Tőkés LászlóTőkés László 2007. október 23-án a FIDESZ nagygyűlésén volt Budapesten. Ebből az alkalomból bocsátjuk közre a Harangszó című lapban vele megjelent interjút:

 Tőkés LászlóTőkés László 2007. október 23-án a FIDESZ nagygyűlésén volt Budapesten. Ebből az alkalomból bocsátjuk közre a Harangszó című lapban vele megjelent interjút:

Hogy van?

Mindig gondterhelt vagyok. Nagyon ritkán sikerül egy kicsit a felszínre jutni és levegőt venni. Bibliai kifejezéssel élve egy olyan, ki tudja hányadik mérföld ráadást jelentő úton járok, hogy mindig feltevődik a kérdés: még meddig lehet feszíteni a húrt, még mennyit lehet vállalni és teljesíteni? Némelyek azt mondják, ez munkamánia, pedig nem keresem magamnak a feladatokat, hanem azok adják magukat. Azt hiszem, a mi nemzedékünk lelkiismeretesebb tagjai mindig ezzel az érzéssel kelnek és fekszenek, hogy akármennyit dolgoznak, vállalnak, az mindig csak egy töredéke annak, amit el kellene végezni.

A szűkebb és tágabb értelembe vett család, milyen jelentőséggel bír az életében?

A környezetünk első körébe tartozó család jelenléte a lételemekhez, legtalálóbban szólva a levegőhöz, természetes közegünkhöz hasonlítható. Csak a nemlétük esetén tudnánk igazán értékelni a jelentőségüket. Létük magától értetődően övezi útunkat, pályánkat, tevékenységünket. Ha a tágabb családomat is figyelembe veszem, amely fészkéből kirepültem, amely meghatározó volt a pályám alakulására, az irányvételemre, akkor még nagyobbra értékelem. Számomra a család kicsinyített leképzése a társadalomnak, melynek viszonyrendszere nélkül csonka és félszeg az ember élete. Ezért aztán aggódva is látjuk, hogy a család egyre inkább összezsugorodik és elveszíti a társadalomban betöltött szerepét és rendeltetését.

Ön az egyik legtöbbet támadott erdélyi magyar személyiség. Hogyan lehet ezeken túllépni?

Nem tudom megszokni a bántást, a gúnyt, a gyalázatot, minden ilyen eset fájdalmat kelt bennem és elszomorít. Ennek ellenére megszereztem azt a képességet, hogy felül tudok emelkedni rajtuk. Feldolgozom. Tudjuk: nem az a bátor ember, aki bátor, hanem aki leküzdi a gyávaságát; úgyanígy hazudnánk, ha azt mondanánk, hogy nem féltünk Ceausescu idejében a Securitatétól. Ez nem egy statikus érzelmi állapot, hogy az ember fütyül a bántásokra és a támadásokra, hanem mindig meg kell harcolni velük. Lövészárok-élet ez. Ezt az állapotot meg kell haladni, a sérelmeket fel kell dolgozni és akkor győzni lehet. Mivel állandósult helyzetet jelent ez a támadottsági állapot, bizonyos fokú jó értelembe vett megszokás is hozzásegít ahhoz, hogy feldolgozzam.

Önnek nincs sajtója, klientúrája, pártapparátusa, pénzosztó alapítványa. De talán éppen ez az egyik erőssége is, hiszen valószínüleg közelebb érzik magukhoz az emberek, mint mondjuk egy Bukarestből leszóló pártpolitikust.

Mindig idegenkedve hallom, ha azt mondják, hogy politikus vagyok. Sőt, azt sem tudom megszokni 17 év után sem, hogy â01EFőtiszteletű püspök úrâ01D. Ugyanis semmilyen különbséget nem tanúsítok egykori és mostani feladataim elvégzése tekintetében. Bennem még mindig az a segédlelkész él, akit a gonoszszívű principálisai beszorítottak egy lakószobába, akit nem engedtek felemelkedni, akit visszaszorított a Securitate, igyekeztek marginalizálni, megakadályozták, hogy nagy gyülekezetbe menjek. Ez az alapvető szerepbeli megközelítés a lényege, a mi hivatásunknak. Valaki legyen akár segédlelkész, főpap, püspök vagy politikai szerepvállaló, lényegében világszemlélete, hite, felfogása alapján ugyanazt kell végeznie változott formában, különböző viszonylatok között. Nagyon fontos, a bármely társadalmi szerepben érvényesülő értékbeli folytonosság, hogy ma is azt mondjam, amit egykor is mondtam. Az emberek azt várnák el, hogy a püspök felette áll mindennek, én ebből a szempontból is elmondhatom, hogy nem csak a felfogásomban, hanem a helyzetemben sem sok változás állt be. Kispap koromban is éppen olyan támadások kereszttüzében éltem, mint úgymond magasrangú egyházi státusomban és ez számomra jó visszajelzés arra nézve, hogy jó úton haladok vagy sem. Jó lelkiismerettel elmondhatom, hogy nem szállt fejembe a dicsőség és nem rugaszkodtam el eredeti célkitűzéseimtől, hitemtől és felfogásomtól.

Hogy látja: több, mint másfél évtizeddel a romániai forradalom után, még mindig bátorságra van szükség a Tőkés László melletti kiálláshoz?

Közismert példa, hogy a rab madár, még akkor is, ha kinyitják a kalitkáját, visszarepül és a fogságban érzi jól magát. Kétségtelenül érvényesül ez a történelmi, társadalmi determináltság az emberek életében: a félelmek beléjük idegződtek, nem tudnak szabaddá válni. Foglyai az egykori szocializációs beidegződéseiknek, társadalmi tapasztalataiknak. Így aztán nagy hangsúly esik a belső ember krisztusi természetére, mert nem lehet rab az, aki lélekben szabad. A belső ember fontosságát kell észrevennünk a társadalmi változások közepette anélkül, hogy az individualista vallásosság végletébe esnénk. Ez a második lelki, tudati síkon szükséges rendszerváltozás megy végbe nagy vajúdás mellett társadalmunkban, lelkeinkben.

Pártprogram helyett nemzeti programot, közösségi érdekképviseletet ígér, az erdélyi magyarság európai parlamenti képviselő-jelöltjeként.

Isten a saját képére és hasonlatosságára teremtette az embert. Ilyen értelemben, mi a szónak a legmélyebb értelmében kép-viselők vagyunk, Isten képének a hordozói. Mindenekelőtt a képviseletnek ezt a mélyebb értelmét tartanám fontosnak, egyfelől az Isten ügyének, másfelől az Isten népének a képviselete vonatkozásában. Napi politikai nyelvre lefordítva ez azt jelentené, hogy az egyetemes és nemzeti keresztyén értékek képviseletére van nagy szüksége Európának és a világnak. Másfelől pedig nemzeti közösségünk teljes értékű képviseletét kellene elvégezni. Hiszen ne felejtsük el, hogy mi — Reményik Sándor szavát kölcsönözve — páriái és jöttmentjei voltunk egy többségi elnyomó nacionalista, majd nacionalista-ateista társadalomnak. Szavunk sem lehetett a népek sorában, és most adatik egy ilyen kegyelmi lehetőség, hogy a népek és a nemzeti közösségek nagy családjában mi is egyéni és alanyi jogon megjelenüljünk. Ennek tudatában egy egészen új fejezet kezdődhetne erdélyi magyarságunk életében. Ezt tűztem ki magam elé az eszmények szintjén és ezt a képviseleti elvet és keretet kell megtöltenünk tartalommal. És ebben már benne található a gyülekezeteink népe, a családjaink, testvéreink, atyáink sora, az ifjúságunk jövője és gyermekeink sorsa. Ezen a ponton érzem most magam, röviddel az európai választások előtt. Innen lehet tiszta hittel és ép elmével tovább indulni.

Mit üzen azoknak, akik ingadoznak, nincs kialakított álláspontjuk, illetve különböző módon próbálják őket befolyásolni, sőt megfélemlíteni?

Azt kérdezte nemrég egy másik újságíró, mit értünk azon, hogy nem fogunk egymás ellen ellenséges kampányt folytatni. Azt válaszoltam neki, amit most Önnek is: eltökélt szándékom, hogy az értékek mentén haladok, ez egyben a szabad választás joga és lehetősége. Döntsék el az emberek, hogy az a politika a jó, amit Bucuresti-ben végeztek, amelyik végül összecsúszott a budapesti Gyurcsány-féle politikával, ami aztán szárnyát szegte legnemesebb terveinknek, gondolok itt a nemzeti önrendelkezésre, az egyházak autonómiájára vagy a magyar nyelvű oktatásra az óvodától az egyetemig terjedően. Ki-ki döntse el, mi fontos a magyarság számára. Nyilvánvalóan fontos a koldusnak, ha alamizsnához jut, de ha mindig csak az alamizsnára épít, akkor örökre koldus marad. Nekünk ebből a koldus-állapotból kell kitörnünk, a nemzeti létbiztonság és nemzetünk jövőjének megszilárdítása irányában. Nem szabad az életünk értékét aprópénzre váltanunk. A választás szabadsága tehát adva van, mindenki döntse el mit érdemes európai szinten képviselnünk? Azt gondolom, hogy az értékek fognak dönteni és nem szubjektív propaganda meggondolások, szemfényvesztés vagy kampány- és kortesfogások.

Fábián Tibor (Harangszó)

© www.reformatus.hu Kommunikációs Szolgálat szerk@reformatus.hu T.:(1)460-0753

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük