A különböző iparágakban megtámadott ICS számítógépek százalékos aránya A Kaspersky Lab idén is elkészítette az energetikai szervezetek és az ipari irányítástechnikai- és vezérlőrendszerek (ICS – Industrial Control Systems) elleni támadások tavalyi második félévére vonatkozó jelentését. A Kaspersky Lab ICS CERT kutatói szerint szeptembertől kezdődően ugrásszerűen megnőtt a bányász támadások száma köszönhetően a kriptovaluták árfolyamának piaci növekedésének és a bányászok fellendülésének.
EuroAstra
Ahogy szinte minden insfrastruktúra, úgy az épületfelügyeleti rendszerek működésére is óriási hatással van manapság az IoT. Ahhoz azonban, hogy az épületek üzemeltetői képesek legyenek kihasználni az összekapcsolt technológiák nyújtotta előnyöket és hatékonyan hasznosíthassák a rendelkezésre álló, óriási adatmennyiséget, korszerűbb rendszerekre, valamint naprakész szaktudásra és szakértelemre van szükség. A Schneider Electric a nemrég hazánkban is elindult EcoXpert programján keresztül teszi elérhetővé mindezt. A vállalat és a programban részt vevő partnerek...
Rajongói kezébe adta a márka jövőjét a Fanta: 32 ezer Facebook-felhasználó választotta ki az üdítőital új ízváltozatát. Március közepétől országszerte kapható az új, cukormentes Fanta Eper-Kivi Zero.
A múzeumi szaklap kuratóriuma a szombathelyi múzeum Fényérzék/Személyes, illetve Szemtől szemben című kiállítások szervezéséért, illetve az utóbbi tárlathoz kapcsolódó katalógus létrehozásáért ítélte oda az elismerést. A díjat kedden adták át a Savaria Múzeumban.
Tízből egy halálos közúti balesetet ittas járművezetők okoznak – ennek a felelőtlen „műfajnak” a veszélyeire és következményeire hívja fel a figyelmet az Országos Rendőr-főkapitányság-Országos Balesetmegelőzési Bizottság (ORFK-OBB) és a HEINEKEN Hungária, mert az alkoholos befolyásoltságuk ellenére volánhoz ülő sofőrök által okozott szerencsétlenségek túl sok életet követelnek.
A Ludwig-házaspár a Hamburgi Panoptikumban A Ludwig Múzeumban jártam a MŰPA épületével szemben, a Westkunst-Ostkunst kortárs művészek időszakos kiállításán. Korábban már voltam néhányszor a LUMÚ-ban, amikor még fent volt a Budai Várban a Nemzeti Galéria mellett. Hihetetlenül gazdag XVII. századbeli holland, flamand, olasz alkotók műveiben gyönyörködhettem. A látogató megtudhatta, hogy a világ több pontján, elsősorban Németországban találhatók a Ludwig-múzeumok. De ki is volt ő?
Ezzel a romantikus címmel nyílt kiállítás Budapesten a Puskin kávéházban, a fiatal grafikusművész és illusztrátor, Berzsán Eszti műveiből. A születésnapi megemlékezéssel egybekötött kiállítás április 13-ig látogatható.
A ŠKODA immár hatodik éve partnere a „Közlekedik a család” közlekedésbiztonsági vetélkedőnek, melyet az ORFK Országos Balesetmegelőzési Bizottság (OBB) és az Autós Nagykoalíció hirdetett meg a biztonságos, balesetmentes közlekedés érdekében. A vetélkedő fődíja egy ŠKODA RAPID FAMILY modell
Transzformátorházból igényes belvárosi art deco irodaház. A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) és a hatóságok együttműködésének köszönhetően 2018. március 27-én ünnepélyes megnyitóval átadták a belváros egyik legkülönlegesebb „A” kategóriás irodaházát. Az eredetileg transzformátorházként funkcionáló Markó utca 9. szám alatti ház mára új identitást kapott.
A Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ (PTE KK) 2018-ban újabb európai uniós és hazai pályázati forrásokból teheti még korszerűbbé és hatékonyabbá a betegellátást. A beruházások révén az egészségügyi humánerőforrás fejlesztése és képzése, a betegbiztonság növelése, a mesterséges megtermékenyítés és az ápolás körülményeinek javítása, valamint ultramodern diagnosztikai eszközök beszerzése történhet meg a közeljövőben.