Az 1873-as év fordulópont volt a 28 éves Szinyei Merse Pál életében. Befejezte a saját maga által is fő művének tartott festményét, a Majálist, és beleszeretett barátja gyámleányába, Probstner Zsófiába. Mindez Münchenben történt, ahová Jernyéről, a családi birtokról érkezett 1872-ben. Korábban már tanult festeni Münchenben és Párizsban, de apja kívánságára hazatért, hogy végre földbirtokoshoz méltó életet éljen. Lelkiismeretesen végezte a birtok irányítását, az ecsethez csak ritkán nyúlt, de azért hiányzott neki a háta mögött hagyott szabad művész életforma. Ennek ellenére minden bizonnyal betagozódott volna a Sáros vármegyei nemesi családok szokványos életébe, ha távoli rokona, Gundelfinger Gyula nem beszéli rá, hogy töltsön pár hónapot müncheni műtermében.

Az 1873-as év fordulópont volt a 28 éves Szinyei Merse Pál életében. Befejezte a saját maga által is fő művének tartott festményét, a Majálist, és beleszeretett barátja gyámleányába, Probstner Zsófiába. Mindez Münchenben történt, ahová Jernyéről, a családi birtokról érkezett 1872-ben. Korábban már tanult festeni Münchenben és Párizsban, de apja kívánságára hazatért, hogy végre földbirtokoshoz méltó életet éljen. Lelkiismeretesen végezte a birtok irányítását, az ecsethez csak ritkán nyúlt, de azért hiányzott neki a háta mögött hagyott szabad művész életforma. Ennek ellenére minden bizonnyal betagozódott volna a Sáros vármegyei nemesi családok szokványos életébe, ha távoli rokona, Gundelfinger Gyula nem beszéli rá, hogy töltsön pár hónapot müncheni műtermében.

Gyula különös ember volt: katonatiszt, párbajhős, s emellett nem is tehetségtelen festő. Furcsa, pletykákra okot adó családi kapcsolatban élt. Két, húsz év körüli gyámleánya Probstner Zsófia és Mária városszerte híresek voltak szépségükről és modern életfelfogásukról. A 40 éves férfi egy szövevényes örökösödési vita miatt fogadta őket örökbe, de közben beleszeretett Máriába, akit nem sokkal Szinyei érkezése előtt feleségül is vett. Innentől négyesben jártak tárlatokra, társasági eseményekre és kirándulni. Zsófia nővéréhez hasonlóan vonzódott a művészetekhez és a művészekhez. Sokat látogatta a fiatal festőt műtermében, és végigkísérte a Majális születését, amelynek egyik modellje éppen nővére, Mária volt. A kép 1873 elején készült el, márciusban már ki is állították a müncheni Kunstvereinben. A festmény óriási sikert aratott, nem is annyira a közönség, mint inkább a festők körében. Szinyei úgy érezte, festő lett, ebből fog megélni, és nem megy vissza Jernyére gazdálkodni. Elküldte képét a bécsi világkiállításra, és megkérte Zsófia kezét. A következő levelet írta szüleinek: „Öröm és boldogsággal telt szívemet tárom fel előttetek: Én Probstner Zsófikát kit határtalan kiolthatatlan szerelemmel szeretek, 's kinek egész szívét 's leghőbb viszontszerelmét bírom, megkértem, mert mi egymás nélkül nem élhetünk. Esedezve kérem áldástokat 's beleegyezésteket, mert csak evvel lehet boldogságom teljes, tudom hogy ezt meg nem tagadjátok tőlem, mert nem akarhatjátok fiatokat egész életére szerencsétlenné tenni." Apja nemcsak a fia festői pályáját tartotta komolytalan dolognak, de veszedelmes bohémnak gondolta az egész Gundelfinger-családot is, ezért csak azzal a feltétellel egyezett bele a házasságba, ha a fiatalok hazaköltöznek. Ehhez nem kellett különösebb rábeszélés, Szinyei képét ugyanis nem fogadták jól Bécsben, túlságosan magasra akasztották, ahol nem érvényesült, ezért a festő dühében visszakérte, és hazaszállíttatta.

Fél évvel a leánykérés után az esküvőt is megtartották a jernyei birtokon. Az itt tartózkodást ideiglenesnek szánták, Firenzében szerettek volna tartósan letelepedni, hogy Szinyei festőként kezdjen karriert. Már össze volt csomagolva 25 utazóládájuk, amikor Szinyei édesapja közölte velük, hogy nagyon beteg, és ha elköltöznek, sosem fogja látni születendő unokáját. Maradtak. Szinyei legfőbb modellje ebben az időben felesége volt. Készített róla egy sárga ruhás és egy vörös ruhás vázlatot is, de elégedetlen volt az eredménnyel. Végül 1874-ben az ideiglenes műteremmé alakított, paravánnal leválasztott szalonban lila ruhában festette le Zsófiát. A hátteret emlékezetből festette mögé. A Lilaruhás nőt már elég jónak ítélte ahhoz, hogy bemutassa a közönségnek. Csupa fanyalgó kritikát kapott, ki a sötét tónust, ki a műtermi árnyékokat kritizálta. Szinyei amúgy is hajlamos volt szívére venni a bírálatokat, de a kedvezőtlen fogadtatás és a birtok apja betegsége miatt rászakadó gondjai együtt már soknak bizonyultak. Eldöntötte, hogy abbahagyja a festést, és a Lilaruhás nő lesz az utolsó képe. „A családi boldogság mindenért kárpótolhatott volna. Ebben reménykedtem s egyelőre nem szándékoztam képekkel a nyilvánosság elé lépni. Lefestettem feleségemet, egy pár skitzet, (…) de munkakedvem mindig hanyatlott. Minek is fessek? Jobbat a Majalesnél úgy sem tudok festeni, az meg senkinek sem kell, – Hát nem festettem! – Gazdálkodtam, lovagoltam, lakházat építettem, kertet alakítottam, gyermekeim, családi ügyek egészen lefoglaltak. Így múlt el több év."

Sorban születtek a gyerekek is, 12 év alatt hatan. A családi boldogság azonban összetört, 1877-től kezdve évente következett be újabb tragédia. Három gyermekük halt meg diftériában. A halálesetek mindkettőjüket megviselték, s Szinyeinél ez hol hosszan tartó apátiában, hol dühkitörésekben fejeződött ki. Úgy érezték, menekülniük kell az elátkozott birtokról. Bécsbe költöztek, de a házasságukat már nem lehetett megmenteni. Zsófia másként nézett szembe a fájó emlékekkel: bejelentette, hogy újra akarja kezdeni az életét, és elválik. Ez a korban nem volt szokásos, de Szinyei beleegyezett. Ismerte a függetlenségükre büszke Probstner lányokat, és végigkövette, hogyan vált el Mária is Gundelfinger Gyulától, hogy hozzámehessen annak féltestvéréhez. Külön költöztek, a megmaradt gyerekek közül Rózsi és Adrienne Zsófiához kerültek, Félix az apjával maradt.

Szinyei Merse Pál csak hosszú évek múlva kezdett újra aktívan festeni. Soha többé nem nősült meg. Probstner Zsófia hamarosan feleségül ment a szomszéd földbirtokoshoz, és öt egészséges gyermeket szült neki. 101 éves koráig, 1954-ig élt teljes szellemi frissességben. Megélte, hogy a Lilaruhás nő a legtöbb reprodukcióval rendelkező hazai festmény legyen, a „magyar Mona Lisa". A képen a friss házas Zsófia ábrándozva néz a távolba, kezét a finoman a hasa előtt tartva. Gyermeket vár.

 

Készítette: Nyáry Krisztián

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük