő magyar bornak és a hozzá kapcsolódó kultúrának széles körű bemutatására törekszik, a borkészítés tudományán túl, az agrártörténet, a néprajz, és a vallástörténet segítségével.

A kiállításnak otthont adó hangulatos, boltíves pince lépcsőfeljárójával szemben a Kárpát-medence területén előkerült, a honfoglalás korát megelőző régészeti leletek, egy ókori, pannóniai borozó rekonstrukciója ill. borkóstolást és a kulturált borivást bemutató tárlók találhatóak. A pince jobb oldali ágában kezdődik, majd a bal oldali ágon folytatódik a magyar szőlészet és borászat történetét bemutató tárlók és enteriőrök sorozata.

A kiállítás kronologikusan mutatja be a hagyományos magyar szőlő- és borgazdaság történetét az államalapítástól napjainkig, különös hangsúlyt fektetve a magyar szőlő- és borkultúrát máig meghatározó négy fő tényezőre: a keleti gyökerekre, a pannóniai római kultúrára, valamint a nyugati és a délszláv és telepesek által meghonosított, majd a magyar kultúrába integrálódott hagyományokra. A két pinceágon végigsétálva megismerkedhetünk a magyarországi szőlő- és borkultúra Szent István kori megszületésével, valamint a gazdaságban és a kultúrában a középkor folyamán betöltött rendkívüli jelentőségével. Szembesülhetünk az oszmán hódítás pusztításával és az általa okozott változásokkal, a török kiűzése utáni újrakezdéssel és a XVII-XVIII. században betelepülő nemzetiségeknek az újrakezdésben betöltött rendkívül fontos szerepével. Végigkövethetjük a magyar szőlő- és borgazdaság XIX. századi kapitalizálódását és egy új – a töröknél is veszélyesebb – „hódítónak", a filoxérának óriási pusztítását majd legyőzését. Számba vehetjük a két világháború, a trianoni békediktátum a gazdasági válságok és a kommunista diktatúra súlyos következményeit, melyek az 1990-es évek elejére versenyképtelenné tették a magyar szőlő- és borgazdaságot Európában. Végül láthatjuk azokat a bíztató változásokat, melyek az elmúlt tizenöt év, ellentmondásos, válságokkal terhelt időszakának ellenére is a magyar szőlő- és borkultúra jövőjét jelentik.

Mindezt írásos emlékek és fotók zavarba ejtő sokasága mutatja be, jól kiegészítve a minden eddiginél gazdagabb tárgyi gyűjteményt (750 db), amely a szőlőművelés munkaeszközei (kapák, metszőkések, metszőollók, oltványkészítő berendezések) és a borászathoz szükséges kádáripari termékek (tőtikék, puttonyok, kármentők, favedrek) mellett, unikális préseket és a magyar borászati ipar jellegzetes termékeit (a szüretelés, a préselés, az erjesztés a fejtés és a palackozás eszközeit) is tartalmazza. Külön figyelmet érdemel a rendkívül hangulatos balatonfelvidéki kisparaszti pincebelsőt és egy jól felszerelt uradalmi pincészetet, valamint a világörökség részét a magyar szőlő- és borkultúra zászlóshajóját, Tokaj-hegyalját bemutató kiállításrész. A Magyar Mezőgazdasági Múzeum „ A magyar szőlő- és bor Európában" című kiállítása méltó folytatása az intézmény magyar szőlő- és borkultúrát bemutató tárlatainak, melyben a hagyomány ápolása szervesen illeszkedik a jövő lehetőségeinek és feladatainak bemutatásával.

http://www.mezogazdasagimuzeum.hu/

Harmat Lajos

[1] Uo. 106. p.

[2] A magyar szőlő- és bortermelés története című kiállítás forgatókönyve MMgM Adattár IX / I.