„Magyarország az Ausztriával és Szlovéniával partnerségben, Zalaegerszeg-Graz-Maribor térségében kialakítandó nemzetközi közúti tesztfolyosóval valós környezetben is segítheti a hálózatba kapcsolt és elektromos hajtású járművek fejlesztését” – mondta el Mosóczi László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár az uniós szakminiszterek tematikus megbeszélésén 2018. június 19-én, Göteborgban.
EuroAstra
Gyorsuló növekedés, az etikus életbiztosításoknál jelentős költségcsökkentés és nagyobb átlagdíj jellemezte a biztosítási piacot tavaly. Az önkéntes nyugdíjpénztári vagyont a rekordszintű egyéni tagi befizetések és a kiváló hozam növelte. A pénzügyi vállalkozások teljesítménye enyhén javult, az eredményes befektetési szolgáltatói piac átrendeződik és koncentrálódik. A befektetési alapkezelők és alapok vagyona történelmi csúcsra ért. Jelentős kihívás a biztosítási és tőkepiacon a fogyasztók, befektetők védelmét szolgáló új uniós jogszabályoknak való megfelelés.
Több, mint száz művészeti és közéleti program várja a Kárpát-medence kultúrája iránt érdeklődő fesztiválozókat a harmadik Double Rise Fesztiválon, június 27. és 30. között. A Székelykő árnyékában fekvő Torockó idéntől már nem a falu épületei között, hanem a település melletti fesztiválfaluban látja vendégül a magyar közönséget. Az új helyszín nem csak a zenei és művészeti programokat kedvelők számára lehet érdekes, de az életmód udvar adta relaxációs programok és extrém...
A Wizz Air, debreceni működésének 6. évfordulóját ünnepli. Első debreceni járatának indulása óta a WIZZ 1,2 millió utast szállított debreceni útvonalain. A légitársaság működése nagyban hozzájárult a régió turizmusának fejlődéséhez: a külföldi vendégéjszakák száma mintegy 45%-kal nőtt ebben az időszakban.
Idén is ünnepélyes keretek között adták át az Év Védőnője díjakat, amelyekre az édesanyák és édesapák jelölhették segítőiket. A Magyar Védőnők Egyesülete (MAVE) által alapított elismeréseket ezúttal is szakmai zsűri ítélte oda több kategóriában. A tavalyihoz hasonlóan a közönség is megválaszthatta kedvencét, és ezúttal is hatalmas volt az érdeklődés, hiszen több tízezer voks érkezett a kezdeményezés főtámogatója, a Sudocrem Magyarország Facebook oldalára.
A “MY CAR IS THERE” – “ Ott van az autóm” applikációért díjazták a vállalatot. A GEFCO, a komplex ipari ellátási lánccal kapcsolatos szolgáltatások globális szereplője, az autóipari logisztika vezető európai vállalata Innovációs Nagydíjat nyert az Európai Autóipari Logisztika Bonnban szervezett júniusi konferenciáján.
A fékek többféle okból is túlhevülhetnek. A pneumatikus tárcsafékek esetében a túlhevülés egyik leggyakoribb, egyben legkönnyebben megoldható oka a fékbetét és a féktárcsa közötti hézag helytelen beállítása.
Erdélyi turnéval zárta 2017/2018-as évadát az angyalföldi teátrum. Az évadzáró társulati ülésen az évad díjazottjai is átvehették kitüntetéseiket. Mint Nemcsák Károly, a József Attila Színház igazgatója elmondta, a színház az elmúlt évadban 367 saját előadást adott 107.000 néző előtt, emellett 36 alkalommal vett részt tájelőadáson.
5000 forintra emelkedett a júniusi vásárlói kosár játékokból a Formatex szerint. A Játéksziget üzlethálózatot tulajdonló Formatex közel 700 fő bevonásával készült felmérése szerint a családok háromnegyede nézni fogja a foci vb-t, közel ugyanennyien gondolják úgy, hogy a foci a legfiúsabb sport, a válaszadók egy nyolcada szerint azonban a vízilabda az.
A Wizz Air, Európa egyik leggyorsabban növekvő légitársasága, Közép- és Kelet-Európa legnagyobb diszkont légitársasága június 14-én megnyitotta legújabb bázisát a bécsi nemzetközi repülőtéren egy Airbus A320 típusú repülőgéppel. A WIZZ egyúttal 5 új járatot indított Bécsből Valenciába, Rómába (Fiumicino), Máltára, Bariba és Tel-Avivba.
Nyáron sem áll meg az élet hazánk második legnagyobb műszaki egyetemén, ugyanis az Óbudai Egyetem karai különleges nyári kurzusokat szerveznek az ország több pontján általános- és középiskolások, valamint felsőoktatásban tanulók számára.
