2013. szeptember 29-ig még megtekinthető a Szépművészeti Múzeumban az EGON SCHIELE és kora című kiállítás. A bécsi korai expresszionizmus nagy hatású alkotója, Egon Schiele és a stílus számos további bécsi képviselője mutatkozik be a június végén nyílt kiállításon. A több mint 80 alkotást bemutató Egon Schiele és kora című kiállításon ötvenöt mű látható a címben szereplő művésztől, amelyek zöme a bécsi Leopold Múzeumból érkezett Budapestre.

 

2013. szeptember 29-ig még megtekinthető a Szépművészeti Múzeumban az EGON SCHIELE és kora című kiállítás. A bécsi korai expresszionizmus nagy hatású alkotója, Egon Schiele és a stílus számos további bécsi képviselője mutatkozik be a június végén nyílt kiállításon. A több mint 80 alkotást bemutató Egon Schiele és kora című kiállításon ötvenöt mű látható a címben szereplő művésztől, amelyek zöme a bécsi Leopold Múzeumból érkezett Budapestre.

 

A Szépművészeti Múzeum kiállítása a 2010-ben nyílt Gustav Klimtet és a bécsi szecesszió kezdeteit bemutató tárlatának mintegy folytatásaként a következő generáció legjelesebb alkotójának, Egon Schielének művészetébe, s kortársai segítségével a Jugendstilt felváltó bécsi expresszionizmus kialakulásába kínál betekintést.

A tárlatra a Schiele művekben a világon leggazdagabbnak számító bécsi Leopold Museum gyűjteményéből érkezett 70 alkotás a Szépművészeti Múzeumban őrzött Schiele és Oscar Kokoschka rajzokkal, illetve festményekkel, és néhány magán gyűjteményben lévő, eddig kiállításon még nem szerepelt művel egészült ki.

 

Bécs pezsgő kulturális életében a szecesszió század eleji sikere még javában izzott, amikor már megjelentek a „trónkövetelők". A vadabb, lázadó (Schiele, Kokoschka) vagy szorongató magányába zárkózó (Richard Gerstl) alkotók lelkes támogatókat és hangos kritikusokat egyaránt szereztek maguknak, miközben alkotásaik még sokszor magukon viselték „mestereik" (Klimt, Moll, Kolo Moser) hatását is. Ebbe a sokoldalú, művekben és művészeti diskurzusokban gazdag időszakban Bécs és Budapest kapcsolata is termékeny korszakát élte, ezt bizonyítja, hogy Schiele és más osztrák művészek – köztük Gustav Klimt is – éppen száz éve (1912-ben és 1913-ban) fővárosunkban is bemutatták legújabb műveiket.

 

A mostani kiállítás középpontjában Egon Schiele áll, akinek rövid, mindössze tíz éves alkotói pályafutásáról ötvenöt alkotás ad keresztmetszetet. Schiele már 16 évesen a konzervatív bécsi Képzőművészeti Akadémia legifjabb diákja lett, de ezt néhány diáktársával hamar elhagyva Neukunstgruppe (Újművészet-csoport) néven művészcsoportot alakítottak. Művészetét a Secession vezéralakja, Gustav Klimt és az egyesület kiállításain szereplő vendégművészek (Van Gogh, Toulouse-Lautrec, Munch) befolyásolták. Klimt erotikától sem mentes női aktjai – amelyekből néhányat mi is bemutatunk – közvetlenül hatottak a műtermében megforduló fiatal művészre. Schiele zaklatott vonalvezetésű, szorongásokkal telített aktjaira, kisvárosi tájaira hamar felfigyelt a közönség, de a nők és férfiak, sőt sokszor serdülők tabukat nélkülöző ábrázolásaira a hatóság sem maradt érzéketlen, így „erkölcstelenség" vádjával rövid időre börtönbe is került. A Schiele által alapított Neukunstgruppe köréhez hamarosan csatlakozott az osztrák művészet emblematikus alakjaként kiállításunkon is szereplő Oskar Kokoschka is. A csoport tagjai és így tárlatunk szereplői között találjuk továbbá Albert Paris Gütersloht, Hans Boehlert és Anton Faistauert is. A bécsi expresszionizmus legtragikusabb sorsú alkotója a magányos és 25 évesen öngyilkosságot elkövető Richard Gerstl volt, akinek egy női portréja és két tájképe kiállításunkon is bemutatásra kerül. Az osztrák expresszionizmus továbbá olyan jelentős, ám nálunk alig ismert alkotók révén elevenedik meg, mint Anton Kolig, Leopold Blauensteiner, Herbert Boeckl és Max Oppenheimer.

 

A kiállítás két teremben 12 nagy tematika köré építve mutatja be a korszakot.

Az Identitás, a Secession, az Örökség, a Bécsi korai expresszionizmus, Richard Gerstl, Oscar Kokoschka, az Emberábrázolás, a Stílusváltás Schiele alkotásain, az Anya gyermekével, a Bécsi modernizmus második generációja, az Erotika és Az utolsó évek művei –című kiállításrészek vezetik végig a látogatót a tárlaton, olyan remekműveket felvonultatva, mint az Önarckép lampionvirággal, a Remeték, a Fekvő női akt,  a Hasonmás, a Trude Engel arcképe, a Halott anya, a Schiele íróasztala, a Lány (Szűz), de látható lesz Schiele számos további  aktja és erotikus nőábrázolása is. A kiállításon a közönség találkozhat a bemutatott korszak Szépművészetiben őrzött remekműveivel is, mint pl. Schiele Ölelkező lányok és az Álló fiúakt című remekműveivel vagy Kokoschka Veronika kendője című alkotásával.

A kiállítás kurátora Bodor Kata művészettörténész. A tárlat főtámogatója az Erste Bank.

 

I. terem

 

IDENTITÁS – ÖNARCKÉPEK

Egon Schiele közel háromezer alkotásának (festmény, akvarell, rajz és sokszorosított grafika) mintegy fele portré, azon belül százhetven műve önarckép. Felfokozott érdeklődése saját maga iránt nem példa nélküli, egyedisége inkább abban mutatkozik meg, ahogy lelkének minden rezdülését rögzítve, folyamatosan megmutatja önképének – arcának fiziognómiai változásán túli – átalakulását. Schiele önmagát vizsgálva az identitását kereste vagy alakította; néha érzelemmel telített szerepet játszott, néha tükör előtt állva, rezignáltan rögzítette a látványt, máskor dühvel, indulattal, fájdalommal alakította testét, vagy ellenkezőleg, hiú férfiként önelégülten tetszelgett. Magányát olykor megosztotta azzal, akire identitásának alakítójaként tekintett – így helyezte a Remeték című talányos művén maga mellé elhunyt apját, mások szerint meghaladott mesterét (Gustav Klimt) vagy a kettejükből alkotott ideált. Az emberek többségét marcangoló kérdést, hogy mikor és hogyan találkozunk a halállal, Schiele a Hasonmás című képén azzal a biztos tudással válaszolta meg, hogy mindvégig magunkban hordjuk. Zsenitudat és kétely egyaránt kiolvasható önarcképeiből, de mivel nagyon korán, huszonnyolc évesen elhunyt, énjének mélységeiből csak részletek villannak fel, és az önmegismerés és megmutatás nem teljesedhetett ki.       

 

A BÉCSI MODERNIZMUS ELSŐ GENERÁCIÓJA: A SECESSION

Bécsben az 1890-es évek elején az akadémizmus jegyében alkotó művészeket tömörítő Künstlerhaus hegemóniája ellen egyre többen emelték fel a hangjukat. A Künstlerhaus kirekesztő politikája ellen protestáló alkotók 1897-ben megalapították az Ausztria Képzőművészeinek Egyesületét, ismertebb nevén a Secessiont. A bécsi modernizmus térnyerésében úttörő szerepet játszó csoport újdonságokra összpontosító kiállításpolitikája legalább annyira jelentős volt, mint a Gustav Klimt, Kolo Moser és Josef Hoffmann nevéhez köthető szecessziós stílus megteremtése. Noha a Secessiont sokan az új irányzattal azonosítják, a Künstlerhaus egysíkú ízléspolitikájával szemben a társaságot szűk egy évtizedes virágkora idején inkább a stíluspluralizmus jellemezte. A modernizmus égisze alatt a kezdetekben jól megfért egymás mellett a Párizsból hazatérő Josef Engelhart könnyed tematikájú, francia impresszionizmusa, Gustav Klimt sorskérdéseket boncolgató szimbolizmusa, vagy a pointillista Leopold Blauensteiner és Carl Moll bensőséges, hangulati impresszionizmust képviselő tájfestészete.

 

ÖRÖKSÉG

Gustav Klimt művészetének hatása alól Bécsben a századfordulón senki sem vonhatta ki magát: imádták vagy gyűlölték botrányt okozó, filozofikus műveiért és a szecessziós formanyelvet megteremtő, aranyban úszó, dekoratív portréiért. Egon Schiele elsősorban Klimt rajzait csodálta, amelyek többnyire festményekhez készített tanulmányok voltak. Első találkozásukkor, 1907-ben rajzokat cseréltek: Klimtet lenyűgözte a még diák Schiele biztos és virtuóz rajzkészsége. A fiatal festő később is eljárt a mester műtermébe, ami az indulás éveinek (1908-1909) klimtes stílusú festményeit és rajzait eredményezte. Idővel a hatás csupán egy-két motívumra redukálódott: egy geometrikus mintázatú takaróra, egy női portré karikás loknijaira vagy színes színmezőkre osztott felületre. A hasonlóságra korabeli kritika is felfigyelt, és „nyílt utánzó" vagy „epigon" jelzőt aggatta a pályakezdő művészre, aki magát „ezüst Klimtnek" nevezte. Közös munkájuk nem született, de Klimt és a Wiener Werkstätte felkérésére Schiele a brüsszeli Stoclet-palota egyik üvegablakához készített néhány tervet (Ülő kislány), amelyek nem kerültek kivitelezésre. 1910 körül a szecessziós vonalvezetés, a lágy kontúrok, a dekoratív színhasználat, a síkra redukálás, illetve a geometrikus ornamentika fokozatosan beleolvadt a fiatal művész saját, egyéni nyelvezetébe.  

 

A BÉCSI KORAI EXPRESSZIONIZMUS

A szecesszió még javában virágkorát élte, amikor megjelent Bécsben az új generáció, amelynek tagjai túl akartak lépni a stilizáló, ornamentikával és finom eleganciával mindent elborító, az esetek többségében a szecessziót puszta dekorációvá alakító művészeten. A vágy, hogy a forma újra tartalommal – szimbólumokkal és érzelmekkel – teljen meg, egyes alkotóknál elementáris erővel tört fel (Richard Gerstl, Oskar Kokoschka), máshol inkább búvópatakként jelent meg (Egon Schiele, Max Oppenheimer). Az új nemzedék a vonal 1900 körüli egyeduralmát a lágyan ívelő kontúrok robosztus színmezőkké való átalakításával váltotta fel. A gondosan mérlegelt szín- és formabeli egyensúlyok helyett 1910 körül Schiele művészetében is megjelent az érzelmek és a mélyről feltörő ösztönök által motivált formaképzés. Az egyéni útkeresések válsága és az új generáció Bécs művészetének ismét lendületet adó hevülete az Osztrák-Magyar Monarchia összeomlása előtti szorongató pillanatokban nem várt erővel formálta át az alig egy évtizeddel korábban indult bécsi modernizmust.

 

EMBERÁBRÁZOLÁS

A bécsi expresszionizmus központi témája az ember volt, akinek testét és lelkét az alkotók egyforma lelkesedéssel vették górcső alá. Míg önarcképeik esetében egyértelmű, hogy a művész a saját lelkét kutatja, addig korai portréin Schiele, Kokoschka és Oppenheimer az ábrázolt személyiségén átlépve inkább saját érdeklődésének és érzelmeinek juttat nagyobb szerepet. Schiele a kezdeti évek után, amikor is megrendelői gyakorta felháborodtak (Trude Engel) és több esetben kifizetni sem voltak hajlandók a jellemüktől teljesen elszakadó ábrázolásokat, jó ideig nem is kapott további portré-megrendeléseket. Kokoschka ábrázoltjai is hevesen tiltakoztak a túlfűtött, a lélek mélységeit drasztikusan felmutató szókimondás ellen, ami azonban a vallásos tárgyú (Veronika kendője) vagy a saját magát megörökítő alkotásainak legfőbb erénye (Önarckép). Schiele önarcképei és az 1912 előtt keletkezett ismerősöket, környékbeli utcagyerekeket, kamaszodó vagy modell-lányokat, terhes vagy beteg asszonyokat ruhában és ruhátlanul ábrázoló művei hasonlóképpen a test és lélek határokat nem ismerő feltárásának igényéről tanúskodnak.       

 

RICHARD GERSTL

Richard Gerstl (1883-1908), az expresszionizmus fel sem ismert és sokáig elfeledett alkotója, életében egyszer sem állíthatta ki műveit. Előfutára volt az új stílusnak, amelynek megoldásait – színmezőkben feloldódó formáival, erőteljes színeivel, a vászonra vastagon felvitt, durván megmunkált festékrétegeivel – felcsillantotta munkáin, de tehetségének valódi kibontakozását korai halála megakadályozta. Mindössze ötéves alkotói pályafutásának eredménye halála után raktárba került, műveit évtizedeken át nem látta senki.

Gerstl akadémiai tanulmányait többször megszakította és végül nem is fejezte be. Két nyarat (1900, 1901) Nagybányán töltött Hollósy Simon szabadiskolájában, de valódi kapcsolatokat sem itt, sem Bécsben nem alakított ki képzőművészekkel, gyűjtőkkel vagy galériásokkal. 1906 után Arnold Schönberghez fűződő barátsága révén inkább zenészkörökbe lett bejáratos, és valószínűleg itt ismerte meg Gustav Klimt hatásáról tanúskodó portréjának alanyát, a zongorista Henryka Cohnt is. A Schönberg gmundeni nyaralójában töltött hónapok alatt számos, szenvedéllyel átitatott tájképet alkotott, de az 1908 augusztusában itt kibontakozó, balsorsú viszony Mathilde Schönberggel, öngyilkosságának egyik legfőbb oka lett.

 

OSKAR KOKOSCHKA

„Klimt gyilkosa" – írta egy 1911-es kritika Oskar Kokoschkáról. Az erős kifejezés talán nem túlzás, ha arra a heves ellenállásra gondolunk, amit a fiatal művészt tanúsított az általa túlhaladottnak tartott szecessziót képviselő Gustav Klimttel szemben. Kokoschka az 1908-as bécsi művészeti szemlén (Kunstschau) való debütálásakor egy olyan, a gyermekrajzok világát idéző formavilággal mutatkozott be (Özönvíz), amely nyílt hadüzenet volt a szecesszió szépségideáljának, mindent elborító ornamentikájának és kifinomult vonalkultuszának. Noha szerepeltetését éppen Klimt támogatta, Kokoschka művészete a fiatalabb generáció trónkövetelésének legfőbb bizonyítékává vált. A szögletes-vonalas, naiv stílusú rajzok az 1910-es évek elején heves, indulatoktól duzzadó, expresszív színekben bővelkedő, oldottabb festőiséggel egészültek ki. Az érzelmek fokozódásában valószínűleg közrejátszott a Gustav Mahler özvegyével, Alma Mahlerrel 1912-től folytatott hároméves, viharos, számtalan mű születését inspiráló (Mánia, Pár gyertyafényben, Válaszúton) viszony is. Az osztrák expresszionizmus – Egon Schiele mellett – legmeghatározóbb alkotója hosszú pályafutásának már a legelején remekműveket hozott létre, így a 20. század szakrális művészetének csodálatos alkotását, a rezignált arckifejezésű Veronika és a fájdalomtól elkínzott Krisztus arcát ellentétpárba állító Veronika kendőjét.

 

II. terem

 

STLÍUSVÁLTÁS SCHIELE ALKOTÁSAIN

Az expresszionizmus kibontakozása Egon Schiele művészetében felnőtté válás és a pályakezdés éveivel esett egybe. Sem művészi, sem emberi útkeresése nem volt szélsőségektől mentes. Az érzelmektől, indulatoktól fűtött tájképek, portrék és allegorikus művek, illetve az emberi test minden részlete iránti érdeklődésről árulkodó ábrázolások kétségkívül meghökkentették a közönséget. Festményeit többnyire nem tudta értékesíteni és gyámja is megvonta tőle anyagi támogatását. Bécsben nem érezte jól magát, ezért hosszabb-rövidebb időszakokra vidékre költözött. Erotikus rajzai miatt egy perben rajzai megsemmisítésével és kisebb börtönbüntetéssel sújtották 1912-ben, noha az eredeti, gyermekrablásról szóló vád alól felmentették. Mindezek után 1913-ban életének kiegyensúlyozottabb szakasza kezdődött, amelyben a festészete is új színekkel gazdagodott. Fokozódó konstruktivitás érhető tetten alkotásain, amely a többszörös áttételekben megismert kubista képszerkesztéssel állítható párhuzamba. Megfigyelhető ugyanekkor egy erősen a (kör)vonalakra koncentráló formaképzés is. A Csendélet könyvekkel és Stein an der Donau látképe című műveken e két eszköznek köszönhető, hogy a tér érzékeltetésének szándékos kerülésével a téma hangsúlyosan a síkra redukálódik. Ugyanez figyelhető meg a vonalkultúra iránt mindig is fogékony Kolo Moser ekkor készült, egyértelműen az absztrakció irányába mutató tájképein is (Hegyláncok).

 

ANYA GYERMEKÉKEL

„Sokszor úgy áll velem szemben, mint idegen az idegennel szemben." – írta édesanyjáról ambivalens érzéseit magyarázva Egon Schiele. Művészetének is visszatérő motívuma az anya-gyermek viszony, születés, anyává válás, leány- és mostohaanyaság, halott anya, halott gyermek témái foglalkoztatták. Ezzel talán anyjával való problematikus kapcsolatát próbálta meg feldolgozni. Marie Schiele ugyanis – a saját zsenialitásában töretlenül hívő művész szerint – képtelen volt gyermeke feltétlen és kritikátlan elfogadására, elégedetlen volt fia iskolai eredményeivel, pálya- és párválasztásával, illetve életmódjával. Az anyaság-téma művészi feldolgozásában azonban, ezen az életrajzi tényen túl, legalább ennyire fontos az a viszony, amit Schiele az olyan klasszikus képi tradíciók, mint a Mária és a gyermek Jézus, illetve a Pietá ikonográfiai típusok ellenében megfogalmazott. Ahogy erre Albert Paris Gütersloh Madonnája is példa, a századok óta szinte változatlan forma 1900 körül is érvényes módon élt tovább. Noha első megközelítésben úgy tűnhet, Schiele profanizálta a szakrális témát, a mélyről jövő érzelmi intenzitás és az őszinte gyermeki elvárások (biztonság, elfogadás, önfeláldozás) általános érvényre való emelése révén inkább a profán anya-gyermek viszony szakralizálásának lehetünk tanúi.   

 

A BÉCSI MODERNIZMUS MÁSODIK GENERÁCIÓJA – Újművészet csoportja

A bécsi modernizmus első és annak meghaladását célul kitűző második generációját egy dolog biztosan összekötötte: A Párizs iránti rajongás. Míg az 1860-as években született művészek számára a francia impresszionizmus jelentette a modernséget – éppen úgy, mint a velük kortárs akadémikus festők számára a müncheni akadémia -, addig az utánuk jövő ifjak sokkal színesebb palettával szembesülhettek. A 20. század első évtizedében Párizsban, vagy éppen a Secessionnak, és néhány jelentősebb bécsi galériának (Galerie Miethke, Kunstsalon Pisko) köszönhetően Bécsben már főként a poszt-impresszionizmus remekeivel szembesülhettek. Az Egon Schiele és művészbarátai által alapított Neukunstgruppe (Újművészet csoportja) első, 1909-es Kunstsalon Pisko-beli kiállításán túl nem működött szabályos egyesületként, inkább tárlatokra összeálló baráti-szakmai közösségként. Kezdetben tagja volt Anton Peschka, Anton Faistauer, Rudolf Kalvach, Hans Böhler, Erwin Osen, Franz Wiegele, Robin Christian Andersen, majd csatlakozott Albert Paris Gütersloh és Anton Kolig, de közös kiállításon együtt szerepelt velük Oscar Kokoschka és a zeneszerző-festő Arnold Schönberg is. E művészek más-más művészi utat jártak be, de egyszerre voltak tanúi azoknak a francia gyökerű áramlatoknak, amelyek egyformán rabul ejtették őket a tízes évek Bécsében. Paul Gauguin, Paul Cézanne, Vincent van Gogh, Seurat, Signac, Toulouse-Lautrec hatása némi megkésettséggel jelentkezett az osztrák művészetben, de a kubizmus, a futurizmus, majd a német korai-expresszionizmus recepciója gyorsabban, már az 1910-es években megtörtént.   

 

EROTIKA

Egon Schiele életművének legismertebb oldala a meztelenség korábban nem látott változatosságú ábrázolása. Nők, férfiak, gyerekek, párok és magányos alakok szexuális töltettel vagy anélkül, pusztán anatómiai vagy lélektani érdeklődésből szerepelnek művein töretlen intenzitással, de változó indíttatással. Míg kezdetben a test bármilyen elváltozása, később inkább az erotikus megnyilvánulások, a szexualitás ábrázolása érdekelte, s ebben nyilvánvalóan az erre irányuló fizetőképes kereslet is inspirálta. Éles cezúrát jelent e tekintetben az 1912-es börtönbüntetés, amely után nem készített kiskorúakról szexuális tartalmú ábrázolásokat. Az 1915-ös év eseményei is hasonló tematikai változással jártak: a korábbi élettárssal, Wally Neuzillal való szakítás és az Edith Harmsszal kötött házassága évében több párábrázolással találkozhatunk művészetében.

Gustav Klimt hatása Schiele erotikus művein is szembetűnő. Mentorához hasonlóan Schiele az emberi testet nem művészinek vélt pozitúrákban, hanem természetességében igyekezett megragadni – beleértve annak a természetességét is, ahogy a férfi viselkedése különféle szerepekre inspirálja a nőt (csábító, felkínálkozó, legyőzött, elrejtőző). Hasonlóan tett Anton Kolig is, aki ugyanilyen megszállottan rajzolta a férfitesteket. Bár Schiele nem előzte meg a korát – hiszen a művészetben egy ideje már utat tört magának a minden ürügy (allegorikus, mitológiai, vallásos) nélkül való meztelenség ábrázolása – egy dologban mégis előtte járt: nem fojtotta el vágyát a megismerésre és esztétikai örömöt keresett ott is, ahol mások másfélét. 

 

AZ UTOLSÓ ÉVEK MŰVEI (1916-1918)

1915 nyarán Egon Schiele házasságot kötött a polgári származású Edith Harms-szal, majd közösen Prágába utaztak, ahol a festő megkezdte katonai kiképzését. A háború végéig Schiele különféle, Bécstől nem túl távoli helyeken vagy éppen Bécsben teljesített szolgálatot, de harcokban nem vett részt. Művészetében a katonaélet hatása kétféleképpen jelentkezett: egyrészt, úgy, hogy kötelezettségei miatt 1916-ban szinte alig festett, másrészt viszont jó pár bajtársát (Önkéntes katona) vagy őrzésére bízott orosz hadifoglyot rajzolt le. Már ezeken a portrékon is, de a következő évek emberábrázolásain is megfigyelhető az a növekvő realizmus, amelynek révén megjelenik Schiele művészetében az ábrázoltak lelkiéletére való ráhangolódás lenyomata. A korábban szinte csak saját személyiségére fókuszáló érdeklődés megváltozott, új iránya jól látszik a feleségét és barátait (Arthur Roessler, Albert Paris Gütersloh) ábrázóló művein, de aktképein is egyre nagyobb jelentősége lesz a test mellett a lélek rezdülésinek. Az érzelmek iránti fogékonyság a házasságában – annak minden nehézsége és kiforratlansága ellenére – megnyugvást találó, a pályáját immár biztos kézzel alakító festő újfajta nyitottságát és a háborús évek alatt elkerülhetetlenül felmerülő egzisztenciális szorongás meglétét egyaránt mutatja. E realisztikusabb emberábrázolás mellett azonban továbbra is megjelenik művein a korábban kialakított síkokra redukáló képszerkesztés és az ezt kísérő határozott körvonal, amely erősen frontális (A leány) vagy éppen felülnézeti (Fekvő nő) beállítású aktjainak monumentalitását eredményezi. Új formanyelvéhez Kolo Moser Venus-ábrázolása jelent érdekes párhuzamot.

 

2013. szeptember 29-ig

EGON SCHIELE és kora

Remekművek a bécsi Leopold Múzeumból

Szépművészeti Múzeum

 

http://www.szepmuveszeti.hu/

 

Lantai József

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük