ERKEL FERENC (1810-1893)

Zenészcsaládban született Gyulán, a Ferenc nevet keresztapjától, Wenckheim gróftól kapta. Erkel tízévesen már templomban orgonált, tizenegy évesen zongorázott a gyulai közönség előtt. Korán megmutatkozó zenei tehetsége miatt a szülei Pozsonyba küldték Klein Henrik mesterhez. Gimnáziumba Nagyváradon és Pozsonyban járt. Megismerkedett Liszt Ferenc zongora- és Bihari János hegedűjátékával. Erkel maga is virtuóz zongorista lett. 1827-ben Kolozsváron Ábrányi Kornél megismertette a verbunkos zenével.

Pestre költözése után zongorahangversenyeket adott, és a Budai Magyar Színjátszókör karmestere lett. Ugyancsak dirigált a Nemzeti Kaszinóban, a pesti Német Színházban, majd a Nemzeti Színházban. Az akkor divatos zenés művek bécsi és olasz mintára készültek. Erkel 1833-ban a Megyeri Károly által vezetett Várszínházhoz szerződött. Bemutatta Rossinitől A sevillai borbélyt (Déryné Széppataki Róza és Lendvay Márton főszereplésével). A Várszínház azonban hamarosan csődbe ment. Erkel karmesterként újra a pesti Német Színházhoz szegődött. Főleg olasz bel canto (Rossini, Donizetti, Bellini) és német (Mozart, Beethoven, Weber) szerzők műveit adták elő.

1837-ben Bajza József vezetésével nyílt meg a Pesti Magyar Színház. Erkel hazafiasságból, kevesebb pénzért elvállalta a zenei irányítást. 1839-ben megházasodott, feleségül vette Adler Adél zongoraművészt. Egressy Béni 60 librettója közül kiválasztotta Dugonics András 1895-ös színművét, a Bátori Máriát. Ebből készült az első Erkel opera. 1840-ben vitték színre, majd a rossz kritikák miatt többször át kellett írnia.

Erkel 1844-ben Tóth Lőrinc: Két László című drámájából librettót íratott Egressy Bénivel, amelyet Hunyadi László néven ismerünk. A Nemzeti Színházbeli bemutató után a mű a közönség elismerésével, de a kritika fanyalgásával találkozott. Az Operaház 1884-es megnyitásáig mégis 238-szor vezényelte. A külföldi bemutatók mindegyike sikertelen volt. Erkel ezután több jelentéktelen népszínművet megzenésített. Ugyancsak 1844-ben Bartay Endre, a reformkori művelődés vezéralakja pályázatot hirdetett Kölcsey Himnuszának megzenésítésére. A beérkezett 14 pályamű közül Erkel Ferencét nyilvánították győztesnek.

1848. március 15-én Erkel nem vett részt a forradalmi eseményekben, ám azon az estén a Nemzeti Színház közönsége követelte, hogy eljátsszák a Rákóczi indulót, a Himnuszt, részleteket a Hunyadi Lászlóból, valamint Katona József Bánk bán című színművét. A szabadságharc bukása megbénította Erkelt, különben is csak népszínműveket lehetett játszani, hazafias érzelmű darabokat nem. Néhány kisebb darabot komponált, de sokasodó családja miatt elvállalta Albrecht főherceg lányainak zenei oktatását. Erkel magába zárkózott, szűk pesti lakásából gyakran Gyulára menekült, s ott töltötte a nyarakat is.

1853-ban megalapította a Filharmóniai Társaságot, bár jogilag csak 1867 után válhatott elismert együttessé. Vezényletével a Nemzeti Múzeum dísztermében Mozart, Beethoven, Mendelssohn és Meyerbeer műveit adták elő, de gyakran játszottak üres teremben. A pesti polgárság nem volt érett ahhoz, hogy a muzsikát és az előadókat megfizesse.

1861-ben, a Bánk bán bemutatójával Erkel ismét a csúcsra tört. Ezt követte egy igen gyenge vígopera, a Sarolta, majd 1867-ben a Brankovics György és az István király, 1874-ben a Dózsa György, 1880-ban a Névtelen hősök. Mára mindegyiket elfeledtük.

1875-ben Erkel közreműködött a Zeneakadémia alapításánál, majd első igazgatója és zongoratanára volt. 1884-ben nyílt meg az Operaház, amelynek főzeneigazgatója lett. Fiai foglalkoztatása miatt sok bántás érte, ezért a Filharmóniai Társaság vezetését átadta Richter Jánosnak, és 1887-ben a Zeneakadémia igazgatásáról is lemondott. Jókai Mór a Pesti Vigadóban nagy ünnepségen búcsúztatta Erkelt, a nemzeti opera megteremtőjét. Gyula városa díszpolgárává avatta. Erkel érdemei között említendő, hogy híres sakkozóként 1864-ben megalapította a Pesti Sakk-kört. 1893-ban tüdőgyulladásban elhunyt. Halálát az egész nemzet gyászolta. A Kerepesi Temetőben helyezték örök nyugalomra. Gustav Mahler, az Operaház új zeneigazgatója 1889-ben felújította a Brankovics Györgyöt, 1890-ben pedig a Bánk bánt.

Hunyadi László

A népáruló főurak harcáról Egressy Béni nyújtott át Erkelnek szövegkönyvet. Az 1844-es Nemzeti Színházi bemutatóra még nem készült el a nyitány, sőt, az ún. La Grange-áriát a francia énekesnő, Anne La Grange tiszteletére később írta Szilágyi Erzsébet szerepéhez. A kórus „meghalt a cselszövő…" kezdetű dalából azonnal nemzeti induló (a 20. században pedig cserkész-induló) lett. Az egész mű nagyhatású, máig nemzeti érzelmeket felkorbácsoló opera.

A történet:

Hunyadi Lászlót (1433-1457), a híres törökverő hadvezér fiát a német származású főúr, Cillei Ulrik ellenségnek tekinti. V. László, választott király azonban az oligarchák pártjára áll, Cilleit nevezi ki Magyarország kormányzójának. Korábban Újlaki Miklós királyi fennhatóság alá rendelte a végvárakat, így Nándorfehérvárat is. A várúr jelenleg Hunyadi László. Emberei elfognak egy futárt, aki Cillei levelét vinné Brankovics György szerb vajdához. A levélben Cillei szövetséget kínál a vajdának Hunyadi László fejéért cserébe.

Hunyadi alázattal fogadja a várba látogató V. László királyt és Cilleit, azonban az idegen zsoldos kísérőket nem engedi be. Cillei kihasználja a király félelmét, maga akarja meggyilkolni az ifjú várkapitányt, hívei azonban Cilleit ölik meg, aki mellesleg a király nagybátyja. A király felébred az éjjeli zajra, és nagylelkűen megbocsát nekik, de retteg a bosszútól. Hunyadi László a szerelmesével, Gara Máriával álmodik.

A II. felvonásban a király új nádorával, Garával Temesvárra, Szilágyi Erzsébet birtokára látogat. Erzsébet, a két Hunyadi-fiú anyja könyörög neki gyerekei életéért. V. László kegyelmet ígér, de közben felfigyel a csinos Gara-lányra, Máriára, akivel akár a koronáját is megosztaná. Gara nádor alig bír a hatalomvágyával, szeretné a lányát királynénak látni. Tehát neki is útban vannak a Hunyadiak. A király újra könnyelműen megesküszik, hogy a fiúknak nem lesz bántódásuk.

A III. felvonásban Budán vagyunk. Gara V. Lászlónak ígéri Mária kezét, ha megöli Hunyadi Lászlót. A Mária esküvőjére összegyűlt nép elhűl, amikor Gara hirtelen börtönbe csukatja a vőlegényt, Lászlót. 1457. március 16-án a budavári Szent György térre kivégzést hirdetnek. Hozzák is a bekötött szemű Hunyadi-fiút. Szilágyi Erzsébet könyörög a katonáknak, hogy engedjék a király elé – hiába. A hóhér bárdja háromszor sújt le László nyakára, de hosszú haja megvédi. Gara parancsot ad a negyedik ütésre is, és az áldozat feje lehull.

A cselekmény történelmileg hiteles, Erkel hangszerelése tökéletes. Felhasználta a magyar zenéből azt, amit ismert: a verbunkost, a palotást és a népies műzenét. Az ősi népdalkincset persze még nem ismerhette. A király szólamaiban és a kórusokban a divatos 19. századi romantikus példaképeket használta fel, főleg a kortárs olaszok (Verdi) szabadságeszméiből táplálkozik. 1935-ben a zenétől a szövegig teljesen átdolgozta Nádasdy Kálmán, Oláh Gusztáv, Radnai Miklós és Komor Vilmos. Ugyanezt játszották az Operaházban 1960-ban, 1985-ben, 1989-ben és 2003-ban is. Megújították a híres táncbetét, a palotás koreográfiáját. A modern díszlet a gótika és a reneszánsz határán készült kódexeket idézi.

Bánk bán

Az opera komponálása idején Erkel Cherubini, Rossini és Donizetti műveit vezényelte, a legfőbb hatást azonban Bellini bel canto megoldásai jelentették számára. A Hunyadi László után 17 évvel fogott újra operaszerzésbe. Katona József (1791-1830) nemzeti drámáját a cenzúra tiltotta, bár nyomtatásban 1820-ban megjelent, de csak 1839-ben tűzhette műsorra a Nemzeti Színház – Egressy Gáborral a főszerepben (korábban Kolozsvárott). A szabadságharc bukása után a drámát ismét betiltották. Ebből írt alacsony színvonalú, dagályos librettót Egressy Béni, amelyben a nemzeti tragédiát egyéni drámává változtatta. Erkel 1861-ben, az abszolutizmus enyhülésekor vihette színre a Nemzeti Színházban. A jó hangszerelés, a népies dallamok és a forró légkör segítette a sikert, de az opera többszöri átdolgozásra szorult. 1884-ben, az Operaház megnyitásakor Erkel ezért csak az első felvonást vezényelte.

Az igazi siker 1930-ban, a Bánk bán teljes átdolgozása után következett be. Radnai Miklós a szöveget, Nádasdy Kálmán a rendezést és a dramaturgiát, Rékai Nándor karmester a zenét újította meg. 1940-ben a mű újabb változtatásokon esett át. 1953-tól Bánk bariton-szólamát tenor-hangra írták át Simándy József számára, akinek áriái emblematikussá váltak. Az opera forradalmi hazafiassága máig a nemzeti érzelmek táplálója, holott a Habsburgok már sehol sincsenek.

A Bánk-sztori

A 13. században, II. Endre király távollétében Gertrudis királyné zsarnokoskodik, idegen lovagjai a magyarok rovására gazdagodnak, mulatoznak – tudjuk meg a bihari Petur bán szavaiból. Hívására Bánk bán, az ország nádora titokban a duhajkodóktól hangos Visegrádra érkezik. Egyelőre nem áll az összeesküvők élére, amíg saját szemével nem látja, hogy Ottó herceg, Gertrudis öccse kiszemelte magának Bánk feleségét, Melindát.

A második felvonásban a kisemmizett jobbágy, Tiborc elmondja panaszait Bánknak. Ráadásul Melinda összeszűri a levet a csábító Ottóval. Itt Bánknál is betelik a pohár. Tiborcra bízza feleségét és kisfiát, hogy vigye el Tisza-parti otthonába, ő pedig „rendet csinál" a király háza táján. Gertrudistól számon kéri az ország és felesége lezüllesztését, de a királyné megvetően, gúnyosan bánik a nádorral. Tőrt ragad ellene. Bánk kicsavarja a kezéből, és megöli a királynét.

A harmadik felvonásban vihar dúl a Tiszán, Melinda égető lelkiismeretével a habokba veti magát és gyermekét. Visegrádra megérkezik a király, látja nejét a ravatalon. Dühében bosszút akar állni a tettesen. Bánk bán önként jelentkezik bűnelkövetőként. Ekkor behozzák a színre Melinda és kisfia holttestét…

DOBI ILDIKÓ