2024.március.28. csütörtök.

EUROASTRA – az Internet Magazin

Független válaszkeresők és oknyomozók írásai

Egy különös érdemrend

2 perc olvasás

A brit királyi családról és II. Erzsébet királynőről naponta özönével közölnek friss híreket a neten. Két nappal ezelőtt érdekes hír jelent meg az uralkodóról. Egy londoni jogvédő szervezett „elmarasztalta” a királynőt, mert szerintük a királynő kedvenc kitüntetése, amelyet gyakran visel, rasszistának mondható. A hírt egy óra múlva eltávolították.

medal order am 2018 63 1 2 1024x961 1

Sok olyan kitüntetés létezik a világon, amely nem szalagsávos, hanem tíz-tizenkét centiméter átmérőjű csillag. Például ilyen ez a vitatott Szent Mihály és Szent György Érdemrend. Amelyet 1818-ban alapított IV. György azok részére, akik hősiesen kivették részüket a harcokból. Később olyan főrendeknek adományozták az uralkodók, akik fontos szolgálatokat tettek az udvarnak Adományozták az olyan külföldi közjogi méltóságoknak is, aki kiemelten fontos partnerei voltak az Egyesült Királyságnak. A rendjel a hatodik legmagasabb rangú a brit kitüntetések rendszeében.

Vegyük szemügyre az ordót. Felirata „Auspicium melioris aevi”, a latin mottó hivatalos fordítását nem találtam. Talán: „Küzdjünk egy jobb korért”.(Legfeljebb egy klasszika filológus majd kijavít.) Szimbolikája, hogy Szent György, Anglia védőszentje és Szent Mihály arkangyal leigázza, letapossa a Sátánt a csatában. Ismert motívum a középkori festészetben és szobrászaiban. Igen ám! De a Sátán egy fekvő néger alak, akinek fejét a szárnyas angyal letapossa.

Mi lehetett ezzel a szándéka az érdemrend tervezőjének, nem tudható. De a kétszáz évvel ezelőtti, a mai szemmel nézve valóban különös szimbolikáért semmi esetre sem szabadna „elmarasztalni” II. Erzsébetet, a 94-éves brit uralkodót.

EZ IS ÉRDEKELHETI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1973-2023 WebshopCompany Ltd. Uk Copyright © All rights reserved. Powered by WebshopCompany Ltd.